Kereső toggle

Titokzatos halálesetek a katolikus nyugdíjasotthonban

Szeretet utca 15.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyolc év, tizennyolc halott – a hejőcsabai nyugdíjas-szeretetotthon döbbenetes mérlege. Döbbenetes? Az ismerősök, hozzátartozók számára feltehetően igen. Az otthont működtető alapítvány számára viszont jó üzletmenet, hiszen az elhalálozottak már sosem kapják vissza a – jelenleg – hárommillió forintos "beugrót". 

A hejőcsabai katolikus templom és szeretetotthon. Templom mellett nem jó lakni… Fotók: Somorjai L.

Mielőtt bárki újságírói rosszindulatot sejtene az eddig leírtak alapján, el kell mondanunk: tizenkét személlyel – egykori és jelenlegi lakókkal, korábbi alapítványi alkalmazottakkal, ügyvéddel, hozzátartozókkal – folytatott beszélgetéseink során senki, egyetlen mondattal sem cáfolta az intézményben tapasztalható "különös" tényekről szóló információinkat, sőt kivétel nélkül mindenki újabb adalékokkal szolgált a szeretetotthon működéséről összeálló képhez. Ezenkívül pedig kiderült, hogy a tarthatatlan állapotok miatt az elmúlt években hét nyugdíjas és körülbelül tíz alkalmazott távozott az otthonból, melynek fennállása óta összesen nem volt hatvannál több lakója. 
N. Ilona 1995-ben költözött az otthonba, hozzátartozói szerint teljesen egészségesen. Két év alatt háromszor került kórházba, majd 1997-ben elhunyt. Halála egy háromnapos ünnep első napjára esett, így rokonai csak a negyedik napon keresték fel a szeretetotthont. Azt azonban nem tudták meg, hogy pontosan miért halt meg N. Ilona, mivel a holttest akkorra már el volt hamvasztva. Ez a tény azért meglepő, mert abban az időben két-három hetet kellett várni egy hamvasztásra, mivel Miskolcon nem volt krematórium. 
N. Ilona 1995-ben 1,6 millió forintot fizetett az otthonba történő felvételéért, majd a halálát megelőző napon kiegészítő végrendeletet "írt alá", melyben az otthonban található bútorait és könyveit is a katolikus egyházra hagyta. Egyik rokona, aki rendszeresen látogatta a kórházban, elmondta, hogy a halála előtti napokban Ilona néni már nem volt eszméleténél, így a kiegészítő végrendelet sem származhat tőle. Tény, hogy az írás – egybevetve N. Ilona korábbi leveleivel – nem az ő írása, csupán az aláírás hasonlít az eredetire. 
A Szent Erzsébet Szeretetotthon, N. Ilona utolsó lakhelye, a Szeretet utca 15. szám alatt található Miskolc Hejőcsaba nev? kertvárosi részén. A negyvenlakásos épület egy telken áll a hejőcsabai katolikus templommal és a plébániával. 
A szeretetotthon vezetője Sedon László hejőcsabai plébános
– Igen, ez teljes mértékben egyházi intézmény – feleli kérdésünkre. Amikor azonban elmondom, hogy az egri érsekségen határozottan kijelentették, hogy az otthont egy magánalapítvány működteti, visszakozik. – Jogi értelemben tényleg magánalapítvány. Viszont az egyház hozta létre.
Az öttagú kuratórium tagjai közül három pap, az egyik maga Sedon, továbbá az épület megvásárlásához az egri érsek is adott anyagi támogatást. Az információt alátámasztják Sedon szavai, miszerint "sikerült 65 millióért megvennünk az épületet, pedig az alapítványnak akkor csak 240 ezer forintja volt". (A telekkönyvi bejegyzésből látható, hogy a templom tulajdonosa a katolikus egyház, a szeretetotthoné pedig az egyház által létrehozott Szent Erzsébet Szeretetotthon Felépítéséért Alapítvány.)
Sedon László a "benti problémákról" nem hajlandó nyilatkozni, mert a lakók rendszeresen elmondhatják panaszaikat neki, a kívülállók viszont nem tudhatnak semmiről. Kivéve talán azokat, akik korábban "Sedonnál" laktak, de később kiköltöztek. 
Mint például Hajdú Imre és felesége
– Ott gondozás nem volt, a plébános édesanyja próbálta volna rávenni a lakókat, hogy lássanak el szolgálatot, gondozzák egymást. Mi viszont azt feleltük, nem megyünk bele ilyesmibe, hiszen minden hónapban befizetjük majdnem a teljes nyugdíjunkat, és még az államtól is jár támogatás minden lakó után az alapítványnak. Ennyi pénzért talán csak elvárhatjuk, hogy ne egymást ápolgassuk, nem?
Ha már szóba került a pénz, nézzük meg, milyen anyagi feltételekkel lehet bekerülni a Szent Erzsébet Szeretetotthonba: egy kétszobás lakrész bérleti joga jelenleg hárommillió forint. A lakrészt a jogosult élete végéig használhatja, a jog azonban halála után nem örökölhető, és élete során sem ruházható másra. Halál vagy kiköltözés esetén a lakrésszel ismét az alapítvány rendelkezik. A lakók az ellátásért fejenként havi 40 ezer forintot fizetnek, az ellátásban azonban nincs benne a telefon, a televízió, illetve az alapítvány által meghatározott mennyiséget meghaladó gáz- és villanyhasználat, illetve a drágább gyógyszerek díja. Öszszehasonlításképpen: egy állami üzemeltetés? nyugdíjasházban lakó házaspár elmondta, hogy fejenként havi 25 ezer forintból mindennel együtt "kijönnek", és szemben a "Szent Erzsébeti" 3 milliós belépődíjjal, csak 240 ezer forintot kellett befizetniük. 
Ezek után joggal gondolhatnánk, hogy a drágább egyházi otthonban jobb az ellátás minősége, mint máshol. Az általunk megkérdezett idős emberek szerint azonban épp ellenkezőleg: rosszabb. 

Ki itt belépsz… 

Hajdú Imre
– Lemegyünk reggelizni, odatesznek a feleségem elé egy csésze teát meg egy kis darab margarint. Kérdi a feleségem, hogy "nem kaphatnék egy kis dzsemet vagy valami mást?" Jött a Zsuzsika, aki felszolgált, és mondja, hogy "nem lehet, ez van előírva!". Mondom a plébános édesanyjának, hogy "de kérem szépen, egy csésze tea meg egy csupasz zsemle, hát azért valamit adjanak". "Nem lehet, ez van előírva!" – mondta. Akkor én kipattantam, hogy "de a rohadt életbe, mi az, hogy ez van előírva, azt a rengeteg pénzt befizetjük havonta, odaadtam egymillió 600 ezret, hogy beköltözhessünk! Hát ne haragudjon már egy kis dzsemet hozhatna! És különben is, panaszkodik mindenki, hogy rettenetesen rossz a koszt". A plébános úr aztán délben bejött, és mondta, hogy "az Imre bácsi fölháborodott reggel", most akkor szóljanak hozzá. Hát, mindenki lesütötte a fejét, és senki nem mert szólni. Mondtam: "Nézze plébános úr, mióta itt vagyok, négy hónap alatt egyszer volt rendes koszt, karácsonykor, amikor behordták a hívők az ennivalókat: akkor jóllaktunk." Különben a kosztot az iskolából hordta. El lehet képzelni, hogy nem volt jó.
Hajdú Imre szavaival egybecsengenek egy korábbi szeretetotthonbeli alkalmazott állításai is (az illető nem adta nevét a nyilatkozathoz, mert mint mondta, "Sedon keze messzire ér"):
– Ami maradt az ebédből, feldolgozták vagy átdolgozták vacsorára. Nem a moslékba került. Amit más étkezdében kidobtak volna vagy odaadtak volna a kutyának, azt itt átalakították.
Hajdú Imre
– Elmondok egy esetet, ami visszataszító. Kérem szépen, én református vagyok, nem ismerem ezeket a dolgokat, hogy felakasztanak ilyen kalácsokat a plafonra, meg mit tudom én. Lényeg az, hogy volt egy adventi koszorú kalácsból, ami ott csüngött a plafonon vagy három hétig. Amikor vége volt, a plébános édesanyja leszedte, beáztatta, belekevert valamit, és kiosztotta nekünk, megetette velünk. Kérdeztük, mi ez? Azt mondja a Zsuzsika: "Hát ez az a kalács, ami a plafonon volt."
Egy szintén kiköltözött lakó ugyancsak nehezményezte az ételek minőségét, és sok minden mást is. Ő maga ugyan nem nyilatkozott, ahhoz azonban hozzájárult, hogy ügyvédje elmesélje történetét. 
Az ügyvéd
– Egy hölgyről van szó, akinek az ingatlanját el kellett adnia ahhoz, hogy ki tudja fizetni az apartman használati díját. 
– Mekkora volt az ő apartmanja?
– Egy teakonyhácska meg egy akkora lakrész, hogy nem fért be a megszokott, régi, század eleji ágya, csak egy kommersz heverőt tudott berakni. Nem azért költözött be az otthonba, mert ápolásra volt szüksége – 72 éves volt – , és ami nem tetszett, azt szóvá is tette. A lakók már a második héten szóltak neki, nem biztos, hogy jó lesz, ha továbbra is ilyen harcosan fogja képviselni az érdekeit. 
– Mi ellen emelt szót?
– Azt tapasztalta, hogy átnézték a holmiját, miközben ő sétált vagy meglátogatta a barátnőit. Mikor hazament, látta, hogy minden holmija átlátható rendben volt, de nem úgy, ahogy ő hagyta. Arra jutott, hogy valami folyik a háta mögött. A lakást ugyan önálló lakrésznek hirdették, de abszolút nem volt az, ezért vett egy kombinációs zárat, és fölszereltette az egyik látogatójával. Ez hatalmas veszekedést váltott ki, leszidták, mindenféle paranoiásnak mondták; majd bebizonyították neki, hogy úgysem ér semmit a zárral, mert azután, hogy a következő alkalommal mégiscsak bementek a szobájába, látványosan és hangsúlyozottan nem raktak rendet. 
– Mikor játszódott ez a történet?
– Körülbelül két évvel ezelőtt. 
– Miért kereste fel Önt a hölgy?
– Azért, mert kezdtek betegségek tünetei jelentkezni rajta, és el akart költözni. 
– Milyen tünetek?
– Apróbb problémák jöttek elő, emésztőrendszeri zavarok, aztán tartós rossz közérzet. Elment orvoshoz, de nem találtak semmit, azt mondták, hogy ezek a korával kapcsolatos panaszok. A hölgy viszont összefüggést vélt felfedezni a betegsége és a benti étkezés között, mert ha kint aludt a városban a barátnőjénél, és kint vacsorázott, akkor a panaszai enyhültek, amikor visszament, megint erősödtek. Ezt – óvatlanul – elmesélte egy gondozónak, ezt követően mentővel vitték be a Szent Péter kapui kórházba az elmeosztályra.
– Voltak elmeproblémái is?
– Nem, mégis elkezdték kezelni. Majd miután rendkívül nagy patáliát csapott, "kiderült", hogy nem problémás a néni. Végül is a kezelések abbamaradtak, kiengedték, és aztán már a szeretetotthonba sem ment vissza. 
– Mi volt ebben a történetben az Ön szerepe? 
– Az, hogy visszapereljem a befizetett "beugrót", mert a szolgáltatást, amit a plébános szerződésben vállalt, nem teljesítette. Miután írásban értesítettem, hogy beperlem, Sedon úr üzent az ügyfelemnek, hogy mehet a pénzért. Végül is a befizetett összeget visszakapta, de a láncok, a dédmamától maradt igazgyöngyös fülbevalók, arany cigarettatárcák, tehát a családi ékszerek "odavesztek", mert a beköltözéskor készített leltárt annak idején senki nem vette át, így ezeknek a tárgyaknak a létezését sem lehetett bizonyítani. 
– Ez ellen nem tett panaszt? 
– De igen, elmentünk egészen az egri érsekségig, de azt a választ kaptam, hogy ez egy magánalapítvány, és semmi köze az egyházhoz.
Mint fentebb említettük, valami köze talán mégiscsak van. Ezt erősítik azok az információk is, melyek szerint a sorozatos panaszok miatt Sedon László tevékenysége olyanynyira kényelmetlenné vált az érsekség számára, hogy magasabb pozícióba helyezéssel megpróbálták elmozdítani Hejőcsabáról. A "benti" viszonyokat jól ismerő egyházi informátorunk szerint azonban sikertelenül. Sedon ugyanis kijelentette: "Ezzel akarják kiszúrni a szememet?" – és maradt a helyén.
A bentlakók kisebb-nagyobb értékeinek el-eltünedezését egy korábbi alapítványi dolgozó is megerősíti: 
– Nagyon érdekesek voltak a beköltözések. Én folyamatosan jelen voltam és segédkeztem. Sedon egyértelműen szortírozott, mi pedig hordtuk a dolgokat jobbra-balra, ahogy a plébános mondta. Érdekes módon ilyen irányú szaktudással is rendelkezett, ránézésre meg tudta állapítani, hogy melyik az értékes darab. Mindenki segédkezett, Sedon édesanyja is. Az idős néni, bácsi nem figyelt oda, ugye azt hitte, hogy itt mindenki szívvel-lélekkel segít a pakolásban, és tűntek el a dolgok.
Soóky István 1996-ban tíz hónapon keresztül lakott a szeretetotthonban: 
– Azt mindenkinél megcsinálta Sedon, hogy ha nem voltak otthon, bement a lakásba az adminisztrátornőjével. Mindenkinek kötelező volt leadni a lakáskulcsot, az irodában lógtak a kulcsok egy nagy karikán. 
– Miért nem tudtak elköltözni onnan az emberek?
– Azért, mert nem adta vissza a pénzt, nem tudtak volna máshova költözni. Mert a legtöbben eladták a lakásukat, hogy ki tudják fizetni a beköltözési jogot.
– Az Ön idejében ez menynyi pénz volt? 
– Az én időmben 800 ezer forint fejenként.
– Előre megmondta a pap, hogy nem adja vissza a pénzt?
– Azt mondta, hogy egy hónap a próbaidő, és utána már nincs visszaírás. De én álmomban sem gondoltam arra, hogy olyan körülmények közé kerülök, ahonnan menekülnöm kell majd. Tényleg jó barátságban voltunk Sedonnal, hisz innét jártam át hozzá a templomba segédkezni, orgonálni – hát ki a csoda gondolta, hogy egy jó barát így fog viselkedni. Sokan nem bírták ezt a szellemiséget, ezt a terrorizmust. Valahányszor jött hozzám valaki, azonnal jött a gondnoknő is ellenőrizni: mindenre kíváncsiak voltak. Nem volt nyugodt a légkör, és az ilyen idős embereknek ez nem tesz jót. Meghaltak egy jó páran.
Pista bácsi – aki éppen beszélgetésünk napján töltötte be 89. életévét – tíz hónap után közölte a plébánossal: elköltözik. "Rendben van, elmehetsz, de a pénzt nem kapod vissza" – felelte Sedon. Az idős ember végül jó egyházi kapcsolatainak köszönhetően mégis visszakapott 600 ezer forintot. 
H. Jenő és felesége nem járt ilyen szerencsével: hat év és két hónap bentlakásuk során 4,1 millió forintot fizettek az alapítványnak, kiköltözésükkor 270 ezret kaptak vissza. H. úr számításai szerint az alapítvány csak kettejükön 1,5-2 milliót keresett. Ez a számítás azonban téves: nem veszi figyelembe, hogy az alapítvány a költségvetésből is kap pénzt minden egyes bentlakó után. Ez az összeg jelenleg 38 ezer forint havonta, vagyis a H. házaspár után mai áron összesen 5,47 millió adóforint folyt be a hat év során az alapítvány számlájára, a házaspár 4,1 millióján felül. "Uraim, mi a probléma? – kérdez vissza H. Jenő. – Ez egy jól menő üzleti vállalkozás, ilyen jelleg? szeretetotthon legalább nyolcvan működik az országban. Sedon esetében is csak az az etikátlan, hogy ő pap. Viszont bőkez? üzletember, a lakókat például minden évben elviszi kirándulni, és akkor mindent ő fizet."
Információink szerint jelenleg 25 lakója van az otthonnak, ápolásukról hat alulképzett nővér gondoskodik. Nem meglepő tehát, hogy az idősek e tekintetben is sok panaszt fogalmaztak meg. 
Hajdú Imre
– Lejárogattunk az étkezdébe ebédelni, és éreztük: a második-harmadik széken ülő idős hölgy rettenetesen büdös. Nem fürdették. Történt egyszer ezzel az idős hölggyel, hogy elesett, és eltört a keze. De csak másnap reggel mentek be hozzá, mert csengők nem voltak a szobákban, hogy jelezni lehessen. És a hölgy egész éjjel ott feküdt a földön.
Megbetegedni egyébként sem volt nehéz az otthonban, hiszen – mint Hajdú Imréné mesélte – "fűtőtest a fürdőszobákban nem volt, mint a jégverem, ott egy öregaszszony meg nem tudott fürödni, az biztos". 
Az idősek többször kérték a fűtőtestek és a szobai jelzőcsengő felszerelését, de a plébános "semmit nem akart megcsináltatni".
A fentebb már idézett ügyvéd egy másik nyugdíjas érdekeit is képviselte az alapítvánnyal szemben: 
– Ügyfelem megfázott, tüdőgyulladást kapott. Orvost hívtak hozzá, aki kezelte, de napközben a szerződésbe foglalt ápolás és gondoskodás helyett kívülről rázárták az ajtót. Az ételt ugyan behozták neki, de csak letették a tálcát, nem etették meg. Ő viszont a magas láza miatt nem tudott enni, így egyre rosszabb állapotba került. Végül is egy ismerőse kaparta ki onnan – szó szerint. Jött látogatni, de azt mondták neki, kórházban van a néni, mert nem akarták olyan állapotban megmutatni, amilyenbe került. A látogató addig erőszakoskodott, amíg valamilyen úton-módon a bentlakóktól megtudta, hogy mégiscsak bent van a szobájában, az illető csak bejutott, és amikor meglátta, hívott egy taxit, és szó nélkül elvitte. Bevitte a kórházba, és ott kezelték.
Az élelmezés és a betegápolás "hiányosságain" túl a szeretetotthon légköre sem az idősek nyugodt életét segíti elő. Ahogy megtudtuk, a hangulat inkább zárdai, mintsem szeretetteljes: a plébános gyakran gorombán beszél az idősekkel, megalázó helyzetbe hozza őket. A házirend szigorú: a lakrészekben tilos étkezni, látogatót csak a plébános tudtával fogadhatnak, az angol gyeppel borított gyönyör? parkban nincs egyetlen pad, egyetlen szék, melyen a bentlakók megpihenhetnének. Előfordult, hogy a nem katolikus vallásúak addig nem kaptak vacsorát, míg a többiek vissza nem értek az esti miséről. 
A bentlakók, mivel túlnyomó részük tudja, hogy nincs lehetősége máshová költözni, félnek. Amikor megkérdeztük egyiküket, igazak-e az eddig leírtak, csak annyit válaszolt: "Fiatalember, nézzen az arcomra." 
Úgy tudjuk, jelenleg is több tucat jelentkező vár felvételre a Szent Erzsébet Szeretetotthonba. Ezek az emberek annak ellenére nem jutottak lakrészhez, hogy az intézményben jócskán van betöltetlen hely. 
Az egykori alkalmazott: 
– Megfigyeltem, hogy általában jobb anyagi háttérrel, nem átlagnyugdíjjal rendelkező bácsika meg nénike lett kiválasztva. Olyanok, akinek drága bútorai, festményei vagy ékszerei voltak. 
"Többször előfordult, hogy a plébános kiment a jelentkezőkhöz körülnézni, sőt akadt, akitől meg is kérdezte, mennyi pénze van" – mesélte a már többször idézett ügyvéd. 

Angol pázsit a nyugdíjasház parkjában. Fűre lépni tilos! 

Hajdú Imre
– Pszichológiai oldalról nagyon jól megfogja a jelentkezőket. Miután az egyház javára dolgozik, mindenki az egyházhoz fűződő makulátlan tisztességet, tehát azt az igazi falusi papot hiszi a csuha mögött, akiről feltételezni lehet, hogy minden úgy lesz, ahogy ígéri, és hogy ő nem fog szinte semmit csorbulni – itt testi-lelki panaszaikat egyszerre fogják orvosolni. Tehát lelki békét találhatnak mindenféle bajok ellen. És a pap ezt nagyon ügyesen adja át.
Dr. Sedon László plébános ötvenes éveiben járó férfi. Állítólag öt diplomával – többek között teológusi, jogi és pszichológusi – és két doktorátussal rendelkezik. Amikor elmondtuk neki, milyen ügyben szeretnénk beszélgetni vele, nyájas hangon kijelentette: "Uraim, én nem kívánok lemenni arra a szintre, hogy újságokon keresztül vitatkozzak. Tudom, hogy évekkel ezelőtt az egyik skizofrén betegünk csinált egy kis botrányt, de nekünk papírunk van arról, hogy ő beteg. Jöjjenek inkább be, most készült el az ebéd, hadd hívjam meg Önöket egy kis kelkáposzta-főzelékre." 
Mint a bevezetőben említettük, 1994 óta heten költöztek el és tizennyolcan haltak meg az otthon lakói közül.

Helyreigazítás

A Fővárosi Bíróság 2006. november 14-én kelt ítélete lapunkat jogerősen az alábbiak megjelentetésére és a történtek miatt a Szent Erzsébet Szeretetotthon Felépítéséért Alapítvány és dr. Sedon László irányába sajnálkozásunk kifejezésére kötelezi.
A bíróság megállapítja, hogy az alperesek a Hetek című hetilapban 2002. június 7-én közzétett „Szeretet utca 15.” című cikkben megsértették a Szent Erzsébet Szeretetotthon Felépítéséért Alapítvány és dr. Sedon László személyhez fűződő jogát:
– amikor a Szent Erzsébet Katolikus Szeretetotthon működését az írás szerint titokzatos és magas számúnak feltüntetett halálesetekkel hozták összefüggésbe, azt sugallva ezzel, hogy a tisztázatlan hátterű események az otthon számára gazdasági szempontból – „lévén az elhalálozottak már soha nem kapják vissza a beugrót” – előnyösek;
– továbbá, amikor megalapozatlanul híresztelték, hogy az oda beköltözők holmiját távollétükben, titokban átkutatják, valamint állandó jellegű és mindenre kiterjedő ellenőrzésekkel terrorizálják őket;
– illetve, hogy az otthonban nem biztosítják a lakóknak a gondozást, elvárva, hogy azt egymás között oldják meg;
– az ápolói feladatokat nem megfelelő szakképzettséggel rendelkező alkalmazottak látják el,
– a lakók higiénés ápolását súlyosan elhanyagolják,
– a betegellátás kapcsán a fekvőbeteget magára hagyják, táplálását elmulasztják, és elzárják a hozzátartozóval történő kapcsolatfelvételtől is;
– a valóságot elferdítve híresztelték az otthonba kerülés feltételeivel és az esetleges kiköltözés esetén fizetendő összegekkel kapcsolatosan, hogy a felvételt kérők között a legfontosabb osztályozási szempont a kiemelkedő anyagi háttér, a jelentős értékkel bíró vagyontárgy, valamint, hogy egy kiköltözni szándékozó távozását dr. Sedon László a neki visszajáró pénz visszatartásával akadályozta, amellyel szemben csak nagy nehézségek árán, informális utat igénybe véve sikerült az összeg egy részét a kiköltözőnek visszakapni;
– megalapozatlanul híresztelték azt is, hogy dr. Sedon László tevékenységét az érsekség is ellenezte, és sikertelenül próbálta elmozdítani az otthonbeli pozíciójából, amikor pedig dr. Sedon László személyét úgy tüntették fel, mint akinek „keze messzire elér”, azt sugallták, mintha kapcsolatai felhasználásával a neki nem tetsző viselkedés okán fenyegette, megfélemlítette volna az otthon lakóit;
– ugyancsak megalapozatlanul híresztelték, hogy az otthonban lakók étkeztetése nem volt megfelelő, „átdolgozott”, emberi fogyasztásra alkalmatlan ételeket kaptak, amivel összefüggésben egyes lakóknál egészségi állapotromlás is fellépett.

Olvasson tovább: