Kereső toggle

Nevetni egy szörnyű világban

Rejtő Jenő regénybe illő élete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: egyszer életemben végre jól kialudjam magam..." - ha nem ismerné az ember az idézet forrását, jó eséllyel akkor is tudná, kitől származik. Rejtő Jenő sajátos humora, romantikája a gazdasági világválság óta szórakoztatja az „úri közönséget" (miközben a zongoránál Pepita Ofélia áll, és gitározik).

1905-ben történik a jeles esemény, amikor Albert Einstein nyilvánosságra hozza a speciális relativitáselméletet, és ezzel jelentősen hozzájárul a kvantummechanika fejlődéséhez. Robert Koch pedig ekkor kapja meg az orvosi Nobel-díjat. Jules Verne francia író ebben az évben hal meg, és pár nappal később, március 29-én Budapesten megkezdi izgalmakkal teli földi pályafutását Rejtő Jenő (P. Howard, azaz Péhovard, vagy más néven Gibson Lavery). Így kezdődik az az animációs dokumentumfilm is, melyet Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak... címmel vetített le a Zsidó Magyar Múzeum a Rejtő Jenő legendás életét bemutató kiállítás megnyitója alkalmával. A kiállítás fő rendezője, Rusznák Rita elmondta, hogy a kiállítás nem öncélú, hanem azért küzdenek, hogy az irodalomtörténet befogadja Rejtőt mint teljes jogú irodalmi szerzőt.

A tárlat többek között korabeli plakátokkal, színlapokkal, fotókkal és kávéházi enteriőrrel idézi meg az 1930-as évek pesti hangulatát, s benne Rejtő Jenőt, a sikeres színpadi és kabarészerzőt, továbbá az író alkotótársait és a kor színházi világát. Rejtő figurái, alakjai mára már legendásak, hiszen ki ne hallott volna Tuskó Hopkinsról, Vanek úrról, Piszkos Fredről, Senki Alfonzról, Gorcsev Ivánról, Fülig Jimmyről, Troppauer Hümérről vagy éppen a szőke ciklonról. Az ő történeteikben a szerző életének állomásai, egyes szituációi is megmutatkoznak, hiszen „Rejtő Jenő úgy élt, hogy akár valamelyik regényének hőse is lehetett volna".

Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, amelyek keletkezésében is közrejátszott az, hogy afrikai útja során a helyi kocsmában megismerkedett légiósokkal. Állítólag ő is felcsapott légionistának, majd innen úgy szerelt le, hogy egy szappanból leharapott egy darabot. Hogy ez igaz-e, nem tudni, mindenesetre Rejtő személyét számos legenda és anekdota lengi körül.

Névjegykártyáján (amely szintén megtekinthető a kiállításon) az állt, hogy lakcíme a Continental Szálló. Lakhelyeként azonban a lipótmezei elmegyógyintézet szolgált, súlyos idegbetegségét kezeltette itt olykor. Mivel azonban nem volt veszélyes önmaga és mások számára, ezért napközben kiengedték. Előfordult, hogy későn érkezett meg, amikor már a kapu zárva volt, ezért hát elkezdte rugdosni, majd a portás megkérdezte, hogy mit keres. „A hálószobámat" - válaszolta. „Megőrült?!" - kiáltott rá a kapus. „Igen, azért van itt a hálószobám!"

Személyéről azt is tudni lehet, hogy amfetaminszármazékokat szedett, valamint szenvedélybeteg, súlyos kártyafüggő is volt.

Rejtő Jenő legkedveltebb pihenőhelye az Andrássy úti Japán kávéház volt, amelynek gyakran a teraszán ült márványasztalánál, előtte papírok és tintásüveg, kezében pedig a hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár. Általában kávét rendelt, és fizetségként irományának három sorát adta, amely már tartalmazta a borravaló összegét is (!). Aztán a pincér készpénzre váltotta a kéziratdarabot a szerző kiadójánál, ahol a teleírt papírfecnit hozzáragasztották az eddig küldött anyaghoz. Amikor például ruhát varratott, a szabónak három-négy oldalt adott az elkészített ruhadarabért, majd a mester az elkészült oldallal ment a kiadóhoz, így megkapta a munkadíját. Ezt a módszert fizetőeszköz hiánya miatt alkalmazta.

Közeli barátságot ápolt Karinthy Frigyessel: főleg természettudományos érdeklődésük és színpadi szerzői karrierjük kötötte össze őket. Egy ízben Karinthy különös reklámot eszelt ki Rejtő nevének népszerűsítésére. Előbb az író rejtélyes eltűnéséről számolt be a Pesti Napló hasábjain, majd nyílt levélben beszélt az „ismeretlen" fiatalemberhez, „egy úrhoz, aki ma öngyilkos lesz". Azután még halálhíre is megjelent, amire reflektálva Karinthy biztosította az olvasókat, hogy szerinte az író csak nevéhez híven elrejtőzött. „Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!" - fejezte be a cikket, majd csodák csodájára Bécsből valóban megérkezett Rejtő, és az olvasók fellélegezhettek. (A bulvár műfaj népszerűsége, úgy tűnik, nem csupán a mai kor sajátossága...)

Jó barátság fűzte Kabos Gyulához is, akivel Amerikába való távozása előtt gyakran hajnalig rótták a köröket a Duna-korzón, közben pedig megvitatták a világ sorsát és egyéb fontos kérdéseket, mint például az aznapi filmforgatást Kabos poénjaival kapcsolatban.

1942 októberében az Egyedül vagyunk című nyilas folyóirat hosszú „leleplező" cikket írt róla, aminek az lett a következménye, hogy behívták munkaszolgálatra. Ukrajnába vezérelték, ahol társait szórakoztatta saját regényének részleteivel. A legyengült, beteg író onnan már nem tért vissza.

Érdekesség a recesszió kapcsán, hogy Rejtő éppen a nagy gazdasági válság idején írta műveit, emberi humort hozott akkor, amikor senkinek sem volt kedve nevetni. „Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző" - vallotta. Rejtő olvasottsága vetekszik Jókaiéval, népszerűsége az évtizedek során egyre nő, elérte az alig olvasók táborát, ugyanakkor fellelhető a szépirodalmat kedvelők köreiben is. Az 1950-es években Izraelben is megjelentek a magyar, német és ivrit nyelvű Rejtő-füzetkék.

Hegedűs Géza írta róla: „Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot."

Olvasson tovább: