Elfelejtenénk Pekinget

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

London, kilátással

462 érmet - köztük 160 aranyérmet - nyertünk az eddig megrendezett olimpiai játékokon. Helsinkiben 16-ot, Szöulban, Barcelonában 11-11-et, Berlinben, Londonban, Tokióban és Mexikóban 10-10 aranyérmet tudtunk nyerni. Még Sydney-ben (2000) és Athénban (2004) is 8-8 alkalommal szólalt meg a magyar himnusz. Az olimpiai csapat vezetői - a hagyományaink ellenére - úgy nyilatkoztak, hogy ha megismételnénk a pekingi szereplést (3 arany-, 5 ezüst-, 2 bronzérem), ők elégedettek lennének. A spor­tot szerető magyarok azonban nehezen tudnának még egyszer feldolgozni egy pekingihez hasonló szereplést.

A nyári olimpiai játékok minden rendezvény közül, ideértve valamennyi sport­eseményt is, földünk legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye. 205 ország képviselteti magát Londonban, és több mint 4 milliárd né­ző lesz a helyszínen, illetve a televízió-­képernyők előtt. Azonban ennél még többen lesznek, akik szurkolnak és reménykednek benne, hogy olimpikon honfitársaik legjobb tudásukkal kápráztatják el a világot. A nyári olimpiai játékok az egyedüli olyan rendezvény, ahol több milliárd ember egyszerre láthatja például Burkina Faso, Kinbati vagy akár Saint Lucia zászlaját (micsoda marketing!). Tizenhét napig még a politika is leszorul a dobogó első fokáról, és nemzeti érzéstől felhevülve még a sporthoz nem közel állók fejében is megfordul, hogy aznap vajon ki hozhat számunkra érmet, tán aranyérmet.

Aranyesélyesek

Berki Krisztián 27 éves tornász, a lólengés kétszeres világ-, hatszoros Európa-bajnoka. Kovács István, Krisztián edzôje azt mondta, a tornában nagy csodák nem szoktak történni. ő kifejezetten aranyért utazik Londonba. Amennyiben a gyakorlatát megcsinálja, verhetetlen. Azért a ló egy bizonytalan állat, még a tornában is.

A két jó barát, Gyurta Dani és Vajda Attila: Egyikük sem titkolta, olimpiai bajnokok szeretnének lenni. Mindketten erős egóval, különleges mentális energiával rendelkeznek. Attila címvédésével történelmet írhat. Athénban harmadik volt, Pekingben győzött C1-1000 méteren, és azt mondja: „a kihívókon lesz a nagyobb teher". Dani Athénban 15 évesen lett ezüstérmes, Pekingben ötödik volt, de azóta nyert két vb- és két Eb-címet. Azt mondta: a győztesnek 2.08-on belül kell úsznia, és erre képesnek tartja magát. Azért ott fog úszni mellette a négyszeres olimpiai bajnok, Koszuke Kitadzsima is. Mi bízunk Dani hajrájában.

Douchev-Janics Natasa 30 éves. A zabolátlan kislányból lett háromszoros olimpiai bajnok édesanya. K1-200 méter az egyik versenytávja, ha a rajtja sikerül (általában szokott), nem verhető, és most már a piciért is lapátol. Kovács Kati és Natasa együtt már kétszer álltak olimpián a dobogó tetején K2-500 eredményhirdetésekor. Jól érzik ott magukat, és megvan az erő (fizikai is), hogy ismét felléphessenek oda.

Kozák Danuta 25 éves, K1-500-as számban harcolta ki a helyét. Ideális korban van, hogy a legjobb női kajakosunkként a trónra evezzen, az adottságai is alkalmassá teszik erre. Szabó-Kozák-Kovács-Fazekas négyes női K4-500 méter. A németeket kell megverni az aranyért, és képesek is lesznek erre, mert most már egy irányban húzzák a hajót egy ideje.

Dombi Rudolf - Kökény Roland K2-1000 méter. 26 és 37 éves páros, nagyszerűn egészítik ki egymást. A válogatót és az Eb-t is megnyerték. Londonban nehezebb dolguk lesz, de esélyesek.

Pars Krisztián 30 éves kalapácsvető. Friss Európa-bajnokként az ötödik magyar lehet, aki ebben az atlétikai dobószámban olimpiai bajnokságot nyerhet. Jó formában van, és ha nem remeg meg az izmos keze, 82 méter fölé repülhet a „drótos golyó", ezzel pedig nyerni lehet.

Hosszú Katinka, az Amerikában most végzett 23 éves úszónő két számban, 400 vegyesen és 200 pillangón győzhet Londonban. A sanghaji világbajnokságon az amerikai edzője, Dave Salo nem találta el a formájának időzítését, most abban bízunk, hogy nem hibáznak, és akkor „Katka" aranymedállal ünnepelhet Baján.

Kemény Dénes dr. és vízilabdacsapata. Sydney, Athén és Peking aranycsapatának a negyedik győzelme felülmúlhatatlan sikert jelentene. ők a legidősebb átlagéletkorú, de a legjobb vízilabdázókból álló csapat.

Sidi Péter 33 éves sportlövész. Világ- és Európa-bajnok, sorra nyerte a világkupákat. Az összetett verseny számít a királykategóriának. Ebben ô az elsô számú esélyes.

A magyar emberek az élet sok területén alkottak emlékezeteset, de sport területén különös okunk lehet arra, hogy a nemzeti büszkeségtől mellünkön kifeszülhessen a trikó. Népességünkhöz mérten a szerzett érmeink, aranyérmeink tekintetében - gyógyvízforrásaink mellett - a világ élvonalába (5-6. hely) tartozunk, egy olyan tevékenységben, ahol valóban a teljesítmény számít. Csakhogy legutóbb Kína fővárosában (10 érem, ebből 3 arany) valami olyan történt, amelynél szerényebb szereplésért 84 évet szükséges vissza­lapozni a kalendáriumban (1924, Párizs: 10 érem, 2 arany).

Azért is volt fájdalmas ez a mi számunkra, mivel évtizedeken keresztül az úgynevezett „nem hivatalos pontversenyben" elfoglalt helyezésünkkel - amely talán még az éremtáblázatnál is beszédesebb egy ország versenysportjának állapotáról - a világ élmezőnyébe tartoztunk. Egyszer harmadikok, kétszer negyedikek és háromszor ötödikek voltunk a pontversenyben a nemzetek között. 1936 és 1992 között mindig az első tízben, míg 1996 és 2004 között a tíz és tizenöt között végeztünk. Pekingben nem fértünk be a húszba sem. Természetesen lehet még ezt is felmagasztalni, csakhogy nehéz ezen vélekedés mögé igaz hívőkre lelni.

Tengernyi az okok áradata, ami ezt a lejtmenetet előidézte. Találhatunk belső és külső tényezőket is. Csupán néhányat említünk az előbbiekből. A rend­szerváltás „elengedte a sport kezét". Persze lendületből azért még egy darabig, ha lassulva is, de gurult a szekér, amit főleg egy-egy nagyszerű „műhelynek" köszönhettünk. Majd egyre élesebb és áthidalhatatlan repedések keletkeztek a sport szerkezetén. Az alapvető finanszírozási nehézségek mellett az utánpótlásképzésnek, a létesítmény­fenntartásnak, a szakemberek illetményének a problémái, edzőtáborok elmaradása nehezítette a magyar élsport helyzetét. Itt kötelességünk megemlíteni, hogy sok értékes szakembert vesztettünk el, mivel kényszerűen külföldre menekültek, és ellenünk voltak kénytelenek versenyzőket felkészíteni. A külső tényezők talán még a belső rombolásnál is jelentősebb hatást gyakoroltak a változásra.

Az első olimpiai versenyeken (1896) 14 sportágban 245 versenyző indult. Helsinkiben (1952) 69 ország 5429 sportolója küzdött 149 aranyéremért (amiből mi 16-ot „csentünk el"). Mexikóban (1968) már 112 országból gyülekeztek a legjobbak. Barcelonában (1992) 9368 versenyző képviselt 169 országot. Az ausztráliai Sydney-ben (2000) 199 országból több mint 11 ezren küzdöttek az olimpiai láng alatt.

Kimondható: a világ komolyabban vette a sportot, és nekiállt a versenyszerű sportolásnak. Például Afrikában olyan komolyan vették, hogy közép- és hosszútávfutó számokban fehér bőrű atléta nem férhet fel a dobogóra (igaz, rövidtávon sem). A Szovjetunió 1952-ben jelentkezett be, és hamar elkezdte nagy mennyiségben gyűjteni az érmeket. Majd bekopogott Kína is. Pekingben Kína kereken 100 érmet nyert, amiből 51 volt bearanyozva. Olyan országokban kezdtek el például kardvívással foglalkozni, amelyekről - kis túlzással állíthatjuk - Gerevich Ali bácsiék azt sem tudták, hogy a térképen létezik ilyen ország. A televízió által megjelent a hirdetés, és azzal együtt a nagy hatalmú pénz is. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában óriási összegeket kezdtek áldozni a versenysportra. A volt szocialista országok (köztük mi is) ebben a versenyben egyre sérülékenyebbé váltak. Sajnos a politikusaink sem tettek meg mindent, hogy rövid idő alatt ne kerüljünk behozhatatlan hátrányba. Pedig egyik sportminiszterünk pont a miniszterelnöki bársonyszékbe huppant bele, és pontosan tudta, mit kellene tennie, hogy ne kerüljünk a béka hátsójának szintje alá.

Jelen helyzetben a sport szerencséje, hogy a regnáló kormány a sport támogatását - valamelyest népszerűségének javítása céljából - kedvezőbb helyzetbe hozta, igaz, most meg néha a pénzek nem találnak pontosan oda, ahol a szükség és az érdem van. Az igazsághoz tartozik, hogy az olimpiára történő közvetlen felkészüléshez már biztosítva voltak a feltételek. Ez fontos volt, azonban hiszem, még jelentősebb a mi nemzeti sajátosságunk, amit nevezzünk magyar virtusnak vagy különleges küzdőképességnek, és ez nem pénzfüggő! Ezért vannak éremre és aranyéremre is esélyes sportolóink.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit