Boris Becker, Wanderley Luxemburgo, Diego Maradona, Steffi Graf. Mi a közös bennük? Fotó: Reuters
Az így már büntetett előéletűnek számító Beckernek egyébként félmillió euró (mintegy 120 millió forint) pénzbüntetést is ki kell fizetnie. Az egykori teniszcsillag 1991 és 1993 között – az adóparadicsomnak számító – Monte-Carlót jelölte meg lakhelyéül, de valójában Münchenben élt, és összesen 5,2 millió márkát nem fizetett be a német államkasszába. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy Becker beismerte tettét, és még a per kezdete előtt késedelmi kamatostul kifizette adóhátralékát. A 34 éves "BB" élete legnagyobb győzelmének nevezte az enyhe ítéletet, ám – a német Focus magazin értesülései szerint – Beckerre újabb per vár: a hatóságok további 3 millió eurót követelnek tőle, mivel – a vád szerint – 1985 és 1991 között látszatszerződéseket kötött akkori menedzserének, Ion Tiriacnak a cégeivel.
Jól emlékezhetünk még a közelmúlt hasonló botrányaira. Itt van például egy másik teniszező, Steffi Graf, akinek az ügye szó szerint a családban maradt: a bíróság 1997-ben három év kilenc hónap börtönre ítélte édesapját, aki lánya jövedelméből összesen 6,5 millió dollárt tikolt el az adóhatóság elől. Graf apuka két évet már le is töltött a penitenciából.
Mielőtt azonban bárki azt gonolná, hogy az adócsalás "teniszbetegség", nézzünk szét a focisták háza táján. Ruud Gullit, Marco van Basten, Frank Rijkaard, az AC Milan egykori sztárjainak ügyében nyáron mondott ítéletet a bíróság. A nyomozók a holland légiósok 1990-es évek elején vezetett kettős könyvelésében találtak csalásra utaló nyomokat. (Gulliték azt megelőzően, 1989-ben BEK-et nyertek az olasz csapattal.) Az ügy akár fejenként három év börtönbe is kerülhetett volna a focistáknak, ám azok vádalkut kötöttek a bírósággal, így 1500 eurós pénzbírsággal megúszták. A szálak ugyanis hat további játékos, illetve vezető mellett a klubtulajdonos céghez vezettek, amely egyébként Silvio Berlusconi miniszterelnök családjának tulajdonát képezi.
Részben szintén olasz vonatkozású botrány volt a Napoli–Maradona-ügy. Az egykori argentin csodacsatárt tavaly januárban pénzügyőrök várták a római repülőtéren. Adócsalás miatt indítottak ellene eljárást, mert amikor a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején a Napoliban játszott, 24 millió dollárnyi adótartozást halmozott fel. Maradona tagadta a vádakat, a hibákért szerinte a klub vezetői a felelősek.
Két évvel ezelőtt Brazíliában a rendőrség és az adóhatóság mellett már külön parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozott a nemzeti futballtársadalom korrupciós ügyeivel. A brazil adóhivatal szerint a labdarúgó-szövetség 1993 és 1999 között mintegy 7 és fél millió dollárnyi adóhátralékot "termelt", ezenkívül az egyes klubok, játékosok összesen 57 millió dollárral tartoznak az államnak. Wanderley Luxemburgo szövetségi kapitányt a válogatott rossz teljesítménye miatt menesztették akkoriban, de később pénzügyei miatt is elővették: adócsalással, illegális pénzek elfogadásával, valamint saját anyakönyvének meghamisításával vádolta az ügyészség. Menesztése után egyébként ő volt az egyik főszereplő a Nike-ügy leleplezésében. Luxemburgo a parlamenti vizsgálóbizottság előtt bevallotta: hosszabb ideig rajta volt a Nike fizetési listáján, havi 90 ezer dolláros (27 millió forint) javadalmazást húzott az amerikaiaktól. Ennek fejében beleszólást engedett a válogatott mindenkori összeállításába, sőt, a Nike emberei azt is meghatározták, hogy a válogatott mikor, melyik együttessel játsszon barátságos mérkőzéseket – természetesen mindenkor a Nike üzleti érdekeinek megfelelően. (A Nike a kilencvenes évek közepén kötött mintegy 400 millió dolláros, tíz évre szóló szponzori szerződést a Brazil Labdarúgó Szövetséggel.) Mint emlékezetes, az 1998-as Franciaország–Brazília vébédöntőben az epilepsziás rohamon átesett Ronaldo a cég nyomására került be a kezdő csapatba.
2002. 10. 31. (VI/44)
