hetilap

– A felvételi ponthatárok alakulásából milyen következtetéseket lehet levonni? Milyen tendenciákat lát? – Elsőként azt jegyezném meg, hogy jól végezte a munkáját az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda, amely a felsőoktatási intézmények vezetőivel közösen alakította ki a pontszámokat. Az intézményhez kapcsolódó számítógéprendszerrel, illetve szakmai háttérrel a felsőoktatás jól irányítható, jól tervezhető. A jelentkezési számokból és a felvételi pontszámokból pedig az látható, hogy továbbra is rendkívül nagy az érdeklődés a művészeti felsőoktatás iránt. Például színésznek közel hússzor annyian jelentkeztek, mint ahány hely volt. A nagyobb tömegeket felvevő felsőoktatási területeket nézve a joggal kapcsolatos tanulmányok voltak még a legnépszerűbbek. Ez összefügg azzal, hogy a rendszerváltással kapcsolatban rengeteg jogi probléma merült fel. Ugyancsak nagy az érdeklődés a gazdasági, illetve az egészségügyi felsőoktatás iránt. Eközben az is látható, hogy a tanári hivatás presztízse lecsökkent. Ráadásul a születési számok úgy változnak, hogy a jövőben egyre kevesebb új tanárra lesz szükség. Több intézmény nem is tudta a keretszámokat betölteni. A kevésbé népszerű tárgyak közé tartoznak a természettudományok és a műszaki tudományok is. – Ön szerint jó irányba halad a felsőoktatás? Melyek azok a pontok, amelyek jók, helyesek, és melyek azok, amelyek rosszak és változtatni kell rajtuk?– Az 1995-ös stabilizációs intézkedések kapcsán a felsőoktatást komoly károk érték, és éppen a minőségi egyetemek voltak azok, amelyek ezeket a károkat elszenvedték. Megítélésem szerint az sem vitás, hogy a felsőoktatás reformja – ami már részben elkezdődött – elkerülhetetlen. Ebből három mozzanatot emelnék ki. Először is: tovább kell növelni a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számát, hogy legalább az Európai Közösség legalacsonyabb átlagokkal rendelkező országainak szintjét elérjük. A másik mozzanat a felsőoktatási intézményrendszerrel kapcsolatos. Az elmúlt 30 év "bűne" miatt rendkívül decentralizált az intézmények hálózata. Jogilag 89 felsőoktatási intézmény működik hazánkban, ami – területarányosan – hozzávetőleg négyszerese annak, amely egy centralizáltabb és teherbíróbb intézményhálózattal rendelkező országban van. Kis intézmények, alacsony hallgatói létszámmal, a normatív, azaz létszám szerinti támogatási rendszerből adódóan kevesebb oktatót tudnak eltartani, és egy-egy oktatóra így nagyon széles tudományspektrum jut. Ez viszont azt is jelenti: nem tudunk eljutni ahhoz, hogy minden egyes tárgynak kiváló professzora legyen. Tehát az oktatás színvonala, a képzési kínálat növelése és a tudományos minőség érdekében sokkal kevesebb intézményre van szükség, ezért egyesíteni kell az "erőket". Egyébként már kialakulni látszik az az új struktúra, amire hosszútávon építhetünk. A harmadik oldal a tudományos kutatás. Szerintem a felsőoktatási intézményektől a kutatás elválaszthatatlan, ezért kiemelten kell támogatnunk ennek a fejlődését is. – Ha jól vettem ki a szavaiból, Ön az intézményi integráció híve.– Minden arra érdemes integrációt támogatok. Viszont nem tartom értelmesnek egymástól távoli centrumok formális egyesülését. A magam részéről nagyon kritikus lennék minden olyan megközelítéssel szemben, amely nem az adminisztráció, az egyetem vagy főiskola megfelelő struktúrájának fejlesztésére irányuló szándékot mutat.– Más országokban elit egyetemek alakultak ki, gondolok itt Oxfordra, a Yale-re és más neves intézményekre. A magyar elitképzés rendszerét miként képzeli el? – Magyarországon történelmileg kialakult az egyetemi és főiskolai dualizmus, amit én helyesnek tartok. Köztudomású, hogy a komoly, sokoldalú és tudományos kutatást végző intellektuális centrumok elsősorban az egyetemeken alakultak ki. Úgy vélem, a tudományos kutatásnak óriási szerepe van ezen centrumok létrejöttében, és éppen ezért az elitképzést elsősorban ezekre a kutatóegyetemekre kell építeni. Tehát a normatív finanszírozás bevezetése után végre meg kell jelennie a minőségi mozzanatnak is. Ennek kidolgozása a 96-os törvénymódosításnál már kezdetét vette. Támogatom, hogy a tudományos kutatásra és a doktori iskolákra adott támogatás tegyen különbséget az egyetemek között, és tegye képessé az elitképző intézményeknek, hogy eltartsák a személyi bázisukat. – Létezik egy – inkább csak a diákok körében használt – kifejezés bizonyos oktatókra: a "megrekedt adjunktusok" elnevezés. Köztudott, hogy az alacsony bérek miatt sok kiváló tanár, aki az iskola falain kívül is tudta kamatoztatni tudását, a versenyszférában helyezkedett el. Vannak olyanok, akik viszont azért maradtak a felsőoktatásban, mert tudásuk nem piacképes, magyarán elavult, s ezért nem kaptak más munkát. Ők maradni kényszerültek. Tervbe van-e véve, hogy felfrissítsék a felsőoktatási tanári kart?– A már említett reformnak lényeges pontja a minőség felé való elmozdulás. Az viszont tény: reformot restrikciós körülmények között nem lehet végrehajtani. Azaz a felsőoktatásra fordított támogatásoknak növekedniük kell. Mindennek az egyik fő mozzanata, hogy képesek legyünk egy olyan személyzeti politikát folytatni, amely valóban megengedi a változtatást ezen a területen. Kulcskérdés a professzorok és főiskolai tanárok kiválasztása. Olyan támogatási rendszert kell kialakítani, amelyben valóban autonóm módon, a minőségre koncentrálva tud az egyetem választani a pályázók közül.