hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ipari forradalom
Bemutató: Mazda RX–8

2003. 07. 28.
A Mazda RX–8 vásárlói minden bizonnyal olyan műszaki érdeklődés? emberek lesznek, akik vásárláskor érzelmi alapú döntéseket is hoznak, de nem kívánnak több tízmilliót költeni autójukra. Az RX–8 intelligens motortechnikájával, egyéni formavilágával igyekszik is megfelelni ezeknek az elvárásoknak.

Az RX–8 négy ajtóval rendelkezik, középről nyíló elrendezésben. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs B oszlop, ezért a hátsó ajtókat robosztus acélcső-merevítéssel látták el, megfelelő védelmet biztosítva oldalirányú ütközés esetére. Egyébként a középről nyíló ajtókat mintegy száz éve alkalmazzák már, hogy könnyebb legyen a beszállás hátra. Az új Mazda sziluettjét a gyár formatervezői hasonlóan rajzolták meg egy atléta feszült, start előtti várakozásához. Az alkalmazott Wankel-motor forgó dugattyújának formája visszaköszön a motorháztetőn, az első fejtámlákon, valamint a hátsó ködlámpákon is. Az ülések kifejlesztése során több ergonómiai tanulmány készült, többek között a vezető és az utas testtömegéből adódó nyomás elosztásáról az ülőpárnán és a háttámlán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!