Kereső toggle

Több mint klezmer

Tízéves a Sabbathsong

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hazai klezmer zene egyik színvonalas képviselője a Sabbathsong. A zenekar
összetétele vegyes: tagjai között zsidó, keresztény és roma zenészek – mint
például Rostás Csaba, akivel már 5 éve muzsikálnak együtt – egyaránt
megtalálhatók. Hasonlóképpen tarka hátterű a koncertjeik közönsége is.

„A klezmer műfaja jó alapot nyújt ahhoz, hogy az antiszemitizmus és a
rasszizmus ellen küzdjünk, pontosabban mindkét oldalon segítsük az előítéleteket
lerombolni” – mondja Masa Tamás, a Sabbathsong vezetője. Raj Tamás rabbi az első
lemezbemutatójukon úgy méltatta munkájukat: ezt a lemezt zsidó és nem zsidó
zenészek együtt készítették, mintegy a megbékélés terepévé emelve a közös
zenélést.

Nem mellékesen: a klezmer sokoldalú műfaján belül a Sabbathsong egy olyan
bibliai eredetű változatot népszerűsít, amely a teljes Szentírás talaján áll. „Elsősorban
tradicionális zsidó dalokat, illetve feldolgozásokat adunk elő. A klezmer
legősibb változatáról az Ószövetségben, a Zsoltárok könyvében lehet olvasni,
ahol a kifejezés a héber nyelvű imák hangszeres kíséretét, illetve magát az
énekelt imát jelentette” – meséli Masa Tamás. A klezmert a mi régiónkban
leginkább közép-kelet-európai zsidó népzeneként értelmezik. A műfaj hazai
képviselői előszeretettel kötődnek ehhez a hagyományhoz, és ma már a Sabbathsong
is bővíti vele repertoárját, tágítva a palettát a világzenei stílusok irányába
is. A múlt héten ért véget a XI. Zsidó Nyári Fesztivál, ahol húszfős big banddé
kibővülve egészen új formában adták elő dalaikat, vendégük a legendás „harmónikakirály”,
Tabányi Mihály volt. Ugyanakkor a közel tizenöt hazai klezmerzene-kar többsége
ma már héber dalokat is énekel, amit tíz évvel ezelőtt a Sabbathsong kezdett el.
Az együttes koncertjein a közönség közösséggé válik, a zenészeknek kezdettől
fogva az volt a céljuk, hogy boldog-boldogtalant bevonjanak a közös éneklésbe,
dal- és tánctanulásba. „A célközönség meglehetősen széles, az üzenetünk
hangsúlyai is eszerint alakulnak. A zsidóság és a cigányság felé eleve a
bizalomépítés, az elfogadás hangsúlyozása a célunk. A nem vallásos hallgatók
felé egy bibliai tematikájú gondolatvilág közvetítésére törekszünk. A magukat
hívőknek vallókat pedig egy élvezhető kulturális élményben szeretnénk
részesíteni” – állítja a zenekarvezető.

„Mindenfajta művészetnek az a célja, hogy hasson: lehetőleg felforgassa az
emberek lelkivilágát, hiszen érzelmileg sokkal befolyásolhatóbbak vagyunk, mint
értelmileg. A művészet rendkívül hatékony eszköz a legkülönbözőbb előítéletek
lerombolásához – mondja Pintér Burus Sándor, A láthatatlan Kéz című
klezmermusical rendezője és főszereplője. – Az antiszemitizmus legősibb
példázata az ószövetségbeli Eszter könyve, melynek színpadra állításával
alapvető üzenetünk az volt, hogy az embergyűlölet semmilyen formában nem
elfogadható.” A keretjátékhoz Kállai István, az operettszínház dramaturgja adta
az alapul szolgáló valós történetet: 1944-ben az operettszínház igazgatója
Fényes Szabolcs volt, aki nagyon sok zsidó művészt bújtatott. Mivel a darab
három idősíkon zajlik – az ószövetségi időben, 1944-ben, illetve napjainkban –,
lehetőséget ad egyrészt a zenei sokszínűségre, másrészt a jelenkori rasszizmus
és antiszemitizmus veszélyének megjelenítésére is. „Több szempontból is »rázós«
a darab témafelvetése – ismeri el a rendező. – Az Eszter könyve egy bibliai
történet, amit ma sokan eleve fenntartással fogadnak. Ráadásul az
antiszemitizmusról szól, ami különösen olyan téma, amitől visszahőkölnek az
emberek, hiszen ez erősen aktuálpolitikai kérdés is. Meggyőződésem, hogy pont a
külpolitikai utalásoktól és az aktualitások felvállalásától válik izgalmassá a
darab. Ráadásul az általános történelmi és vallási műveltség ma olyan hiányos,
hogy hiábavaló lenne a puszta allegóriák erejében bízni.”

Rengeteg szakember és lelkes amatőr önkéntes munkájára épül a darab, amit
előadásról előadásra csiszolnak, tökéletesítenek. Eszter királyné szerepére
például a Magyar Állami Operaház magánénekesét, Létay Kiss Gabriellát sikerült
megnyerniük. Állításuk szerint örömmel és élettel teli játékot szeretnének
bevinni egy olyan társadalmi közegbe, ahol a keserűséggel már művészi szinten
megtanultak együtt élni az emberek.

Olvasson tovább: