Kereső toggle

Szürkeségre zöldség

Rámentek a zöldek a nagypártok szavazói bázisára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az EP-választás nagy nyertesei a zöldek. Nem véletlenül, sikerüket ugyanis egy régóta épített stratégiának köszönhetik. Egy olyan stratégiának, amely leginkább egy csapda a régi, a választók számára egyre inkább szürkévé váló nagypártok számára. S azok bele is sétáltak ebbe. A kérdés most az, mennyire tartós a zöldek sikere.

Az európai parlamenti választásokat követő napok az abszolút győztesekről és vesztesekről, valamint a lehetséges koalícióalkotásokról, no meg persze a bizottsági elnök személyéről szóltak. Kicsivel több mint egy héttel a választásokat követően már nem a percről percre aktualitásokról szól minden. Ez pedig lehetőséget ad számunkra, hogy részletesebben is megnézzük a választási eredményekből elénk táruló képet.

Zöld diadalmenet a nyugati tagállamokban

Ahogyan arra már a voksolást követően is többen felhívták a figyelmet, a 2019-es EP-választás egyik nagy győztesének a zöldek minősülnek. Nem összeurópai szinten ugyan, de több nyugat-európai országban mindenképp, ahol várakozáson felül teljesítettek. Különösen kiemelkedően Németországban, ahol a második legtöbb szavazatot szerezték meg, maguk mögé utasítva az egyik régi nagypártot, a szociáldemokratákat. Sőt, néhány friss közvélemény-kutatás már a vezető kormánypártok, a CDU és a CSU előtt is méri a német zöldeket. Akárhogy is, elsőként vagy másodikként, de mindenképp számottevő erővé vált a zöldpárt. A mérések eredményeit látva pedig nem csupán lendületet, hanem bizonyos szempontból vérszemet is kaptak: a német kormánypártok háza táján kialakult bizonytalanságokat kihasználva előrehozott választásokat követelnek a megváltozott választói hangulatra hivatkozva. Szintén kiemelkedően teljesítettek az Egyesült Királyságban és Franciaországban – mindkét nagy tagállamban a harmadik helyen futottak be. Ez mindenképp meglepetés. S egyúttal megerősíti azt az évek óta tartó folyamatot, amely a hagyományos nagypártok visszaszorulásáról és a velük szembeni alternatív erők megjelenéséről és megerősödéséről szól.

Sohasem mondják: elég

A zöldpártok kifejezetten ügyesen használták ki a régi nagypártok elszürkülését. Meglátták a lehetőséget, vagyis azt, hogy ha nagyon erős, karakteres politikát folytatnak, azzal a választóknak azt a rétegét, amely ezekre nyitott, meg tudják találni. Sőt, egyre szélsőségesebb narratívát visznek, folyamatosan önmagukat licitálják túl ezen a téren. Sohasem mondják, hogy elég, a zöld kérdésekben mindig egyre többet és többet akarnak.

Félreértés ne essék, a környezetvédelem ügye rendkívül fontos. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezeknek a pártoknak jelentős része nem feltétlenül egy megfontolt, több szempontot is figyelembe vevő környezetvédelmi politikát képvisel. Ezen a téren pedig nem ciki, hanem trendi szélsőségesnek lenni. A zöld gondolatra ugyanis az emberek többsége úgy tekint, mint egy alapvetően építő jellegű dologra. Vagyis egyszerre tudják fenntartani a „jó fiú” és a „fenegyerek” imidzset. Ha ugyanis az utcán véletlenszerűen leszólítanánk embereket és megkérdeznénk őket, hogy támogatják-e a környezetvédelem ügyét, ugyan ki az, aki eleve nemmel válaszolna? Adott tehát egy szimpátia a választók széles rétege részéről a téma iránt.

A szélsőségekre, figyelemfelkeltő – olykor kifejezetten agresszív – akciókra nyitott réteget pedig szintén meg tudják találni üzeneteikkel. Fő mondanivalójuk alapja, hogy az egész világ a szakadék szélén táncol, most azonnal tenni kell valamit, s erre csak mi vagyunk képesek. S ez az a pont, ahol a hagyományos pártok elveszítették a küzdelmet a zöldpártokkal szemben. Ugyanis szinte mindegyik pártnak van valamilyen környezetvédelemmel kapcsolatos programja, hiszen a környezetkárosítás mindenki számára ismert jelenség. Ezért mindenki tenni is akar ez ellen. A probléma a súlypontokon van.

Zöld színpad, zöld hangszerek, zöld közönség

A zöldpártok ugyanis olyannyira trendivé tették a „zöld ügyet”, hogy azzal válasz- és teljesítménykényszer alá helyezték a hagyományos nagypártokat. Ezek is elkezdtek erről beszélni, sőt egyre többet és többet beszélni. S ennél a pontnál érik be

a zöld stratégia. Olyan ez, mint egy nagy zenei fesztivál, ahol több, különféle zenei stílus több különböző színpadon képviselteti magát, a zenerajongók pedig ezen a nagy rendezvényen meg tudják találni az általuk kedvelt stílust. Tehát ha már a nagypártok is a zöld kérdésekről beszélnek, akkor előkészítették a „zöld színpadot”, felgyulladtak a fények, kezdődhet a koncert. Igazi zöld politikát pedig hitelesen csak zöldpárt tud képviselni, így ezen a színpadon a közönség a zöld pártok és politikusok játékát fogja díjazni.

A hagyományos pártoknak nyilvánvalóan kell a „zöld hangszereken” is játszani, ugyanakkor a saját színpadjaikon, a saját közönségüknek. Rock- és metálzenekarok is időről időre tartanak közös koncerteket szimfonikus zenekarokkal. Ettől is színes a zenéjük. Egy sikeres koncertturné után mégsem váltanak hegedűre, fuvolára vagy kürtökre. Maradnak eredeti hangszereiknél, a gitároknál és a dobnál. Most az EP-választáson valami nagyon hasonló történt, csak itt a hagyományos pártok hangszert váltottak. Példa erre Angela Merkel pártja, a német CDU, amely a választás hetében szinte csak környezetvédelemmel kapcsolatos üzeneteket osztott meg.

Pillanatnyi tündöklés csupán?

A fent bemutatott tényezők együttállása miatt láthattuk, hogy a zöldek több tagállamban is taroltak az EP-választáson. A kérdés most az, mennyire tartós ez a trend. Az európai parlamenti választások kapcsán ugyanis el szokás mondani: itt a választók sokkal jobban megengedik maguknak a protest szavazást, s máshogyan viselkednek egy országos választáson, ahol elsősorban azt kell figyelembe venniük, hogy melyik párt képes és alkalmas a kormányzásra. Az előttünk álló időszak tehát sorsdöntő.

Ha a nagyobb pártok nem találnak vissza eredeti önmagukhoz, azzal jelentős tér nyílik a zöldpártok számára. Főleg a baloldalon, ugyanis ezt az oldalt szeretnék bekebelezni, kisajátítani. Ahogy mondani szokás, a zöldpártok többsége olyan, mint a dinnye: kívül zöld, de belül vörös. Persze nem csupán az előretörésüket segítő tényezőkről számolhatunk be. Svédországban, ahonnan ez a mozgalom európai körútjára indult, kifejezetten leszerepeltek. A kérdés tehát az, hogy csupán átmeneti-e ez a térnyerés. A következő egy-két év pedig majd választ ad erre a kérdésre.

 

Olvasson tovább: