hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagymamáink édes ízei

2018. 12. 07.
Sokan elmondhatjuk, hogy gyerekkorunk kedves emlékei közé tartozik, amikor nagymama végzett az ebédfőzéssel, és nekiállt süteményt sütni. Mi ott sündörögtünk lisztes köténye körül, és igyekeztünk mindenben segíteni neki. Néztük, ahogy gyors mozdulatokkal meggyúrja, serényen kinyújtja a tésztát, mi pedig nagy élvezettel szaggattuk ki belőle a különféle formákat, ha éppen linzer készült. Ezután következett a gyerekek kedvenc foglalatossága: a vanília- vagy csokikrém, tejszínhabos töltelék kikeverése, majd a legfontosabb mozzanat: a krémes tál tisztára nyalogatása. (Csak hogy ne teljen tétlenül az idő, míg a finomság kisül.)

 Egy ilyen gyerekkort idéző süteményt készíthetnek el az olvasók, ha velem tartanak. A tésztáját nem nyújtani kell, hanem reszelni. Ettől lesz a sütemény felülete amolyan borzas, és az elkészítése a megszokottól eltérő, különleges. S hogy miért Kata? Talán így hívták a sütemény megálmodóját. Igazi vendégváró csemege, és összeállítani sem bonyolult. Sokan ismerhetik a dióval töltött változatát. Ez a kevésbé ismert túrós variáció.

 A receptet egy 87 éves, aktív, friss elmével megáldott, életkedvvel teli nagymamától kaptam. Süt-főz, ha jönnek az unokák, rendben tartja magát és az otthonát – valahogy így érdemes megöregedni. Tőle származik e kedvenc receptem, amit most itt megosztok.

 Túrós Borzas Kata 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!