hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cél a globális adóközösség
Vége a paradicsomi állapotoknak

2000. 07. 01.
Erősödik a nyomás az adóparadicsomokként emlegetett országokon: az OECD nyilatkozatban szólította fel őket, hogy közelítsék adórendszerüket a legfejlettebb államokban alkalmazott adórendszerhez, különben komoly szankciókra számíthatnak. A párizsi találkozón kiadott nyilatkozat megszületése előtt alig egy héttel a G7 országok nyilvánosságra hozták azoknak az államoknak a listáját, amelyek erősen érintettek pénzmosással kapcsolatos ügyekben. Ezen a héten látott napvilágot az a jelentés is, amely szerint a svájci bankokban idén zárolt pénzmosásgyanús pénzek összege eléri a 1,5 milliárd svájci frankot.

A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és
Fejlesztési Szervezet, az OECD nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólított 35
offshore pénzügyi központot, hogy egy éven belül mutassanak együttműködési készséget
a szervezettel és kezdjék el adórendszerük megváltoztatását, illetve 2005-re fejezzék
be a reformot. A nyilatkozat több csendes-óceáni és karibi szigetországot érint, de
a listán szerepel Lichtenstein, Gibraltár, Panama, valamint több brit (Brit
Virgin-szigetek, Man-sziget, Jersey, Montserrat), amerikai (Virgin-szigetek) és francia
érdekeltségi terület (Monaco) is. A listán azonban nem szerepel Málta, Ciprus, San
Marino, Mauritius, a Kajmán-szigetek és a Bermudák, mivel ezek az országok már ígéretet
tettek jelenlegi káros adópolitikájuk megváltoztatására.

Az OECD vezeti jelenleg azt a harcot, ami azok ellen az egyének és cégek ellen irányul,
amelyek legfőbb célja az adóelkerülés: olyan országokba telepítik székhelyük központját,
ahol jóval alacsonyabbak az adók, a közterhek, kevésbé szigorúak a könyvvezetési
szabályok, és enyhébb az ellenőrzés, illetve erős a diszkréció. Az OECD öt évet
adott ezeknek az offshore pénzügyi központoknak, hogy megszüntessék speciális státusukat.
Amennyiben erre nem hajlandóak, komoly szankciókat helyeztek kilátásba velük szemben:
pénzügyi kapcsolatok megszakításával, üzleti kapcsolataik ellehetetlenítésével,
offshore központokba irányuló tranzakciók bírságolásával fenyegetőzve.

Gabriel Makhlouf, az OECD pénzügyi bizottságának elnöke szerint ez a bizottsági
jelentés mérföldkő egy új, globális adóközösség létrehozásában, egy olyan új
korszak nyitánya, amely előmozdítja a bizalmat és az adóhatóságok közötti együttműködést,
ahol a becsületes adófizetőknek nem kell azok helyett fizetni, akik el akarják kerülni
az adófizetést. Makhlouf szerint évente 50 milliárd dollárnyi veszteséget okoznak az
offshore központok a fejlődő országoknak.

Az OECD saját tagországaiban is 47 olyan területet és helyet nevezett meg, amelyek káros
adópolitikát folytatnak, például: Svájc, Luxemburg, Írország és Olaszország. A G7
(legfejlettebb gazdasággal rendelkező) országok egy héttel ezelőtt publikáltak egy
olyan országokat felsoroló listát, amelyek a pénzmosásban hallgatólagosan részt
vesznek: Oroszország mellett Lichtenstein, Svájc, Libanon és Izrael is szerepelt rajta.

Nem kimondva bár, de a két országlistából azért sejthető, hogy a szigorú
banktitok, az alacsony adók, a simulékony pénzügyi szolgáltatások a szürke és
fekete vagyonok tisztára mosására is kiváló helyszínek. A banktitok intézményére
az elmúlt években egyébként több oldalról is nyomás nehezedik. Svájci, illetve a közelmúltban
lichtensteini pénzügyi tanácsadókkal, bankokkal kapcsolatban is napvilágra kerültek
olyan adatok, amelyek alátámasztják azt a véleményt, hogy a banktitok gyakorlata is
felülvizsgálatra szorul.

A kérdéses ügyek többsége orosz pénzmosással kapcsolatos, illetve 670 millió dollárt
találtak a volt nigériai diktátor, Sani Abacha tizenhét különböző bankban tartott
számláján.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!