Kereső toggle

A Korda-villa gazdája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lassan 45 éve, hogy a pályán van. Majd 30 nagylemez, és több mint 500 kislemez őrzi dalait. Két évtizede feleségével halmozza sikereit. Mindezek ellenére még úgy érzi: nem ért a csúcsra.

– Két héttel ezelőtt egyeztettük a találkozót, mégis itt van pontosan a megbeszélt helyen!

– És ebben mi a különleges?

– Az, hogy nem kellett háromnaponta külön telefonálgatni, időpontot módosítani, hanem ment minden a maga útján! 

– Ez is azt jelenti, hogy régi motoros vagyok… Drága apámtól örököltem, aki ha valamire kezet adott, az onnantól szent és sérthetetlen volt. Nem mindent ígért meg, de amit megígért, az úgy történt. Az úgynevezett úriember-típus volt. Ezért mikor nekem azt mondják, hogy Korda úr, akkor azt szoktam mondani, hogy az nem én vagyok, hanem az édesapám volt, őt Korda Józsefnek hívták. Ő volt az úr.

– Mindig is slágerénekesnek készült?

– A hatvanas évek végén megkeresett Mikó András, az Operaház akkori főrendezője. Feljött hozzánk, beszélt a szüleimmel, kérte, legyek az Operaház ösztöndíjasa, mert fiatal tenoristára van szüksége. Akkor nem éreztem magamban elég erőt és akaratot, hogy operaénekes legyek. A vágy azonban megmaradt.

– Saját karriere mellett tizenhat éve énekel duettet feleségével, Balázs Klárival.

– Klárikával új szerepet vállaltunk. Nagy dolog volt elfogadtatni mellettem úgy, mint egyenrangú partnert. Az én pályafutásom azonban nem itt kezdődött, hanem elindult valahol kicsit mélyebben, és ment felfelé, sőt úgy érzem, hogy még mindig nem vagyok a csúcsán. De nehéz megítélni, valaki éppen mikor van fönt. Amikor 85-ben elkészítettük az első közös lemezünket, hisztérikus kíváncsiság volt körülöttünk. Elterjesztették, hogy egy kanadai turné során megöltem a Klárikát. 

– Megölte?

– Tele volt vele a sajtó! Nem tudtuk, honnan jött: mi külföldön voltunk, mit sem sejtettünk az itthon gyűrűző pletykákról. Amikor jöttünk haza, még a tévéhíradó is kijött a reptérre, hogy lám, itt vannak, mi meg persze nevettünk az egészen. Utána jött az ellenpletyka, hogy biztosan magunknak akartunk reklámot csinálni, valószínűleg összejátszottunk.

– A híres-hírhedt Korda-villa kinek volt az ötlete?

– Az utazásaink során alakult ki az ötlet. Ketten kínlódtuk ki ezt a gyönyör? házat. Az alapban van egy fénykép – a mi fényképünk –, egy százforintos és egy kis levél, hogy mikor építettük. Minden házban, amit mi csinálunk, otthagyunk egy nyomot valahol a téglák között vagy a tetőrészben. Ugyanúgy a gyermekemnek tekintem, mint a dalaimat.

– Utólag sem bánták meg?

– A villa miatt nagyon sok rosszindulatú megjegyzést kaptunk. De mindegy, megoldódott! Tanultunk belőle; mindent be kell tartani. Vannak emberek, mint például én, akik semmi olyat nem engedhetnek meg maguknak, ami egy kicsit is más, mint a törvény. Elmondok egy történetet, mikor jöttem rá először, de aztán nem okultam belőle. Már akkor Mercedesem volt, amikor nálunk jobbára csak Skodák mentek. Siófokon énekeltem, és eltűnt a négy dísztárcsám. Akkoriban nem nagyon lehetett ilyen extrákat kapni. Hajnal kettőkor értem vissza a kocsimhoz. Megláttam három kocsival arrébb egy másik Mercedest, rajta az én négy dísztárcsámat. Megismertem, mert volt rajta valami hiba. Na mondom, nem szúrsz te ki velem; elkezdtem áttenni az enyémre. Ahogy szereltem le, megszólalt mögöttem egy hang, hogy "mit csinál, művész úr?" Elszaladtam ijedtemben, mert nekem még a sajátomat se szabad visszavenni...

– Az egész életet így élik? Vigyázniuk kell mindenre?

– Igen. Sajnos nagyon hiszek az emberekben, amire párszor már rá is fizettem, csúnyán átvertek. De akkor is azt mondom, hogy jó embernek lenni, és jó embernek maradni! Hiszem azt, hogy eljön majd egy olyan idő, amikor nem kellenek szerződések, hanem kezet nyújt egyik ember a másiknak, és azzal meg van pecsételve a dolog.

Olvasson tovább: