Kereső toggle

Budapest nyeregből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kerékpáros kultúra hosszú pangás után a székesfővárosban is fellendülni látszik.
Bár (hogy ne menjünk messzire) például Bécsben megélhető, meszszemenőkig komfortos
élményben egyelőre kevésbé lehet részünk, hisz közel sincs annyi és olyan minőség?
bicikliút, ám a hálózat évről évre tovább épül. Az egyes útszakaszok nem mindig
csatlakoznak egymáshoz, így időnként védőháló – vagyis karosszéria – nélkül
kell becsatlakozni az elszánt kétkerekesnek a végeérhetelen nagyvárosi autófolyamba.

Ámbár ki tudja? Néha ez sem kockázatosabb, mint kijelölt bicikliúton hajtani,
hiszen a kerékpárutat úgy tűnik, még nem mindenki ismeri. Így kerülhetnek fékutunk
valamely szakaszába sétáltatott kutyák és oldalról benyomuló kocsiorrok a kereszteződéseknél
– dacára annak, hogy utóbbiakat a közismert, lefelé fordított, pirossal szegélyezett
fémháromszög hivatott ettől visszatartani.

S hogy akkor miért jó az egész? Az élmények sorolása között első a távolság,
amit ily módon csaknem üveggolyóként vehetünk birtokba. Ez nem jelent mást, mint egy
ekkora – autóból megismerhetetlen, gyalog végeérhetelen – város igazibb, megkockáztatható:
emberszabásúbb arcát. Csak így és ekkor derül ki, hogy nemcsak az a bűzös,
dzsungelszer? nagyvárosi részlet létezik, amelyikben mi élünk, hanem ez rengeteg –
hol kényszerűen, hol egész "kompatibilis" módon egymás mellé ragasztott – életmód,
kulturális-társadalmi felfogás, sőt nemzetiségi sajátosság elegye, a lakosság egyötödének
élőfelülete.

Illusztrálva e tételt, elindulhatunk például egy városbejáró körre a Batthyány tértől,
akár déli, akár északi irányban. Ha lefelé haladunk, a Várnegyed, majd a Gellérthegy
után a modern építményekkel fémjelzett jövő századba érünk, az ELTE TTK új
egyetemi épülete mellett, a monumentális Lágymányosi-hídon át, s a Lurdy Ház előtt
elhajtva. A panoráma – főként a nagy hídon – egészen rendkívüli. Tiszta, kevéssé
párás időben északra tekintve végre megértjük, miért illetik a külföldi
prospektusokban gyakran e várost a "Kelet Párizsa" kifejezéssel.

Továbbhajtva az egyes villamos vonalának mentén kissé ipari lesz a közeg: régibb és
komorabb házak, zajos kamionoszlopok mellett érünk a Népligetbe, majd a Józsefvárosba,
ahol a bicikliút átmenetileg véget ér (vagy nem találjuk). Ám ha sikerül átvergődnünk
Zugló határába, a Budapest Sportcsarnok környékére, akár több irányba (Gödöllő,
illetve a Városliget felé) is kanyarodhatunk. Ha a másodikat választjuk, akkor Erzsébet
királyné Monarchia-hangulatú útjának villasora következik, majd kis erdőként a
Liget, azután jön a Hősök terén zajló turista forgatag, s máris Angyalföld–Újpest
határán vagyunk. Itt már erőteljesen ritkul a turistanép, ellenben nő a panelház és
a raktárépület gyakorisága, meg sajnos a szélhordta szemété is.

És sorolhatnánk tovább: polgári és proletári, jövő és múltszázadi lenyomatok váltakozása
egészen addig, míg visszaérünk választott kiindulópontunkra, a Batthyány térre.

Utunk alatt megszemlélhető a kerékpárok és tartozékok egyre nagyobb és egyre hasonlóbb
divatja. Sajnos a márkakultusz ereje, mint máshol, itt is követésre kényszerít, s ez
némileg árnyékolja a kerékpározás közben tapasztalható szabadságélményt.

De még nem annyira, hogy nyomasztó legyen.

Végezetül kiemelnénk, hogy az imént részletezett cselekmény – sportértékén túl
– az unalom és monotónia miatt fellépő, fásult életérzések ellenszereként is ajánlható.
Garantáltan.

Olvasson tovább: