Dobozi utcai tájkép, 2003 Fotó: Somorjai L.
Az önkormányzat kilencvennégy Dobozi utcai lakó bejelentése alapján döntött úgy, hogy ha másképp nem megy, ledózeroltatja a közel százéves épületeket az önkényes lakásfoglalók eltávolítására. "Kétségtelen, hogy igen drasztikus megoldásról van szó, azonban másképp nem megy: az önkényesen beköltözők ugyanis megkeserítik az ott lakók életét, bántalmazzák őket, elveszik értékeiket, a boltokba is betörnek, és egyéb károkat is okoznak. Mivel az elkövetők jelentős része tizennégy évnél fiatalabb, nem büntethető" – tájékoztatta lapunkat Takács Gábor, Józsefváros alpolgármestere, aki elismerte: nem minden önkényes lakásfoglalóra érvényes a fenti megállapítás. "Sok esetben olyan emberekről van szó, akik vidékről költöznek fel Budapestre – talán a munka, talán egyéb lehetőségek reményében. Van, aki csendesen meghúzza magát, és valahogy megpróbál boldogulni, a másik része azonban terrorizálja a környéken élőket" – tette hozzá. Mint megtudtuk, a lakásügyi osztály dolgozói hamarosan felkeresik a jogszerűen ott lakókat, és hasonló lakásokat ajánlanak fel, mint amilyenekben jelenleg élnek.. "Ha meg tudtunk velük állapodni, akkor megtörténnek ezek az úgynevezett lakáscserék, és ezután kezdjük meg a kiürített házak ledózerolását. Ha nem tudunk velük megállapodni, nem fogjuk erőltetni a dolgot" – mondta az alpolgármester.
Arra a kérdésre, hogy miért nem lehet csak a renitens családokat eltávolítani, azt a választ kaptuk, hogy ebben az esetben két-három nap – vagy akár két-három óra – után ugyanezek a családok vagy hasonló helyzetben levők visszaköltöznek a kiürített lakásokba. "Ha befalazzuk és bedeszkázzuk ezeket az ingatlanokat, lakásokat, üzlethelyiségeket, a falat rendszeresen kibontják, a deszkákat eladják, mire a környéken ingázó biztonsági őrök visszaérnek oda, már újra benn vannak" – tájékoztat bennünket.
Az érem másik oldala, hogy még a jogszerűen ott lakó emberek is vegyes érzelmekkel fogadták a hírt. Egy részük roma származása miatt érzi magát nehéz helyzetben, más részük pedig túlságosan kötődik a megszokott lakóhelyéhez.
Lakatosné Marika például május óta albérlő a Dobozi utca 41-ben. Fiával és unokájával egy egyszobás, komfortnélküli, földszinti lakásban laknak az udvar hátsó részén, havi tizenötezer forintért. "Hatvankét éves vagyok, soha nem voltam börtönben. Én még egy lakást nem törtem fel soha – majd a bejárat irányába mutat: ott a villanyóra, lássa, nem lopom az áramot" – mondja.
A szobában tisztaság: ágyak, terítők, hatalmas szőnyeg, melynek részben az a feladata, hogy a sarokban mennyezetig felhúzódó nedvesedést eltakarja a falon. Még szerencse, hogy a bejárati ajtón hiányzik az üveg, Marika ugyanis tüdőembóliával és még vagy fél tucat betegséggel lett leszázalékolva: egy bevásárló- szatyor felét megtölti havi gyógyszeradagja. "Miért nem hagyják nyugton az embert ősszel, a hideg beállta előtt?" – kérdezi, amikor megemlítem a hírt, hogy az épület hamarosan lebontásra kerülhet. Láthatóan ragaszkodik ehhez a huszonöt négyzetméterhez, amely távolról sem nevezhető luxusapartmannak. Hasonló helyzetben van a szintén roma származású T. Zoltán, egy négygyermekes apa is, aki egy raktárnak minősített szobát bérel, immár hetedik éve. "Rendesen fizetem a 13 ezer 600 forintot havonta, egy részlettel sem vagyok elmaradva. Három gyerekem iskolás, van egy pici baba is. Én továbbra is fizetni szeretnék, nem pedig az utcára kerülni" – mondja. Arra a kérdésre, hogy miért nem keresnek máshol albérletet, így felel: "Az csak kapcsolatok révén sikerülhet. Mert különben elég, ha ránk néznek, a bőrünk színére. Ha tönkretennénk a lakást, akkor azt mondanám, igazuk van, dobjanak ki. De ha rendbe tesszük, akkor miért? – kérdezi, és mutogatja a bútorokat: – Látja, nem a kukából szedtem." "Azt mondják, aki jogosan lakik itt, az kap másikat. Aki nem, az mehet a fenébe" – állítja egy idős hölgy, a kilencvenhárom éves Kati néni, aki itt született, és ez volt az egyetlen lakóhelye. "Nem tudom, megvegyem-e a tüzelőt télire. Nem szeretnék fölösleges kiadást" – aggódik a kilencvenegy éves Szabó Mihályné, aki közel hetven év óta bérli szoba-konyháját. "Hetven év után nehéz lesz máshol megszokni, de hát mit tehetünk? Ebben az épületben tizenhat lakást bérelnek, tizennyolc lakást bitorolnak. A bitorlók után is a jogszer? lakóknak kell fizetni a közüzemi költségeket" – egészíti ki.
Egy nevét nem közlő, középkorú hölgy nyolc gyermekével költözött be jogellenesen egy üresen álló egyszobás lakásba. Elmondása szerint a lakásmaffia áldozata. "Eladták a kertes házunkat, nagyobbat ígértek helyette. Megörültünk, be is költözhettünk egy szép, nagy lakásba. De csak egy éjszakát tölthettünk ott, mert reggel jöttek a kommandósok: mit keresünk másnak a tulajdonában? Akkor nyolc gyerekkel csavarogtunk az utcán, ide-oda beköltöztünk, de mindenhonnan mennünk kellett. Itt hat éve lakunk, nyolc gyerekkel – az egyik beteg, epilepsziás – nem szeretnénk újra az utcára kerülni" – meséli a hölgy. Látszik, jól megvan a többi lakóval, de elismeri, hogy vannak agresszívebb családok.
A kerület önkormányzata nincs könny? helyzetben: ha az egyik oldal érdekeit védi, azt csak a mások érdekeivel szemben teheti – vagyis minden esetben konfliktusba kerül. A régi épületek lebontásával, újak építésével kiszoríthatja a "problémát" a kerületből, azonban a lakásukból eltávolított nagycsaládosok, hátrányban levők helyzete újabb intézkedésekért, további megoldásokért kiált.
2003. 09. 12. (VII/37)
