Afrika büszkeségei Lajosmizsén. Az oroszlánoknál szemernyi demokrácia sincs Fotók: Vörös Szilárd
Domonyi György autószerelő egyszer? családi házban lakik a város szélén. Az udvaron rengeteg amerikai autó, belepi őket a friss hó. A házigazda olajos ruhában köszönt bennünket, majd meglátva a fotóst, beszalad átöltözni. Farmerban, cowboykalapban és egy U.S. Force-os bőrdzsekiben tűnik fel újra, le sem tagadhatná, hogy Amerika-mániás. Bontásra vagy javításra váró autók és különféle alkatrészek között vezet bennünket az udvar hátsó részében felállított ketrechez, amelyben két gyönyör? oroszlán hever kényelmesen. "Hobbiból vettem a Szimbát – mutat a sörényesre, vagyis a hímre – olyan öt éve, a Szuzi, a nőstény egy ismerősömé, fedeztetni van itt már vagy három hónapja" – magyarázza olyan természetességgel, mintha Magyarországon minden második ember oroszlánt tartana háziállatként. Mint mondja, mindig is tetszettek neki a vadállatok, ráadásul az oroszlán még az "olcsóbb" fajták közé tartozik (egy kölyköt két-háromszázezer forintért lehet beszerezni, bár ma már nem olyan egyszer? a szigorúbb állatvédelmi törvény miatt), és – meglepő módon – a "rezsije" is tűrhető. A jókora állatok naponta csak egyszer, este esznek, igaz, akkor fejenként hét-nyolc kiló húst "termelnek be". "A húsnyesedék kilóját harminc forintért be tudom szerezni, vágóhidakon sokszor ingyen is kapok. Az oroszlánok mindenféle húst megesznek, de csak nyersen, egyedül disznóhúst nem szabad nekik adni, mert betegséget kaphatnak tőle" – magyarázza Gyuri, aki szerint semmi különbség nincs aközött, hogy valaki egy nagyobb kutyát vagy pedig egy oroszlánt tart otthon; ráadásul utóbbi nem is drágább, sőt.
A fotózás kedvéért beszélgetésünk közben Gyuri alkalmazottja egy partvisnyéllel próbálja rábírni az oroszlánokat egy kis játékra. Szuzi két hátsó lábára állva nekitámaszkodik a rácsnak – így egy fejjel magasodik fölénk –, és megpróbálja elkapni a nyelet, ami sikerül is neki: mancsával úgy odaszorítja a rácshoz, hogy csak ketten tudják elvenni tőle. "Szeretnek ezek játszani" – jegyzi meg nevetve a házigazda, miközben mi ösztönösen hátrébb húzódunk. Gyuri szerint egyébként, ha kölyökként kezdik el nevelni, teljesen meg lehet szelidíteni egy oroszlánt. Alkalmazottja azért megjegyzi: nem szívesen fordítana hátat nekik, mert ez valami ismeretlen oknál fogva felkeltheti bennük a vadászösztönt. Egy kifejlett oroszlánnal pedig nem ajánlatos összeütközésbe kerülni, tekintve, hogy a nőstény száznyolcvan-kétszáz, a hím pedig kétszázötven-háromszáz kilósra is megnő, és olyan erősek, hogy kampó alakban végződő körmükön saját testsúlyukat meg tudják tartani. "Megesett, hogy Szimba azzal játszott, hogy beakasztotta a körmét a kifutó tetejébe, és úgy lógott" – meséli az állat gazdája.
Domonyi György oroszlánszelídítő. Érti a nyelvüket
2002. 12. 20. (VI/51)
