Kereső toggle

Semmi sincs rendben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Örömöt nem tudnak fényképezni… szokás szerint" – mormolja egy nézőtárs a tömegben, ki a fotótárlat képeiben szerkesztő elvet vél meglátni. Igaza van. A képek ritkán működnek egymagukban, az összhatás az egymás után nézés során alakul ki a szemlélőben. A díjazott sajtóképeket seregszemléző World Press Photo vándorkiállítás igencsak irányba állítja figyelmünket. 



Egy kiállítás képei Fotó: S. L.

Az elmúlt év metszetéről van szó, vajúdással és nyögéssel teli napokról. Tegyük hozzá: fájdalmas lesz a jövő év tárlata a máról is. "A képek a sokféleséget hirdetik ünnepélyesen" – olvassuk az argentin zsűrielnök bevezetőjében, s valóban, a kiáltó ellentétek egyidejűsége, a "kultúrák harca" az egyik legjellemzőbbje korunknak. 

Az őskorukat élő törzsek a legboldogabbak ezen a kiállításon. Ahogy, mint egy vírus, terjed a civilizáció, úgy romlik az élet minősége. A szovjet utódállamokban tengődők képei erősen példázzák e tételt, az űrhajóroncsot guberáló pásztorok a pusztában a leginkább.

A rettentő cunami és a beszláni túszdráma áldozataival együtt fényképezett túlélők vonásai nem feledhetők, se a lopott hússal menekülő haiti kisgyerek arca. Földrészek meghurcoltjai, bántalmazott nők, magányos betegek, háborús rokkantak, belőtt drogos lányok igazolják, hogy "a fotó kérdést tesz fel ", s oda vezet, ahonnét kultúrember hajlamos elfordítani a fejét.

Mindez érthető. Elmozdul viszont az objektív hangnem a terrorizmus elleni harc képi és szövegbeli kommentálásakor. A birodalmi rohamosztagosnak látszó amerikaiak akciója az iraki "felkelők" ellen, az izraeli mesterlövész likvidálta "terroristának tartott" palesztin erősen kijelölik a képek értelmezési keretét, áldozatul mutatva azokat, akik már áldozatok sokaságát hagyták maguk után. Ez utóbbiakról a kiállításon szó nem esik.

Olvasson tovább: