Kereső toggle

Az ország egyik legjobbja lett a Karóra Centrum

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Aki szeretné elkerülni a karácsonyi tömeget az áruházakban, nem az autóba ül be, hanem a számítógépe elé. A hazai statisztikák szerint a rendszeresen internetezők közül háromból kettő tesz így. A korábbi évek bizalmatlansága csökken, köszönhető ez többek között az Ország Boltja nevű versenynek.

A kényelem, a kedvező árak és az időmegtakarítás miatt szeretik az emberek az internetes vásárlást leginkább, de sokan említették szempontként a házhoz szállítási, valamint ár-összehasonlítási lehetőségeket is. A legtöbbször kifogásolt tulajdonságok pedig a következők: egyrészt nem tudják megfogni, megvizsgálni a terméket, másrészt pedig nem bíznak magában az internetes vásárlásban. Pedig kis odafigyeléssel beszerezhetők olyan információk, hogy mely webes kereskedőkben bízhatunk meg.

Népszerű a bizalom

Idén már 4. alkalommal került megrendezésre az Ország Boltja verseny. Július és október között az Árukereső.hu piacvezető árösszehasonlító oldal által indított versengés azzal a céllal folyt le, hogy kiderüljön, mely webáruházakat tartják a legjobbnak a vásárlók népszerűségi és minőségi kategóriákban. Minden évben szavazatok és vásárlói értékelések ezreinek segítségével keresik meg és mutatják be a leginkább megbízhatónak és népszerűnek ítélt online kereskedéseket. Az esemény népszerűségét jól tükrözi, hogy idén az aktív netes áruházak több mint fele, összesen 626 bolt indult el. Valószínűleg ők is érzékelik, hogy szükségük van a vásárlók bizalmára.
A Minőségi kategóriában induló üzleteket a játék időtartama alatt az adott webáruházban vásárlók egy online kérdőíven értékelték, többek között a rendelés menetét a kiszállítást és más jellemzőket. Az eredmények összesítése alapján állapították meg a szervezők az egyes kategóriák győzteseit, valamint azt, melyik lesz az Ország Boltja.
A Népszerűségi kategóriában induló boltokra bárki szavazhatott a kezdeményezés weboldalán. 357 internetes áruházra több mint 83 ezer szavazat érkezett a felhasználóktól, amely 24 százalékkal haladja meg a tavalyi szavazatszámot.

Megszavazták, mert bíznak benne

Az októberi díjátadó gálán összesen 30 díj került kiosztásra: 12 minőségi, 17 népszerűségi és az Ország Boltja díj. A Karóracentrum.hu a „Divat, ruházat és kiegészítők” kategória győztese lett. Locsmándi Zsolt, az üzlet tulajdonosa szerint ezzel a vásárlók egy nagyon erős visszajelzést adtak számára, hogy jó irányba tart vállalkozása. A díjnak örül, de szerinte nem lehet hátradőlni, mert ezt az elismerést is a folyamatos fejlesztéseknek és a profi, áldozatos munkának köszönhetik. Elmondása szerint az internetes igények olyan mértékben megnőttek a vásárlók részéről, hogy ez az elismerés „csupán mára elegendő”, holnapra már kevés. Tökéletességre kell törekedni, mert aki nem fejleszt és javít üzleti folyamatain – elsősorban a vevők elégedettségét szem előtt tartva –, a következő évben már lemaradhat.
Locsmándi Zsolt elmondta, hogy a jelenleg több mint 20 világmárkát kínáló weboldalain folyamatosan dolgozik a csapata, mert ha az üzletben 10 vevő nézelődik vagy vásárol, akkor üzlete internetes felületein akár tízszer ekkora a „sorban állás”, és minden vevő igényére igyekeznek figyelni. A rendelések kiszolgálása mellett hétről hétre új akciókkal kedveskednek vásárlóiknak. Ezekben a hetekben például szállodai wellness hétvégét sorsolnak ki a webshopban regisztrálók között, ezzel is élénkítve a forgalmat. És hogy miért teszik mindezt? Mert a vásárlók bizalmát elnyerték ugyan, de szeretnék megtartani is.

Olvasson tovább: