Kereső toggle

Trógerek és nemesek - Budapest, ahogy még sosem láttad

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csak rójuk az utcákat, de sokszor nem is tudjuk, hol járunk – pedig a belváros minden zugának beszédes a múltja. Budapest rejtett titkai a Budapest Beyond Sightseeing „nemzetközi magyar mikrovállalkozás” idegenvezetje révén elevenednek meg számunkra.

A Fővám tér játszóteréről indul a túránk, ahol néhány száz évvel korábban még halastó volt, vize pedig a várfal körüli vizesárokkal állt összeköttetésben. A terület feltöltése után vált a kereskedelem fontos helyszínévé. A mai Szabadság híd pesti hídfőjénél épült fel a fővámház, ahol a Dunán szállított áruk elvámolását végezték. Az első időkben saját vasúti rakodóvágánya is volt, és a felszín alatt folyosó kötötte össze a dunai rakparttal. Itt épült fel az ország legnagyobb vásárcsarnoka is, a Belváros és a Ferencváros határán. Vele szemben pedig hamarosan élénk kávéházi élet folyt, mert a mostani gyorsétkezde helyén működő Nádor kávéház már hajnal három órakor megnyitotta ajtaját. Már ekkor „teli volt cigányokkal, pincérekkel, kofákkal és kalap nélküli egyéb hölgyekkel, akik a belvárosi mellékutcák fáradalmait itt pihenték ki” – írja Nádas Sándor botrányriporter 1916-ban. Hajnali öt órától már alkoholt is forgalmaztak itt, amelyet a vendégsereg egyáltalán nem vetett meg. „Jobb időkben” pedig soraik kibővültek a lumpenéletet élő arisztokratákkal. (Az előkelőbb lokálok ugyanis épp ötkor zártak.) A Vámház tér egyik épületében lakott a két világháború között (1926-tól 1936-ig) irodalmunk jeles alakja, Móricz Zsigmond, aki a negyedik emeletről szemlélhette a városi forgatagot – meséli csoportunknak Somogyi Zsófia, a Beyond Budapest egyik idegenvezetője. A tér, mint a város történelmének fontos helyszíne, 1817-ben Salzplatz, majd Sóház tér (1850), illetve később Só tér (1866) lett. 1874-től Fővám tér, 1949-től Dimitrov tér, majd a rendszerváltás során visszakapja régebbi, Fővám tér nevét (1991).
Városnéző túránk az egykori városfalon át, az Új kapun keresztül folytatódik, s egészen a szerbek Szerb utcai ortodox templomáig megyünk. A kőépület elődjét még a törökök elől menekülő szerb telepesek emelték a 17. században, a környéket pedig ellepték a nemzetiség fekete és fehér pékségei – az elnevezés arra utal, hogy milyen minőségű liszttel dolgoztak. Tevékenységüket jelzi a közeli Molnár utca neve is. A szerbek – más néven rácok – összetartó közössége igen jellegzetes hangulatot árasztott, amelynek romantikája az egykori Tabánban (Raitzenstadt) is tetten érhető volt, egészen a környék 1933-as bontásának kezdetéig.
A szomszédos Veres Pálné utcában magasodik a Tökölyánum épülete, amelynek semmi köze a híres fejedelemhez, sokkal inkább Thököli Száva Popovićhoz, aki az épületet a fővárosban tanuló szerb diákok számára építtette. Tököli Száva, a szerbek jótevője”-ként ismeretes, az épület azonban most lakóházként és ifjúsági szállásként is funkcionál. Története a homlokzatán található évszámokról és domborművekről is könnyen leolvasható. A mellette álló épületet Kecskemét város emelte, ahol az innen érkezett árusok és diákok ingyenszálláshoz jutottak. Az épület homlokzatán lévő tizenkét falfülkében tizenkét történelmi hősünk szobra kapott helyet, köztük a hét vezér, Árpáddal az élen. Pontosabban csak hat, mert valamilyen okból Kond kimaradt a dicsőségből.
A Reáltanoda utca 12.-ben kissé megroggyant állapotban búslakodik Blaskovich Ernő egykori palotája, ahol egy időben a világhíres Kincsem nevű csodakancája is elszállásolást nyert. A legyőzhetetlen versenyló legendává lett, kávéházat, fogadót, palotát, gyufát és nyakkendőt is elneveztek róla. Az angliai lordok tízezer fontot fizettek csak azért, hogy paripáik összemérhessék tudásukat Kincsemmel. Azonban, mint minden sztárnak, Kincsemnek is megvoltak a maga allűrjei: Csalogány nevű macskabarátnője nélkül a versenypályán el sem indult. Ha a macska egy külföldi út során véletlenül elkóborolt, akkor az egész istállószemélyzet őt kereste.
A Veres Pálné utca végén áll a magyar lány- és nőoktatás első jelentős alakjának, az utca névadójának márványszobra. A szoborba foglalt 19. századi nemesasszony vállán kacagány, derekán fűző, az alsószoknyából azonban egy darab illetlenül kilátszik. Pedig egy 1891-es illemkódex szerint: „Az öltözet befolyást gyakorol nemcsak a modorra, de még a jellemre is. (…) Utcán elegáns nő nem visel elöl kivágott ruhát, se könyékig érő ujjat. Ha valamely nyári ruhája úgy készült, kivágását szövettel tölti be, s olyan hosszú kesztyűt húz, hogy a karjának nyoma se lássék.”
A Reáltanoda utca vége nemcsak a Magyar utcába torkollik, hanem egyenesen az impozáns Unger átjáróház belső udvarán keresztül egészen a Múzeum körútig halad. A patinás épület málladozó falai még ma is hordozzák azt a romantikus eleganciát, amely tervezője, Ybl Miklós tudását dicséri. Az udvar „kövezete” fakockákból áll, amely jó hatásfokkal nyeli el lépteink zaját.  
A Magyar utcán jobbra fordulva a főváros legszebb közkertjét, a Károlyi kertet közelíthetjük meg, amely 1919-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. Régebben magas kőkerítés vette körül, ahová csak a környező bérházak magasabb emeleteiről lehetett belátni. Az emeletek bérleti díja ennek megfelelően magasabb összeg volt a kíváncsi bérlőik számára. A fáma szerint Károlyi Mihály kártyaadósságai miatt fel akarta parcellázni a területet, felesége, Andrássy Katinka azonban jobb belátásra bírta. Hála nekik, a kert – amely már Mátyás király idejében is kiemelt vadászterületnek számított – eredeti épségében megmaradt, s bérházak helyett ma is egzotikus növényeiben gyönyörködhetünk.

Olvasson tovább: