Kereső toggle

Vége az amerikai „jurisztokrácia” uralmának?

Mészáros István a lopakodó alkotmánymódosításról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Trump elnöknek még az őszi kongresszusi választások előtt lehetősége nyílik bíró kinevezésére az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságába egy ottani poszt megüresedése miatt. a baloldali-liberálisjogvédők és demokrata párti politikusok szerint ezzel Végveszélybe kerül a magánélethez való jog, sőt maga az amerikai demokrácia is. A valóság ennek pontosan az ellenkezője.

A Legfelsőbb Bíróság legrégebben regnáló bírája, a még Ronald Reagan elnök által kinevezett 81 éves Anthony Kennedy bejelentette, hogy július 31-én visszavonul. Mivel a Legfelsőbb Bíróság bíráit az elnök jelöli és nevezi ki a szenátus jóváhagyásával – ahol még az őszi választásokig biztosan republikánus többség van –  nagy esély van rá, hogy a döntés hosszabb távra konzervatív arculatúra formálja a taláros testületet.

Ezzel mód nyílna annak a lopakodó alkotmánymódosítást eredményező, régóta tartó ítélkezési trendnek a megállítására, ami az alapjogvédelem leple alatt az emberi jogok és az idevágó alkotmányos passzusok klasszikus tartalmát igyekszik felülírni az erkölcsi liberalizmus (az úgynevezett „progresszív értékek”) jegyében. Annak a trendnek a feltartóztatására, amit többek között az abortusz liberalizálása és az úgynevezett „melegjogok” törvényesítése jellemez, ami az azonos neműek házassághoz való „jogának” 2015-ös alkotmányossá nyilvánításában csúcsosodott ki. (A melegházasság puccsszerű bevezetéséről. Hetek, 2015. július 3.)

Kennedy és a liberális trend

Ennek az utóbbi, az Egyesült Államok erkölcsi arculatára maradandó árnyékot vető ítéletnek 5–4-es szavazati aránnyal való meghozatalára is éppen azért kerülhetett sor, mert a kinevezésekor konzervatív beállítottságúnak vélt Anthony Kennedy a liberális bírákkal szavazott. Sőt, a testület többsége nevében ő fogalmazta meg az ítélet indokolását, amit „hivatalban lévő bíró részéről a kereszténység és a keresztény értékek ellen valaha indított leghevesebb támadásként” emlegetnek amerikai keresztény szerzők.

Kennedy képezte a mérleg nyelvét a kilencfős testületben, ahol – őt bele nem számítva – jelenleg 4:4 a konzervatív és a liberális felfogású bírák aránya. Bár a fegyvertartást és legutóbb az egyes muszlim országok állampolgárait érintő beutazási korlátozások helybenhagyását illetően a konzervatívokkal tartott, az abortuszt és a „melegjogokat” érintő kérdésekben keményen a liberális álláspontot osztotta, amivel már régen kihívta maga ellen az amerikai társadalom értékőrző részének ellenszenvét.

A Legfelsőbb Bíróság szerepe

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság kiemelkedő szerepének megértéséhez tudni kell, hogy alkotmánybíráskodási hatáskörrel is bír (az alkotmánybíráskodás kialakulása egyenesen tőle ered).  Megsemmisítheti a szövetségi alkotmányba ütközőnek ítélt normákat és határozatokat. Ennek révén komoly politikai befolyást gyakorol, mert féket képez a mindenkori törvényhozással és a kormányzattal szemben mind szövetségi, mind tagállami szinten. Ráadásul bírái élethosszig töltik be posztjukat, hacsak önként vissza nem vonulnak (mint most Kennedy).

Egy legfelsőbb bírósági bíró így több évtizeden át is meghatározó befolyást gyakorolhat az egész törvényes rendre, míg erre a csak egyszer újraválasztható elnöknek maximum kétszer négy év áll rendelkezésére. Azoknak az elnököknek viszont, akiknek megadatik a bírókinevezés lehetősége, mert éppen a hivatali idejük alatt üresedik meg egy bírói poszt (vagy akár több is), és még a kinevezés keresztülviteléhez szükséges szenátusi többség is rendelkezésükre áll, lehetőségük nyílik, hogy társadalomképüket akár több évtizedre is beoltsák az ítélkezési gyakorlatba, és ezen keresztül a jogrendszerbe. Ezért a legfelsőbb bírák kiválasztása a jog területén messze túlmutató társadalmi és politikai kérdés az Egyesült Államokban. Trump – aki már az elnökjelöltsége során elkötelezte magát konzervatív, életpárti bírák kinevezése mellett – két éven belül már a második legfelsőbb bírósági bírót nevezheti ki. 2017-ben a konzervatív Neil Gorsuchot nevezte ki a 2016-ban elhunyt Antonin Scalia helyére. Ez azonban csak kármentés volt, mert Scalia maga is konzervatív bíró volt, sőt közülük a legnagyobb tekintélyű (Antonin Scalia /1936–2016/ – Intézménnyé vált főbíróját gyászolja Amerika. Hetek, 2016. február 19.) Most azonban már igazi áttörést érhet el, mert hosszú távra bebiztosíthatja a konzervatív dominanciát. Ráadásul a liberális blokk egyik bírája, Ruth Bader Ginsburg is már 85 éves, visszavonulása szintén a levegőben lóg. Bár ő – ha egészsége engedi – vélhetően igyekszik kivárni ezzel egy demokrata elnök hatalomra kerülését. (A visszavonulás időzítése maga is kényes politikai kérdés, hiszen az éppen regnáló elnököt hozza helyzetbe.)

Jurisztokrácia vs. demokrácia

A kinevezések politikai súlyát növeli az a már évtizedek óta zajló folyamat, ami egyfajta bírói kormányzás, az úgynevezett „jurisztokrácia” irányába hat, amit a konzervatív oldal eddig nem-igen tudott feltartóztatni. Ezzel a (jurist=jogász, jogtudós szóból képzett) kifejezéssel egy olyan hatalomgyakorlási formát jelölnek, amelyben egy alkotmányos normakontrollt gyakorló, nem a nép által választott, szűk bírói testület az alkotmánybíráskodási hatáskörét felhasználva, azzal visszaélve gyakorlatilag alkotmányozó hatalomként működik, törvényalkotó testületté válik, beleavatkozik a politikai hatalomgyakorlásba. A hatalommegosztás klasszikus elvét eltorzítva maga alá rendeli a törvényhozó és a végrehajtó hatalmakat. A „joguralom” nevében, de valójában azzal visszaélve, szembefordul a demokráciával.

Erre a szereptévesztésre az alkotmányszövegeknek az egyszerű törvények aprólékosabb előírásaihoz képest jóval általánosabb megfogalmazású rendelkezései adnak lehetőséget.  A sokszor csak elvi szinten mozgó alkotmányos deklarációk (és az emberi jogok rögzítése többnyire ilyen, alig több a jogok formális felsorolásánál) tálcán kínálják a lehetőséget az érintett előírások íratlan tartalmának bírói meghatározására, jogértelmezés címén. Ennek alapján az alkotmánybírák lényegében maguk határozzák meg az adott alkotmányos előírás tartalmát mindenkire, a parlamentekre is kötelező, alkotmányerővel ható jelleggel, gyakorlatilag a tetszésük szerint. Az ebben rejlő általános társadalmi és politikai kihatás miatt egyaránt óriási szerepe van az érintett bírák jog- és erkölcsi felfogásának, világnézetének, politikai beállítottságának, társadalomformálási ambíciójának.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az 1960-as évek óta növekvő intenzitással bocsátkozik „kreatív” alkotmányértelmezésbe. Olyan döntések szegélyezik az útját, mint az abortusz liberalizálása a nők „magánélethez való joga” címén. A Tízparancsolat ábrázolásának megtiltása a közintézményekben, mivel az „nélkülözi az állam vallási kötődését kizáró”, az alkotmányban egyébként sehol sem előírt „szekuláris célt” (abban az Amerikában, amelynek hivatalos fizetőeszközén még ma is az olvasható, hogy „In God We Trust” – „Istenben bízunk”). Továbbá a „melegházasság” legalizálása, mert a házasság két különnemű személyre való korlátozása szerintük sérti a „törvény előtti egyenlőséget” és a „személyiség szabadságát”.

Ez utóbbi döntés iskolapéldája az önkényes jogértelmezésnek. Amikor alkotmányellenesnek bélyegezték az egyes tagállamoknak a házasságot férfi és nő viszonylatában meghatározó törvényeit, azt az alkotmányos „hézagot” használták ki, hogy a szövetségi alkotmány valóban nem szól egy szót sem a házasságról, tehát látszólag nyitva hagyja a kérdést. E mögött azonban nem a hajdani alkotmányozók feledékenysége, még kevésbé a házasság definíciójának az utókorra történt ráhagyása áll, hanem az a tény, hogy az adott korban (a 18. században) eszébe sem jutott senkinek, hogy a házasság mibenléte valaha bárki előtt is kérdésessé válhat a zsidó-keresztény kultúrkörben.

A konkrét kérdések önkényes eldöntésén túl ez a fajta, gyakorlatilag a törvények megerőszakolását jelentő bírói aktivizmus hovatovább egy teljesen új alkotmány kialakítására vezethet, amire rá sem ismernének az alkotmányozó atyák. „Ezzel a magatartással a Legfelsőbb Bíróság az országunk jövőjére nézve az egyik legnagyobb veszélyforrást jelenti” – írja az egyik keresztény szerző, James L. Garlow a magyar megjelenés előtt álló (Well Versed – Biblical Answers to Today’s Tough Issues című) könyvében.

E folyamattal kéz a kézben jár, hogy az alkotmány és az alapjogok klasszikus tartalmának átírására az idők során polgárjogi szervezetek sokaságából álló egész mozgalom jött létre, ami az emberi jogoknak az eredetitől elferdített koncepcióját alkalmazva stratégiai perek (próbaperek) révén igyekszik kikényszeríteni olyan társadalmi, politikai változásokat, amikhez többséget nem tud szerezni. Ezt a stratégiát nevezik „perlési politizálásnak”, ami által a részvételi/többségi elvre épülő demokratikus politizálással szemben állítanak a többség fölé kerekedésre alkalmas alternatívát.

Ez a jelenség messze túlmutat Amerikán. Tetten érhető az Európai Unió bíróságának kvótadöntésében is, amit az EU-alapszerződésben szereplő tagállami „szolidaritás” tetszés szerinti tartalommal kitölthető alapelvére alapozott. De visszaköszön többek között az osztrák alkotmánybíróság döntéseiben is, amely 2017-ben előbb alkotmányossá minősítette az azonos neműek házasságát, majd a múlt héten a harmadik nem, az úgynevezett „interszex” identitás kötelező jogi elismerése mellett döntött.

Ezek a folyamatok azt célozzák, hogy egy ideologikus, önmagát haladónak, tévedhetetlennek tartó, a társadalom átformálására, „modernizálására” feljogosítottnak vélő, „(ál)messianisztikus” kisebbség a többségre erőszakolhassa kényszerképzeteit.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság berkeiben már régóta küzdelem zajlik az aktivisták és az értékőrzők között. Előbbiek a társadalmi változásokhoz igyekeznek hozzáigazítani a jogot (anélkül, hogy erre felhatalmazásuk lenne), utóbbiak ellenben megőrizni törekednek azt az eredeti jelentéstartalmának, a törvényalkotók eredeti szándékának megfelelően.

Trump elnök lehetősége a bírókinevezésre ezért nemcsak a klasszikus értékek további rombolásának szabhat gátat, hanem nagy jelentőséggel bír a politizálás demokratikus rendjéhez való visszatérés, illetve a törvények tekintélyének megerősítése szempontjából is.

Olvasson tovább: