hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pörög a játékosbiznisz
Tovább repkednek a milliók

2009. 07. 03.
A tavalyit is felülmúlja idén az európai játékosmozgás. Az elmúlt szezon nagy csalódottjai és ambiciózus csapatai nem sajnálják a pénzt új igazolásokra, így számtalan játékos vált csapatot az idén a nagyobb kihívás vagy a jobb megélhetés reményében. A nagy dobás már megtörtént azzal, hogy Kakát és C. Ronaldót a Real Madrid rekordáron megvette, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyúlna többek között akár a Madrid is még mélyen a zsebbe további erősítésekért.

A bajnokságban a Barcelona mögött második helyen záró Madrid drasztikus csapatátalakításba kezdett. Eladólistára helyezte a csapat holland különítményét (Sneijder, Robben, Van Nistelrooy, Van der Vaart, Huntelaar, Drenthe), akikért számos kérő jelentkezett, és eladta Saviolát a Benficának. 15 millióért védőt vettek Raúl Albiol személyében, és David Villát is leszerződtetnék a Valenciából. És ezzel még nem biztos, hogy kimerültek Pérez elnök tervei. Érdemes megjegyezni, hogy a spanyol csapatok előnyben vannak a játékospiacon, mivel létezik az országban egy olyan törvény, amit a legtöbben „Beckham-törvényként" emlegetnek (mivel ő volt az első haszon-élvezője). Ez adókedvezményt jelent a külföldi munkavállalóknak, így a milliókat kereső futballistáknak is. Az adóba nem számítanak bele a külföldi cégek, miközben egyedül Ronaldo nyolc céggel áll szerződésben.

A Madrid nagy igazolásaira mások, főleg a címvédő Barcelona is reagált. A katalánok elnöke, Joan Laporta azt mondta: „Két különböző modell szerint működnek a klubok, és meglepő, hogy ez bántja az embereket. A Real Madrid kultúrája a nagy igazolásokon alapul, míg a Barcelona a tehetséget és az erőfeszítést tartja szem előtt. Mi aranylabdásokat nevelünk, a Madrid pedig veszi őket." A barcelonai sajtó is megírta véleményét a riválisról: „Ha azt vesszük, hogy Spanyol-országban jelenleg négymillió munkanélküli él, akkor felháborító 94 millió eurót egy labdarúgó megszerzésére fordítani" - írta a Sport című napilap.

Angliában az átigazolási időszak nagy vesztese eddig a Manchester United, mivel C. Ronaldo után a közönségkedvenc Tevez is elhagyja a klubot, viszont a hírek szerint kevés hiányzik ahhoz, hogy a francia tehetség, Karim Benzema Ferguson játékosa legyen. A télen Kakát megszerezni akaró városi rivális City is nagyot akar húzni: Gareth Berry és Santa Cruz után Eto'o-t szereznék meg. Arséne Wenger az Arsenalból folytatja a fiatalokkal megkezdett munkát, és melléjük leigazolná még a Konföderációs Kupa egyik felfedezettjét, Felipe Melót a Fiorentinából. Meglepő módon a Blackburn is nagy nevekre hajt, ajánlatot tettek Ruud van Nistelrooyért a Madridból, és megszereznék a jelenleg csapat nélküli, volt aranylabdás Mi­chael Owent is. Közben a Premier League sorsa bizonytalanná vált azzal, hogy a meccsek közvetítési jogait birtokló Setanta cég nem tudta kifizetni 30 milliós tartozását, így szerződést bontottak, és aukción árulják a következő szezon meccseinek közvetítési jogait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!