Nyolcvanöt éve, 1915. október 17-én született New Yorkban Arthur Miller amerikai
drámaíró. Iskolai tanulmányai kezdetén, a brooklyni James Madison Középiskola diákjaként
elsősorban a sportra koncentrált, a tudományok, az irodalom és a művészetek hidegen
hagyták, sőt kritikusai szerint később az egyetemre is azért nem vették fel, mert
nem tudott helyesen írni. Az 1929-es gazdasági válság idején apja vállalkozása csődbe
jutott, a család elszegényedett, s az ebből fakadó reménytelenség, létbizonytalanság
döntően befolyásolta életszemléletének alakulását. A középiskola után Miller úgy
döntött, hogy drámaíró lesz, ám addigi iskolai eredményei és a család rossz
anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy egyetemre menjen. Két évig egy autóalkatrész-raktárban
dolgozott, közben különórákra járt, s 1934-ben végül sikerült bejutnia a
michigani egyetemre, ahol történelmet és közgazdaságtant tanult. Az egyetemen írta
meg első drámáját, Még mindig nő a f? címmel, melyről a kritika mint "sokat ígérő
pályakezdésről" nyilatkozott. 1938-ban, az egyetem elvégzése után visszatért New
York-ba, ahol többek között a CBS (Columbia Broadcasting System) számára írt forgatókönyveket.
1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két
gyermeke született. A második világháború idején fizikai alkalmatlansága miatt nem
hívták be katonának, a brooklyni hajójavító telepen dolgozott, s anyagot gyűjtött
a Helyzet normális cím? riportregényéhez. A Broadway-n 1944-ben mutatkozott be Az
ember, akinek mindenben szerencséje volt cím? drámájával, de a darab csúfosan
megbukott. Anyagilag is nehéz helyzetbe került, s ezért a világháború után
megjelentette riportregényét, majd a Gyújtópont cím? regényt, mely az
antiszemitizmus problémájáról szól. 1947-ben ismét a Broadway-n próbált szerencsét
Édes fiaim cím? drámájával, s a siker ezúttal nem maradt el. A darab 328 előadást
ért meg, s még abban az évben kiadták. A Miller-család pénzügyei rendeződtek. Az
ügynök halála 1949-ben elkészült, s még abban az évben színpadra állították. A
darab, mely megkapta a Pulitzer-díjat, azóta is a világ számos pontján szerepel a színházak
műsorán Millert pedig a kor egyik legkiemelkedőbb drámaírójává avatta. Az ötvenes
évek elején Miller számos baloldali ügyet támogatott, s így McCarthy szenátor
kommunistavadász bizottságának egyik céltáblája lett. Az ezzel kapcsolatos események
árnyékában született a Salemi boszorkányok cím? drámája, melyhez az 1692-ben
Salemben lezajlott boszorkányperek szolgáltatták a történelmi hátteret. A m? – ha
közvetve is – hűen tükrözi mindazokat a személyes és erkölcsi dilemmákat,
melyekkel szerzője az ötvenes évek elején szembesült. A darabból kétszer készült
film, 1958-ban és 1996-ban, s ez utóbbi Oscar-díjat is kapott a forgatókönyvért.
1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról cím? darabjai bemutatója után
az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, s hosszas procedúra
után elítélte. Közben házassága megromlott, s 1956-ban Miller elvált feleségétől.
Három héttel később titokban feleségül vette Marilyn Monroe-t, akivel alig öt évig
éltek együtt. 1960-ban a Kallódó emberek cím? film forgatása közben szétköltöztek
és hamarosan el is váltak. Monroe 1962 augusztusában meghalt, s ugyanabban az évben
Miller feleségül vette Inge Morath fotográfust, akivel több közös könyvük is
megjelent. 1964-ben megírta A bűnbeesés után cím? – leginkább önéletrajzi ihletés?
– drámáját, majd a Közjáték Vichyben cím? darabot. 1969-ben Londonban Miller
maga rendezte meg Az alku cím? drámáját, s ezt követően hosszú szünet következett
alkotói pályáján. Közéleti tevékenysége viszont továbbra is jelentős: volt a PEN
Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrában élő írótársaiért, s 1995-ben elvállalta
az Oxfordi Egyetem Kortárs Színháztudományi Tanszékének vezetését. Számos kitüntetést
kapott, köztük többször Tony-díjat a színházi Oscart. 1995-ben 80. születésnapja
valóságos társadalmi esemény volt: mintegy 1400 író, színész és olvasó gyűlt
egybe Brooklynban, hogy megünnepeljék az írót, aki alkotásaiban, megnyilatkozásaiban
mindig felemelte szavát a társadalmi visszásságok, a mccarthyzmus, a rasszizmus ellen.
(MTI)
2000. 10. 21. (IV/43)
