hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erővonalak az olajmezők mentén
Iraki-jugoszláv barátság

2000. 07. 08.
Irak, Jugoszlávia, Csecsenföld – három háborúba keveredett ország a közelmúlt krónikájából. A három konfliktus közös pontja – többek között – az, hogy mindhárom esetben tetten érhető a nagyhatalmak (büntető) agressziója. Irak túlzott fegyverkezése, a csecsenek függetlenségi törekvéseik, Jugoszlávia pedig nacionalista magatartása miatt vívta ki a beavatkozást. Meglepő, de mindhárom háborús gócpont valamilyen (üzleti vagy nemzeti) kapcsolatban van Oroszországgal, szembetűnő hasonlóság még a kőolaj szerepe is.



Szlobodan Milosevics    Fotó: Reuters

Oroszország a csecsen szeparatisták ellen folytatott háború apropójaként azon
mesterkedik, hogy megszerezze a csecsenek egyetlen jelentős anyagi forrását: az
országon áthaladó olajvezetékből származó tranzitdíjat, illetve a vezeték
lecsapolásából származó extrajövedelmet. A csecsenek érthető elszántsággal
védik a legnagyobb bevételüket, hiszen a gazdaság gyakorlatilag vegetál: csupán
néhány tipikus "balkáni iparág" működik, úgymint a kábítószer- és
fegyverkereskedelem, vagy a túszszedés és váltságdíj üzletága. (Hetek 2000.
január 15., Harc az olajért a Kaukázusban)


Irak bőséges olajmezőkkel rendelkezik, az 1991-es kuvaiti háború óta azonban
gazdasági embargó sújtja, és csak az ENSZ által megszabott mennyiséget exportálhat
a fekete aranyból. Ennek bevételét az "olajat élelmiszerért" nev? program
keretén belül szigorúan csak élelmiszerre és gyógyszerre fordíthatja. Az embargón
most annyit lazított az ENSZ, hogy Irak a lebombázott olajfinomítók helyrehozatalára
több pénzt fordíthat, mint eddig.



Szaddam Husszein    Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!