Kereső toggle

Sharenting

Hogyan (ne) legyünk megosztó szülők?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az online térben szocializálódott fiatal szülők számára természetes, hogy életük főbb eseményeit publikálják – nem kivétel ez alól a szülővé válás sem. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a bájos babafotók automatikus posztolásának számos rejtett veszélye van, amire szülőként érdemes odafigyelnünk.

letünk dokumentálásának igénye jóformán egyidős az emberiséggel. Ám míg a korábbi generációk leginkább maguk és utódaik számára jegyezték föl gondolataikat, az Y generációhoz tartozó kisgyermekes szülőknek már a közösségi média jelenti ezt a platformot. A gyermekeik hétköznapjairól rendszeresen tudósító szülők jelensége már önálló nevet is kapott. A „sharenting” vagy „over sharenting” az angol share (megosztani) és parenting (gyermeknevelés, szülőség) kifejezésekből áll össze, az over jelző pedig ennek túlzásba vitelét jelzi.

Önterápiás és biznisz édesanyák

A sharenting-jelenség mögött számos motivációt fedezhetünk fel. Leggyakoribb a támogatás igénye, hiszen a mai szülők minden korábbinál magányosabban nevelik gyermekeiket. Jólesik hallani, hogy milyen aranyos, okos, vicces, szép gyermek is csemeténk, milyen nagyszerű szülők vagyunk, vagy éppen hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akinek a gyereke az áruház kellős közepén rendez kínos jelenetet. Az online tér nagyszerű lehetőségeket nyújt az elmagányosodással küzdő édesanyák számára, hiszen átélhetik az összetartozás érzését tőlük távol levő barátokkal, családtagokkal, vagy új ismeretségeket is alakíthatnak hasonló cipőben járó szülőtársakkal. Szintén nagy segítség lehet a kibertér olyan különleges élethelyzetekben, mint a speciális nevelési igényű vagy fogyatékkal élő gyermekek szüleié, akik könnyen kiszorulnak az offline szülői közösségekből, ha környezetükben nincs más hasonló helyzetű család.

Online viszont folyamatosan tudják tartani a kapcsolatot sorstársaikkal, ahol bátorítást, megértést tapasztalnak, és sok hasznos információhoz is hozzájuthatnak lehetőségeiket illetően. egyesek egyfajta önterápiaként tekintenek a kisgyermekes létről vezetett blogjukra, mások pedig felfedezve a cukiságfaktorban rejlő üzleti lehetőséget, bevételi forrásként is használják online naplóikat. „Mindenki elismerést vagy megerősítést keres, még ha nem is vallja be magának” – nyilatkozta a The Guardiannek Aimee Horton. A híres brit blogger édesanya a rózsaszín vattacukros „szuperanyák” blogjait ellensúlyozandó minél reálisabban igyekszik bemutatni a szülői lét vicces és kevésbé szórakoztató oldalát is. elmondása szerint törekszik arra, hogy ne szégyenítse meg gyermekeit, és nyitott arra, hogy később töröljön posztokat, ha gyermekeit zavarná egy bejegyzés –, ugyanakkor úgy véli, a gyerekeknek is meg kell majd tanulniuk magukon nevetni. A cikk szerzője azonban emlékeztet, hogy az online térben nincs teljesen privát információ, és minden nyomot hagy. Különösen fontos ez a tény, ha figyelembe vesszük, hogy nem saját adatainkról, hanem gyermekeinkéről döntünk ilyen esetekben. Biztonságukra hivatkozva nem ritka, hogy akár 10 éves gyerekek is okostelefont kapnak, amin keresztül a szülők folyamatosan nyomon követhetik őket. Ugyanígy azonnal értesülhetünk tanulmányi haladásukról az egyre népszerűbb e-naplókból, valamint internetes tevékenységüket is láthatjuk különböző applikációk segítségével.

A felhő alapú tárhelyeknek köszönhetően gyakorlatilag az anyaméhtől kezdve a születésen és az első lépéseken át az érettségiig korlátlan mennyiségű képet, videót és bejegyzést készíthetünk és tárolhatunk gyermekünk életéről. S miközben ezt a legjobb szándékkal tesszük, gyakran eszünkbe sem jut, hogy amit mi láthatunk, azt más is láthatja. ez a sok-sok kis digitális pont együttesen teszi ki gyermekünk digitális lábnyomát, ami teljesen soha nem törölhető ki. A The New York Timespublicistája, Anya Kamenetz az internet gyermekekre leselkedő veszélyeivel kapcsolatban az alábbi következtetésre jutott: „Felejtsék el momo-t. Amikor a technológia és a gyermekkor kapcsolatáról van szó, mi felnőttek vagyunk a legnagyobb horror.” Kamenetz felhívja a figyelmet, hogy bár rövid távon megnyugtató lehet gyermekünk tanulási-, magatartási-, vagy egészségügyi problémái kapcsán a közösségi média felületein keresni a támaszt, ne feledjük, hogy a megosztott információ sok évvel később is előkereshető. „még azelőtt megírjuk gyermekünk élettörténetét, mielőtt lehetősége nyílna neki magának elmesélni” – figyelmeztet.

Digitális Lábnyom és Adatlopás

Aric Sigman pszichológus szintén osztozik ezen a véleményen. A The Guardiannek nyilatkozva a szakember kifejtette, hogy a gyermekek egészséges identitásának kialakulásához fontos, hogy rendelkezhessenek olyan magánjellegű információkkal, aminek megtartása vagy megosztása felől ők maguk dönthetnek. ezt a lehetőséget erősen hátráltatja a szülők online jelenléte, ahol könnyen elmosódik a határ a publikus és a privát jellegű információk között. Így az újságíró felveti a kérdést: vajon ami ma cuki, pár év múlva nem lesz-e ciki? Például biztosan szeretné-e a szülő, ha gyermekéről majd miniszterelnök korában is fellelhető lenne, hogy ötévesen időnként még ágyba pisilt, vagy ha leendő munkaadója iskolai zűreiről olvasgatna. Ugyanez a kérdés merül föl az önterápiás célú blogolásnál, hiszen egészen más személyesen megosztani gyermekünkkel, ha a születését megrázó, de utólag örömteli eseményként éltük meg, mintha ezt egy a friss élmény hatására önmagunknak írt, de nyilvános bejegyzésben olvassa el évekkel később. Az AVG internetbiztonsági cég szakemberei szerint is beláthatatlan következményei vannak a szülők önkéntes adatközlésének, hiszen a nyugati világban felnövő gyerekeknek gyakran hamarabb van digitális lábnyoma mint foga. Egy brit felmérés szerint a jóléti társadalmakban egy gyermekről ötéves koráig átlagosan 1500 kép kerül ki a világhálóra. Az egyik legnagyobb kockázatot a személyes adatok (például születési név, dátum, lakóhelyek, életesemények) közlése jelenti, amely nyomán nagyon könnyű identitáslopás áldozatává válni.

Az Egyesült Államokban, ahol a sharenting az európainál is jóval gyakoribb jelenség, már több olyan esetről érkezett bejelentés, hogy fiatalok nem tudtak jogosítványt igényelni, mivel valaki már rendelkezett jogosítvánnyal az ő személyes adataikkal. Szakemberek szerint 2030-ra az identitáslopásos esetek több mint kétharmadát a szülők által megosztott adatok segítségével fogják végrehajtani. Leah Plunkett jogász még pesszimistább gyermekeink adatbiztonságával kapcsolatban. Szerinte a folyamatosan digitálisan nyomon követett gyermekek már jóformán az anyaméhtől kezdve digitális adathalmazt képeznek, akiknek információit rengeteg cég igyekszik készpénzre váltani, és eleinte szüleiknek, majd nekik értékesíteni rájuk szabott termékeiket. Sharenthood című könyvében disztópikus jövőt fest olyan gyermekekről, akiknek a kínai társadalmi kreditrendszerhez hasonló adatközpontú világban kell majd érvényesülniük úgy, hogy az ultrahangos adataiktól kezdve, a csecsemőkori fejlődési ritmusukon át az iskolai és otthoni teljesítményükig minden személyes adatuk elérhető lesz későbbi egyetemi, munkahelyi, vagy biztosítási szerződéskötéskor – és ezek közül egyik megosztásához sem járultak hozzá, ám jóhiszemű szüleik megtették helyettük. Plunkett érvelésének célja, hogy felrázza a szülőket a digitális naivitásból, és a legrosszabb forgatókönyvek fölvázolásával elgondolkoztasson bennünket online szokásainkkal kapcsolatban, hogy ne áldozzuk föl gyermekeink személyes adatait saját népszerűségünk vagy fogyasztói mentalitásunk oltárán.

Biztonságos internethasználat

Jó hír azonban, hogy nem vagyunk teljesen tehetetlenek a folyamatos adatrögzítéssel szemben. Szabolcsné O. Judit digitális marketing szakember lapunknak elmondta, hogy biztonsági beállításaink folyamatos ellenőrzésével, frissítésével némileg korlátozhatjuk, hogy ki fér hozzá adatainkhoz. Követésblokkoló bővítmények telepítésével (például Ghostery, Privacy badger) csökkenthetjük adataink hirdetési célú értékesítésének esélyeit, ha pedig a népszerű felhőalapú tárhelyszolgáltatók helyett azok titkosított alternatíváit választjuk, magánjellegű képanyagainkat is nagyobb biztonságban tudhatjuk. Baracsi Katalin internetjogász a Hetek kérdésére elmondta, hogy a sharenting jelenség kapcsán egyrészt a szülők megosztásai jelentik a legnagyobb kockázati tényezőt, ugyanakkor az ő tudatos internethasználatuk nagyobb biztonságot is tud nyújtani gyermekeik személyiségi adatainak védelmében. Mivel a sharenting jellemző felülete a közösségi média - platformok, itt pár kattintással lényegesen csökkenthetjük az adathalászat esélyét.

A szakértő szerint a legfontosabb lépés, hogy gyermekeinkről megosztott tartalmak esetében tiltsuk le a megosztás, illetve a hozzászólás lehetőségét, valamint szűkítsük le azok körét, akik láthatják a személyesebb posztjainkat. Baracsi Katalin hozzátette, hogy határozottan lebeszélné a szülőket a gyermekük intim testrészeit láthatóvá tevő képek vagy videók megosztásáról (például babafürdetés), mivel azok egyetlen képernyőfotóval illetéktelen kezekbe kerülve a gyermekpornográfia veszélyeinek tenné ki a kicsiket. Mint elmondta, a magyar jogszabályok értelmében a 16 évnél fiatalabb gyermekek esetében a szülő dönt a személyes tartalmak megosztásáról, hiszen egy felnőtt embernek meg kell tudnia ítélni, hogy mi az a tartalom, ami akár most, akár később visszaélésre is okot adhat. Ugyanakkor a szakember határozottan javasolja, hogy már 4-5 éves gyermekeinket is vonjuk be a döntésbe, beszéljük át velük, hogy mi kerülhet ki róluk az internetre, mit küldhetünk el barátainknak és mit nem. Tapasztalata szerint már ebben a korban érzik és jelzik is a gyerekek, ha nem szeretnék megosztani személyes információikat másokkal, ráadásul nagyszerű lehetőséget nyújt nekünk szülőknek, hogy beszélgessünk velük a biztonságos internethasználatról.

Hasznos tanácsok sharenting esetén

Dr. Claire mcCarthy, a Boston Children’s Hospital gyermekorvosa, számos orvosi és gyermeknevelési rovat rendszeres szerzője javasolja, hogy mielőtt bármit posztolnánk gyermekünkről, az alábbi 5 kérdést tegyük föl magunknak:
 • Miért szeretnénk ezt megosztani?
 • Zavarna-e, ha valaki ezt az információt rólunk posztolná?
• Származhat-e gyermekünknek bármilyen kellemetlensége akár most, akár a jövőben abból, ha ezt megosztjuk?
• Van-e bárki az univerzumban, akinek nem kellene látnia ezt a posztot (például jövőbeni munkaadó, egyetemi felvételi bizottság, majdani romantikus társ, vagy rosszindulatú felhasználók)?
• Szeretnénk-e, ha ez gyermekünk digitális lábnyomának részévé válna?

Olvasson tovább: