Kereső toggle

Közös családi vacsik

Egyél a gyermekeiddel, hogy ne legyenek drogfüggők

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Magyar ember evés közben nem beszél” –tartja a közismert mondás. Igen ám, de a magyar ember európai és világviszonylatban is depressziósabb, emésztési-, szív- és érrendszeri megbetegedésre hajlamosabb, még jóval rosszabb fizikai és társadalmi feltételek között élő nemzetek gyermekeinél is. Jó hír, hogy a változásért már ma is tehetünk.

Az egészséges étkezés fontosságáról rengeteget hallunk, ám arról gyakran elfeledkezünk, hogy az étkezés ősidők óta jóval többet jelent puszta kalória- és tápanyagbevitelnél. Lépjünk túl egy pillanatra a magyar főurak dorbézolásán, vagy a francia szalonok merev etikettjén, és nézzünk körül a természetes élettől kevésbé elidegenedett mediterrán térségben, a Közel-Keleten vagy Dél-Amerikában. Bár teljesen különböző kultúrák, az étkezések mindenhol a családi- és társadalmi élet középpontjában vannak. A közös étkezés esemény, a hétköznapok fénypontja, függetlenül attól, hogy öt fogás, vagy csak egy tál spagetti gőzölög az asztalon, hiszen az étel csak kellemes kísérője, megolajozója az élénk és mély beszélgetéseknek, az együtt töltött értékes időnek.

Dr. Gordon Neufeld világhírű fejlődéslélektani szakember „A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez!” című könyvében arról számol be, hogy a közös étkezés családra gyakorolt pozitív hatására akkor lett figyelmes, amikor feleségével néhány évig egy provance-i kisvárosban éltek. Feltűnt neki, hogy a környéken sehol nincs gyorsétkezde, és alig látott egyedül, pláne állva étkező embert. Közös családi, baráti ebédeket, vacsorákat viszont annál többet. Mint írja: „Átgondoltam a családi étkezéseket, és arra jutottam, hogy talán valamennyi szertartás közül ez az egyik legjelentősebb. A kötődés és az evés kéz a kézben járnak. Az egyik megkönnyíti, elősegíti a másikat.” Felhívja a figyelmet arra, hogy önmagában a közös étkezés is bír ugyan pozitív hatással a szülő-gyermek kapcsolatra, de ami az igazi kötődést létrehozza, az a közben zajló interakció. „Milyen más tevékenység teremt lehetőséget arra, hogy barátságos módon szemtől szembe kerülhessünk a gyermekeinkkel, és hogy nyújthassunk nekik valamit, amibe belekapaszkodhatnak (…) Milyen más tevékenység adja meg a lehetőséget arra, hogy szemkontaktust teremtsünk velük, előcsaljuk a mosolyukat, és rávegyük őket a bólintásra?”

Szakemberek sokasága figyelmeztet, hogy az iskoláskorú gyermekek körében gyakori fej- és hasfájás, kimerültség, emésztési nehézségek nemcsak a magas követelményszinttel, de az otthoni nyugodt és egészséges étkezés hiányával is összefüggésbe hozhatóak.

Varga Abigél, az nlc.hu újságírója fölteszi a kérdést cikkében: „Mitől család a család, ha még vacsorázni sem ülnek le együtt?” Majd megemlíti, hogy bár minden korábbi kornál több lehetőségünk és eszköztárunk van az üzletekben és a konyhában is, hogy gyorsan egészséges ételt készítsünk a család számára, a modern ember rohanó élete, a családtagok független napirendje szinte lehetetlenné teszi, hogy a munkából későn hazaérő édesapa, a kora délután óta otthon üldögélő kisiskolás és az edzésről farkaséhesen hazaeső kamasz együtt telepedjen az asztalhoz vacsorázni. Ugyanakkor számos tanulmány mutatja, hogy azok a gyerekek és kamaszok, akik rendszeresen közösen étkeznek családjukkal, sokkal könnyebben veszik a tinédzserkor akadályait, kevésbé kortársorientáltak, ennél fogva kevésbé kitettek a káros függőségeknek, depressziónak. Jobban teljesítenek az iskolában, egészségesebb étkezési szokásaik pedig egész testi-lelki épségükre pozitív kihatással vannak. Nem beszélve arról, hogy a pozitív mintát ők maguk is tovább viszik majdani családjukba.

A hétköznapok során ugyan nehéz kivitelezni a hagyományos közös vacsorát, ám a fentiek ismeretében megéri latba vetni a híres szülői leleményességet. Nagycsaládos édesanyák titka például az „utóvacsora” intézménye, amikor az első éhségét már korábban csillapított kamasz és az éppen hazaérkező édesapa is együtt tudnak az asztalhoz ülni, s bár nem feltétlenül ugyanazt a menüt fogyasztják, a család körbeüli az asztalt, közösen beszélgetnek. Kütyük, televízió, telefon és tablet nélkül, csak a család. Mi is szemléltetné jobban ennek jelentőségét és lényegét, mint a közismert svéd gyermekvers?

 

Siv Widerberg

SÓDERPARTI

Daniel,

aki az osztályunkba jár,

a vacsorát Sóderpartinak hívja.

„Sódert esztek vacsorára?”

kérdeztem egyszer

(mert szerintem ez a

Sóderparti

olyan lükén hangzik).

„Frászt” mondta Daniel,

„húst eszünk,

és mindenki nyomhatja a sódert,

és senki se mondja,

hogy fogd be a szád,

és mindig kipakolhatod,

ami a szívedet nyomja”

mondta Daniel és nevetett.

 

Mégiscsak lükén hangzik,

hogy Sóderparti.

De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!

Nálunk csak olyan közönséges

Vacsora van.

 

(Tótfalusi István fordítása)

Olvasson tovább: