Kereső toggle

Adósságrendező hitelek:

Csöbörből vödörbe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pénz nélkül vásárolni? Ma már nem lehetetlen. Ennek köszönhetően a magyar lakosság döntő része mindent hitelre vesz. Színes tévé, hifitorony, digitális fényképezőkép, nyári kalandtúra, 20 kiló virsli a sarki szupermarketből szinte kezdőrészlet nélkül, nulla forintért elvihető… De kinek jó ez? A jövőjét elzálogosító vásárlónak biztosan nem, még ha eleinte meg is van győződve arról, hogy jó bizniszt csinált. A bankok azonban gondoskodnak arról, hogy a delikvens lehetőleg fel se ocsúdjon ebből a mámorból. Az idei év tavaszán dobbantott hazánkban a Budapest Bank (BB) új "találmánya", az Adósságrendező Hitelek, amelyek a "meglévő tartozásaikat, hiteleiket kiváltják, és egyetlen hitellé alakítják úgy, hogy közben akár havi törlesztései is csökkennek". Nagy eséllyel azonban ezzel is csak csöbörből vödörbe jutunk. 

"Kinek ajánlott az Adósságrendező Hitel?" – áll a kérdés a Budapest Bank internetes portálján. 

A válasz: azoknak, akik "jelenleg túl magas törlesztőrészleteket fizetnek, jelenlegi hitelüket túl rövid futamidejűnek találják, és inkább hosszabb idő alatt fizetnének kevesebbet", vagy éppen "nem szeretnek több helyre fizetni". Ennek köszönhetően az ügyfélnek – a meglévő adósságainak összegyúrásával – egy olyan, jelzálog fedezete mellett nyújtott hitele lesz, amelynek "akár a terhe is alacsonyabb lehet" az előzőeknél. Erre az ajánlatra talán kevesen mondanának nemet első hallásra, pedig a lényeg változatlan: az adós ugyanúgy adós marad. 

Az adósságrendezés ennek ellenére lehet hasznos is. Például, ha valóban "jó" hitelre cseréljük a "rossz" hiteleinket. Kérdés, hogy itt is erről van-e szó, vagy csak egy üres marketingfogásról? A mai bankárok logikája ugyanis már nem a klasszikus "pénzügyes" gondolkodásmódot követi, hanem sokkal inkább egy marketinges, eladáscentrikus szemléletet. Egy jó bankár egyben kiváló értékesítő ügynök is. Mindezek után nem csoda, hogy a magyarok többsége nyakig ül az adósságban.

Nyugaton, ahol egyébként még jobban el vannak adósodva az emberek, egy személynek jellemzően több bankkal van egyszerre kapcsolata. Ebben pedig semmi rendkívüli nincs, ha azt vesszük, hogy egy hétköznapi piacon is annál a pultnál vásároljuk az adott árut, ahol a legolcsóbb. Miért ne tehetnénk ezt ugyanígy, ha folyószámla-vezetésről vagy éppen hitelfelvételről van szó? A választás joga tehát a miénk, és ezt enyhe csúsztatás az "egyszerűsítés" igénye mögé rejteni. Aki ugyanis rendszeresen hitelből él, mindenre számíthat, csak arra nem, hogy egyszer?bb lesz az élete.

Legyen szó jelzáloghitelről, személyi kölcsönökről, önkormányzati kölcsönökről vagy kifizetetlen közüzemi számlákról, az Adósságrendező ezek kezelését is bevállalja. A bank ezek után – a kiváltandó adósságok súlyosságához mérten – kategorizálja az ügyfeleket. (A módszer a nagyközönség számára ismeretlen, üzleti titok!) Ez a kockázati besorolás 4 fokozatot különít el, amelyekben félmilliótól 30 millió forintig, 5 évestől 20 éves lejáratig terjed a paletta. Ha megfelel a minősítés, akkor máris becserélhetjük a tartozásainkat egyetlen jelzáloghitelre: svájci frank alapon 5,26–14,30 százalékos, forintban 12,84–22,94 százalékos THM (teljes hiteldíj mutató) mellett. Az egyszerűsítésnek azonban ára van. Ma a piacon egy szabad felhasználású jelzáloghitel devizaalapon 7-10 százalékos, hazai valutában pedig pár százalékkal magasabb THM-mel vehető fel. A BB számára tehát ez többszörösen is nyerő megoldás, hiszen egy jelzáloghitel mögé viszonylag kevesebb banki tőke kell, és még drágábban is adja el, mint a piaci ára. Sőt, a hivatalos, felügyeleti szinten meghatározott THM nem tartalmazza – az Adósságrendező esetén szintén költségként felszámított – "adminisztrációs" és "hitelfolyósítási" díjat, illetve az "előtörlesztés", az "eljárási illeték" és a "szerződésmódosítás" terhét sem. 

A bankoknak ugyanis sokkal nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk őrájuk. Ma Magyarországon a pénzintézetek kezüket, lábukat törik azért, hogy új ügyfeleket szerezzenek maguknak. Fájdalmukra, a magyar lakossági bankpiac abszolút telített, és sok prognózis jövendöli a banki szereplők számának radikális csökkenését is. Ma már – bankárkörökben köztudottan – nagyon nehezen lehet rávenni az ügyfeleket a bankszolgáltatások igénybevételére, így a pénzintézetek fő feladatává a konkurencia ügyfeleinek átcsábítása, illetve azok megkötése vált. Ez pedig leginkább lakáshitelek, jelzáloghitelek, illetve lejárat nélküli hitelkártyák felkínálásával lehetséges.

Olvasson tovább: