Kereső toggle

Életünk – bizony – kartotékadat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Azt sokan sejtjük, hogy a Facebook többet tud rólunk, mint amit általában gondolunk. Amikor persze a platform valamilyen évfordulón – kérdés nélkül – elküldi a személyes emlékeinkből készített videófilmecskét, vagy felajánlja, hogy egy gombnyomással megoszthatjuk ismerősünk születésnapján a legjobb közös képeinket, érezhetjük a hálózat figyelő szemét rajtunk. A legtöbben azonban nem olvassuk el azt, mit is tartalmaz a Facebook adatpolitikája, amelyben tájékoztat – alaposan elrejtve a profil beállításai között –, hogy mi mindenhez járulunk hozzá a csatlakozással.

„Attól függően, hogy milyen szolgáltatást használsz, különböző információkat gyűjtünk tőled vagy rólad. Olyan dolgokat, amelyeket teszel és olyan információkat, amelyeket megosztasz” – írják bevezetésként, majd elkezdik sorolni a részleteket. A lista kinyomtatva négy sűrűn gépelt oldalt tesz ki. Kezdjük az egyszerűbbekkel: természetesen a Facebook rögzíti a saját profilunkon keresztül végzett minden tevékenységünket, az általunk megosztott vagy hozzánk beküldött posztokat, a más oldalakon tett kommentjeinket és lájkjainkat, a követett vagy akár csak valaha egyszer meglátogatott oldalakat, fotóinkat, videóinkat, valamint a barátainkat és a barátaink barátait, beleértve azt, hogy kivel, mikor, hányszor, milyen formában léptünk kapcsolatba. Régen is voltak olyanok, akik megsértették a levéltitkot, mára viszont maga a fogalom vált anakronisztikussá: minden, amit írunk vagy megosztunk – legyen az a legintimebb kapcsolat – bekerül a rólunk szóló naplóba – és ott is marad, még akkor is, ha leiratkozunk a Facebookról. Mondhatta egykor a költő, hogy „szivünk, míg vágyat érlel, nem kartoték-adat” – de bizony az.

Mindez azonban csak a nyilvántartás kézenfekvő, könnyen áttekinthető része, ha úgy tetszik, a felszín. Az adatgyűjtés nem áll meg a tudatosan megosztott információknál. A rendszer rögzíti azt, hogy hol és mikor jelentkeztünk be a Facebookba, milyen hálózaton keresztül, milyen eszközről, milyen nyelven és milyen időzónában. Természetesen a közösségi hálózat hozzáfér a teljes profilunkhoz, beleértve az ismerőseink adatait is, de ugyanezt megkapják azok a szolgáltatók is, ahová a Facebook-profilunkkal jelentkezünk be. Márpedig ezt gyakran megtesszük, mert ez a legkényelmesebb módja, ha a telefonszámlánkat akarjuk kezelni, ha kommentelni akarunk egy hírportálon, ha mozijegyet akarunk rendelni és így tovább.

Van azonban az adatgyűjtésnek egy még elvontabb rétege, amire aztán végképp nem szoktunk gondolni. „Információkat gyűjtünk, amikor olyan harmadik félhez tartozó weboldalakat és applikációkat látogatsz meg, amelyek a szolgáltatásainkat használják” – írják az adatpolitikai tájékoztatóban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha például egy könyvet rendelek, mondjuk az Amazon webáruházában, akkor a Facebook jogosan gyűjtheti be a megrendelt termék adatait éppúgy, mint a szállítási címet és a bankkártyánk azonosítóját. Miután ma gyakorlatilag mindenki használja a Facebookot, ezért bárhol is szörfözünk az interneten, a közösségi hálózatnál lévő aktánk tovább bővül.

Arról, hogy ez nem csak elméletben van így, bárki meggyőződhet. Ha ugyanis valaki felfüggeszti vagy törölteti a Facebook-fiókját, a hálózat a teljes fenti adatmennyiséget évekre visszamenőleg, kérésünkre rendszerezett formában elküldi nekünk – feltéve, hogy van akkora tárolóegységünk, ahol minden virtuális lépésünk elfér. A Facebooknak mindenesetre van, így a rendszer az arra jogosultak számára egy gombnyomással hihetetlen részletességű és mélységű profilt állít össze rólunk. József Attila még tiltakozott, hogy szívünk titkai kartotékadattá váljanak, ma már nem kérdés: a kartoték minden nappal vastagodik. 

Olvasson tovább: