Kereső toggle

A természet élménytára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2012. április 27-én adták át Magyarország legnagyobb ökoturisztikai látogatóközpontját, a Tisza-tó zászlóshajójának számító Tisza-tavi Ökocentrumot, amelyet tavaly – a működés első nyolc hónapjában – a várakozásoknál is jóval többen, mintegy 155 ezren kerestek fel.

A projekt az Európai Unió és a magyar kormány támogatása mellett az Észak-Magyarországi Operatív Program turisztikai attrakciófejlesztési pályázata révén, 2,2 milliárd forint összköltségű beruházás keretén belül valósult meg, közvetlen munkalehetőséget biztosítva 30 főnek. Ez a különleges élményközpont eddig nem látott formában mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit.

Tisza-tavi Ökocentrum – A természet élménytára! Fő mondanivalója, hogy a jövő egyetlen, hosszú távon járható, „fenntartható” útja, ha az ember és az őt körülvevő élővilág között harmonikus együttműködés, együttélés alakul ki és működik. Egy hely, amely alkalmas arra, hogy bemutassuk, hogy ez az együttműködés, együttélés ember és természet között LEHETSÉGES, valamint egy hely, ahol az ember tiszteleghet, „meghajolhat” a természet értékei és „alkotásai” előtt, ahol az ember elkötelezettséggel és felelősséggel „visszaadhat” valamit abból, amit a természettől az évezredek során „elvett”. A legnagyobb édesvizű akváriumrendszer Európában, amely a Tisza csodálatos élővilágát tárja elénk. Olyan élményben lehet részünk, mintha a víz mélyén sétálnánk. A forrástól a patak mentén haladva „merülünk le” a tó vize alá, miközben a körülöttünk és a fejünk felett úszkáló halak látványában gyönyörködünk. Az épület 1 millió literes belső akváriumrendszerében, az állatkert külső 1,3 millió literes tórendszerében és kifutóiban hazánk élővilágának őshonos fajaival ismerkedhetnek a látogatók. Több mint 50 féle hal, vízimadarak, különleges emlősök, hüllők, kétéltűek, sőt gerinctelenek és mikroszkopikus lények ismerhetők meg itt testközelből, természetes körülmények között. Az édesvizű akváriumrendszer nem pusztán azért egyedülálló, mert a legnagyobb! Koncepciójában és technikai megvalósításában is különleges a forrástól a tómeder aljáig minden szakaszt bemutató létesítmény, benne az akril alagút, amelynek falán át torzításmentesen élvezhető a látvány, ahogy a vizák – az egykoron hazánkban élt halóriás – kétméteresre is megnövő példányai átúsznak a látogatók feje felett.

A hazai kétéltűeket bemutató kiállítás egy éjszakai erdőbe visz felfedezőútra, ahol a fordított világítási programnak köszönhetően láthatjuk, amint vadászni indulnak az unkák, gőték és szalamandrák. Egy látványos, „járható” térkép „madártávlatból” mutatja be a tavat, vagy felmehetünk a 30 méter magas kilátótoronyba, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre. Kicsiknek, nagyoknak, családnak, csoportnak ajánlják a 3D mozit – amelyben napközben egy 12 perces „csónaktúrát” tehetnek a tavon, míg a hétvégi estéken mozifilmeket vetítenek. Keressék fel a Makrovilág – Földinfó termet, ahol az apró vízi lények világa tárul fel, vagy az Elvarázsolt Vízivilág nevű tematikus játékszobát.

Érdemes egész napra jönni és részt venni a látványetetések egyikén, vagy közelről barátkozni a kisállatokkal a simogatóban! Főleg nyáron látványos az egyedülállóan érdekes szitakötőház. A játszóterek, a halász skanzen, a tutajos tó aktív szórakozást kínál a kisebbeknek, a GPS csónaktúrákon a tó rejtett zugait is bebarangolhatjuk a családdal. A kerékpárral érkezőknek túraútvonalakat ajánlanak, amelyekhez műholdas navigáció bérelhető. A Tisza-tavi Vízi Sétányon a víz fölött 1500 méter hosszan vezet az út a különböző madárvártákhoz és kilátóhelyekhez, hogy megfigyelhessék a madarakat anélkül, hogy megzavarnák őket.

Az Ökocentrum közelében újonnan megnyílt, mint-egy 60 fős gyermek- és ifjúsági szálláshelyet, amely ideális osztálykirándulások vagy nyári táborok szervezésére, főleg csoportoknak ajánlják.

2013-as újdonságok földön-vízen-levegőben, címszavakban:

Ebben az évben is tovább bővül az őshonos állatokat bemutató attrakciók száma: madárpark, madárbarát kert és röpderendszer. Állatsimogató, baromfiudvar, halászati bemutató és horgászoktatás is várja rövidesen a látogatókat. A már ismert műholdas kincskeresés mellett az okostelefonnal érkezőknek QR-kódos játékot kínálnak. A kerékpárosok előre programozott útvonalakat tartalmazó GPS készüléket bérelhetnek. A rendezvényteremben különböző tematikájú kiállítások színesítik a programot.

Eseménynaptár

• június 22-23-án zajlik a település legnépszerűbb eseménye, a Kakas Szépségverseny és Bográcsfesztivál,
• júliusban Palacsinta Party (07.20.) és Ökopiac (07.27.),
• augusztusban Csöröge Fesztivál (08.10.) és Állatkertek Éjszakája (08.30.),
• szeptemberben kerékpáros maraton (09.14.) és JUHÉÉÉtvége (09.28.),
• októberben GPS nap (10.05.), daruvonulás (10.12-13.) és Madaras Fesztivál (10.19-20.) várja a látogatókat.
• November ismét a gasztronómia jegyében telik: Márton napi libaságok, halételes falánk kedd (11.19.),
• decemberben adventi programok zárják az éves sorozatot.
Programokról, rendezvényekről részletes információk, csoportos bejelentkezés az Ökocentrum honlapján, a poroszlói Tourinform irodában. Nyitva minden nap, májustól novemberig 9-18 óra között.

3388 Poroszló, Kossuth Lajos u. 41.
Telefon: +(36) 30 553-033
E-mail: info@ttoc.hu
www.tiszataviokocentrum.hu

Olvasson tovább: