Kereső toggle

Az európai jog a politika fogságában

Mi van a szakmaiság álarca mögött?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európai Bizottság tavaly decemberben megindította a hetes cikkely szerinti eljárást Lengyelországgal szemben. Most egy olyan jelentéstervezet látott napvilágot (Sargentini-jelentés), amely Magyarországgal szemben is hasonló kezdeményezést vetít előre. A jelen helyzet megértéséhez fontos megvizsgálni, hogy milyen folyamatok határozzák meg most az európai politika irányát.

Az Európai Unió különböző szerveinek tevékenységéről és jelentéseiről széles körben elterjedt nézet, hogy azokat kizárólag a jogszabályok működtetik, a döntések szakmai alapon, mindenféle befolyástól mentesen születnek. Ennek a Magyarországon is sokak által osztott meggyőződésnek az egyik legfontosabb alkotóeleme a távolság és a kevés ismeret. Ezek a döntések ugyanis tőlünk távol születnek, így azt gondolhatjuk, hogy egy részrehajlásmentes folyamatról van szó. Ezáltal az ügyekre a hazai „piszkos” politika nem tud hatni, s így hozzáértésen alapuló döntések születnek. Ezt a meggyőződést tovább erősíti a kevés ismeret. Kevés ismeret arról, hogy az európai politikai folyamatokban pontosan kik és milyen módon vesznek részt. Sok szereplő és szándék homályban marad, ezáltal a végeredményről is könnyebb elfogadnunk, hogy azt pusztán szakmai indokok motiválták. Főleg, ha ez tudományosnak tűnő, rendkívül bonyolult körmondatokkal és különböző, ilyen-olyan szabályozásokra, értékekre hivatkozó megfogalmazásokkal van tarkítva.

Végignézve az EU történetét azonban azt találjuk, hogy az ügyeket mindig a politikai akarat vitte és viszi előre – így van ez mind a mai napig. Tehát az európai politika azokra az ügyekre fókuszál, amelyek mögött megvan a kellő politikai akaraterő, hogy felhívja a figyelmet az adott ügy fontosságára. A politikai akarat mögött azonban mindig van valamilyen világnézet, vagy legalábbis politikai nézet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyek nem értéksemlegesen jelennek meg, hanem valamilyen értékrendi, világnézeti indíttatásból. Célszerű elszakítani hát a gondolkodásunkat attól, hogy kizárólag az általános jó akarása és a társadalom előmenetele határozza meg egy-egy ügy pozicionálását. Az ügyek kapnak egy erős hatalmi, politikai töltést is. Ennek az európai politikai megnyilvánulásairól vajmi keveset tudni – a fentebb említett távolság és kevés ismeret miatt. Azonban, ha jól akarunk megítélni egy aktuális témát, akkor érdemes mindig a motivációt (miért?) és az időzítést (mikor?) figyelni. Nincs ez másként a különböző európai jogi viták esetében sem.

A hírhedt hetes cikk

Az elmúlt időszakban sokat hallottunk az úgynevezett hetes cikkről, amit leginkább európai jogi atombombaként emlegetnek. Ez akkor kerülhet alkalmazásra, ha az EU egyik tagállamában a szerződésekben foglalt alapvető értékeket súlyosan megsértik, vagy a súlyos sérelemnek egyértelmű veszélye áll fenn. Az EU történelme során ezt az „atombombát” még egyszer sem vetették be. Érdemes tehát komolyan odafigyelni, amikor az ehhez vezető eljárást elindítják, vagy annak elindítására kísérletet tesznek.

Erre most meglehetősen rövid időn belül két példát is láthattunk. Tavaly decemberben Lengyelországgal szemben indult el a hetes cikk szerinti eljárás, most pedig éppen Magyarországgal szemben kívánják ezt az eszközt bevetni. Ez az a pont, ahol térjünk vissza arra, amit még az elején elmondtam: tehát figyelmünket fordítsuk egyrészt a miértekre és a mikorra, másrészt pedig arra, mennyire szakmai alapú ez a mostani helyzetben született döntés. Kezdjük talán ez utóbbival.

A szakmaiság mint politikai előny

Az elmúlt időszakban szakértők számos alkalommal hívták fel a figyelmet arra, hogy egy világnézet igyekszik kisajátítani a szakmaisághoz való jogot. Ha ez sikerrel jár, akkor onnantól ez a világnézet válik szakmaivá. A szakmaiság pedig egyúttal megkérdőjelezhetetlenséget is kölcsönöz. Ami egy óriási politikai előny. Ha el tudom hitetni, hogy az én véleményem az egyedül működőképes, és a velem szemben állók véleménye szakmaiatlan, tehát nem megalapozott, akkor behozhatatlan előnyre, mások szemében már-már szakrális hatalomra teszek szert. Lényegében bármit megtehetek a szakmaiság köntösébe bújva, és jaj annak az embernek, aki meg meri kérdőjelezni az álláspontomat. Büntetése a megbélyegzés és kiközösítés a szakmaiság és a racionalitás világából.

Valami ilyesmi történik most Magyarországgal és Lengyelországgal.

E két országgal szembeni fellépés motivációja egy világnézeti szembenállás. Az európai liberális politikusok és „szakértők” nem akarják tudomásul venni, hogy egy tőlük idegen, konzervatív alapokon álló gondolkodásnak és politikacsinálásnak a 21. században helye lehet. Ha pedig nincs helye, akkor minden eszközzel harcolni kell ellene. Kiváló fegyver erre a jog és a szakmaiság köntösében való fellépés. Erre szolgálnak a különböző jogállamiságot vizsgáló ilyen-olyan jelentések. Ezek a meglévő jogi és szakmai kereteket arra kívánják felhasználni, hogy totális támadást indítsanak a másképpen gondolkodókkal és élőkkel szemben. Ez az a pont, ahol egyébként kilóg a lóláb. Ugyanis még ha javaslataik között volnának is megfontolandó pontok, a nem jó szándékból származó, támadó fellépés miatt ezeket a másik fél meg sem fogja fontolni, a cél ugyanis ilyenkor a támadás elhárítása. Olyan ez, mintha az utcán elvennénk valakinek a kezéből frissen megvásárolt zsemléjét, majd egy rászorulónak adnánk. Azt, akitől a zsemlét elvettük, vajmi kevéssé fogja érdekelni, hogy azt amúgy jó célból tettük: egy éhezőnek adtunk enni. Ahogy a hasonlat is mutatja, ami most történik, csak még inkább azt húzza alá, hogy politikai manőverről beszélünk. A cél a megbélyegzés és a kiközösítés, nem pedig a közös jó elérése. Ebben pedig a jog és a szakmaiság eszközzé válik.

Jogi atombomba

Itt csak egy rövid kitérő erejéig hadd jegyezzem meg, hogy a hetes cikkel kapcsolatban emlegetett atombomba hasonlat egyébként jó. Ugyanis a nukleáris fegyverek létezése miatt tudjuk, hogy a befolyásoláshoz elegendő csak a fegyver használatával való fenyegetés is. Eddig mindig csak katonai vitákban használták, de – kisarkítva a helyzetet – a mostani szituáció olyan, mintha valamelyik atomhatalom első embere azért kezdene atomcsapással fenyegetőzni, mert neki nem szimpatikus egy másik ország vezetője és az általa képviselt politikai irány. Azonban ezzel a fegyver bevetésének valószínűsége csökken, így a valós haszna, vagyis egy veszély elhárítása érdekében történő bevetéssel való fenyegetés egyre inkább eltűnik. Ha minden piszlicsáré ügyben be akarjuk vetni, senki nem fogja komolyan venni, amikor valóban fontos vitáknál kerül elő. Így a helyzet olyan lesz, mint amikor valaki folyamatosan farkast kiált, de már akkor sem hisz neki senki, amikor valóban ott van a farkas. Így van ez az EU-s jogi atombombával is: ez az eszköz komolytalanná és hatástalanná válhat, mire arra kerül a sor, hogy valóban megsértik az eredeti értékeket – de akkor az ezzel való fenyegetést már senki nem fogja komolyan venni. Szélsőséges esetben azonban egy jogi nukleáris háború sem zárható ki, amikor az EU mindenkire dobálja, aki valami olyasmit tesz, ami nem illik bele a brüsszeli politikai elképzelésekbe.

Motiváció és időzítés

De térjünk is vissza a másik szempontra, a motiváció és az időzítés vizsgálatára! Európában jelenleg két ország van, amely a leghatározottabban áll ki a liberális világnézeti hegemóniával szemben, s hangsúlyozza a konzervatív, keresztényi értékek társadalmi fontosságát. Ez Magyarország és Lengyelország. Ebben a szembenállásban – amit több szerző is a globalista liberális oldal és a lokalista, nemzetállamokban gondolkodó konzervatív oldal közötti küzdelemként ír le – a két ország igen komoly szövetséget épített egymással és maguk körül más országokkal. Ennek a szakadatlan küzdelemnek egy nagyon fontos harctere lett a migrációról szóló vita. A lokalisták konzervatív szövetsége, Magyarországgal és Lengyelországgal az élén, kiállt a kötelező betelepítési kvótákkal szemben.

A motiváció tehát világos: megtörni a bevándorlással szemben álló lokalista szövetséget. Az időzítés sem véletlen. Ugyanis közeleg a következő EU-csúcs, ahol a globalista liberális politikusok át akarják vinni a kvóták ügyét minden tagállamon. A siker érdekében különböző eszközöket vetnek be, támadásokat indítanak, hogy megtörjék a velük szemben álló erőcsoportot. E két tábor közötti küzdelem fókusza az utóbbi időben szinte kizárólag a bevándorlásra összpontosult. Sokak számára talán úgy is tűnhet, hogy csak ebben a kérdésben folyik a harc, minden más esetben a jog és a szakmaiság dominál. Azonban a lokalisták és a globalisták közötti küzdelemnek különböző harcterei vannak. Az egyik és talán leginkább megfogható, mindenki számára jól érthető a migrációról szóló vita. Fontos azonban látni, hogy egy más síkon is megy a küzdelem. Ez pedig a különböző EU-s jelentések és jogi csatározások síkja. Ez jóval kevésbé tetten érhető, nem annyira érzékelhető és megfogható. Éppen ezért annál jobb terep, hiszen a globalista liberális oldal itt a szakmaiság köntösébe bújva óriási előnyre tud szert tenni.

A mostani helyzet, a Sargentini-jelentés és a hetes cikkel való fenyegetés csak egy pillanatkép. A küzdelem fokozódásával újabb és újabb hasonló támadások jöhetnek. Azonban ezek értelmezésében mindig célszerű a nagyobb képet nézni, s mindig ügyelni a motivációra és az időzítésre: Miért? Mikor?

A szerző nemzetközi kapcsolatok-elemző, a Századvég Alapítvány vezető kutatója

Olvasson tovább: