Századunk orvosi csodája
A penicillint az elmúlt 100 év legnagyobb orvosi csodájának tartják Londonban, ahogy
azt egy közvélemény-kutatás hétfőn jelentette. Brit orvosok szerint – akik ugyanis
egyöntetűen erre voksoltak – századunk nagy felfedezése az első antibiotikum, a
penicillin. A gyógyszer, amelynek az orvostudomány különböző területeiről 500
orvost tömörítő, NOP elnevezés? kutatócsoport az első helyet szavazta meg, a skót
bakteriológus, Alexander Fleming felfedezése volt 1928-ban. Az aszpirint a kardiológusok
13 százaléka, a kemoterápiás kezelést 28 százaléka tette az első helyre, de az
antidepresszánsok, a pszichológusok kedvencei szintén előkelő helyezést értek el az
évszázad gyógyszereinek listáján. (Reuters)
Millenniumi "összeesküvés"
Faruk Hoszni, Egyiptom kulturális minisztere a művészvilág nacionalistáinak kereszttüzébe
került, amiért a millenniumi party megrendezésének vezetését egy külföldinek
engedte át. Kedden ugyanis egy iszlám napilap Egyiptom látványos, ezredfordulós
szilveszteri rendezvényeit olyan cionista összeesküvésként jellemezte, amelynek keretében
a cionisták benyújthatják követeléseiket a piramisokra. Egyiptom iszlám beállítottságú
munkáspártjának lapja, az Al-Shabbi úgy érvelt, hogy a "cionista" Jean-Michel
Jarre francia zenész által szervezett show "érdemtelenül támogatná a cionistáknak
azt a követelését, hogy a 4500 éves piramisok építőinek titulálják magukat" –
írta Adel Husszein munkáspárti frakcióvezető egy vezércikkben. Jarre, aki az Oxygène
és az Equinoxe cím? albumairól is híres, egy 12 órás operával lép fel a körülbelül
1000 előadóval, piramisok közötti tűzijátékkal, lézerrel, valamint keleti és
nyugati zene keverékével megrendezett, 9 millió dolláros előadáson. Így a rendezvény
előreláthatólag a sajtót és turisták ezreit fogja vonzani. Ahmed Khalil, a kultúrtárca
szóvivője kedden úgy nyilatkozott, hogy a miniszter azt választ, akit akar: "Hogy
Jarre cionista-e vagy sem, ahhoz semmi közünk. Ő egy művész." (Reuters)