Kereső toggle

Anti(?)fasiszták

Az erőszakos szélsőbaloldal felemelkedése az Egyesült Államokban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben a kisebbségek védelmét tűzték ki zászlajukra, a harcos antifasiszták a nevüket megcáfoló módon kényszerítik rá a társadalomra akaratukat. A legitim módon megválasztott kormányt megdöntenék, a konzervatív közszereplőktől elvitatják a szólásszabadságot, miközben a politikai és gazdasági elit erőszakos milíciájaként bármilyen eszközt készek bevetni a cél érdekében.

Amióta Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, egészen drámai megosztottság tapasztalható a társadalomban. Baloldali véleményformálók szerint ennek az az oka, hogy az elnök kijelentéseivel és döntéseivel gyűlölködést szít a különböző embercsoportok között. Konzervatív elemzők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a választásokon alulmaradt liberális és globalista erők szisztematikus és jól felépített kampányának köszönhető az elmúlt hónapok drámai eseménysorozata.

Kik azok az antifák?

Az Antifa az antifasiszta kifejezés rövidebb formája. A radikális szélsőbaloldali mozgalom eredetét a második világháború idejére teszik, amikor a náci Németországban harcos fiatalok a hitleri rémuralom ellen próbáltak tüntetni. Mára persze ez a nemes örökség tovaszállt, a mai radikális csoportokra sokkal inkább hatott az anarchista ideológia és a punk kultúra, mintsem az etnikai és vallási megkülönböztetéssel szembeni harc.

Egészen Trump megválasztásáig úgy tűnt, hogy az amerikai Antifamozgalom tevékenysége teljesen szervezetlenül és mindenféle kon-cepció nélkül kizárólag az országban régóta otthonos szélsőjobboldali, neonáci és fehér felsőbbrendűséget hirdető kisebb szervezetekkel való összecsapásokban merül ki. A különféle csoportokra az volt a jellemző, hogy ad hoc módon szerveződve, tetőtől talpig feketébe öltözve mindig rászerveztek a szélsőjobboldali rendezvényekre, ahol nemegyszer véres harcokba torkolltak az összetűzések.

Az Antifa-mozgalom különböző szegmensei rendszerint a közösségi oldalakat kihasználva mozgósítanak, a tagságot és vezetést pedig teljes inkognitóban tartják, amellyel nem csak a rájuk vadászó neonácik dolgát nehezítik meg, hanem a rendőrségét is, akik a rendbontások után előállítanák a maszkos elkövetőket. Ideológiájukat tekintve saját bevallásuk szerint elutasítják a globális kapitalizmust, a homofóbiát, az iszlamofóbiát, a bevándorlás-ellenességet, az antiszemitizmust és az antirasszizmust. Miközben kiállnak a melegházasság, a transzneműek jogai, a nők jogai és az abortusz mellett. 

A lázadás éve

A novemberi választások óta jóval szervezettebb és aktívabb lett az Antifa-mozgalom. Trump januári beiktatásán például már akcióztak is, előbb a szélsőjobboldali fajvédőt, Richard Spencert támadták meg, majd a másnapi Nők Menetén vettek részt szép számmal. Míg korábban elsősorban a neonáci csoportokkal keresték az összetűzést, január óta minden Trump-párti csoport célpontba került. Az általános felfogásukat jól szimbolizálja a Kentucky-i egyik csoport nyilvános hadüzenete: „Ellenállunk az utcákon, a szavazóköröknél, a városházákon.

Lekapcsolunk titeket, bárhová mentek. Gátat szabunk a tüntetéseiteknek. Megzavarjuk a beszédeiteket. Tüntetünk a kormányotok ellen. Tüskék leszünk az oldalatokban. Üveg a kenyeretekben…”

A sorozatos megmozdulások közül az egyik legnagyobb volumenű az úgynevezett „Berkeley-i csata” volt, amely során gyújtogatásokkal, tömegverekedéssel és vandalizmussal akadályozták meg, hogy a Breitbart egykori újság-írója, a jobboldal megmondóembere, Milo Yiannopoulos előadást tartson.

Az eseményre alaposan rászervezett a BAMN (By Any Means Necessary) nevű Antifa-szervezet, ami a Kaliforniai Egyetem környékét kvázi lángba borította. A feketébe öltözött maszkos fiatalok nekimentek a rendőröknek, több Trump-párti résztvevőt megtámadtak, Molotov-koktéllal gyújtogattak a kampuszon, betörtek a környező utcák üzleteibe. Az elképesztő eseményekhez megdöbbentő módon a város polgármestere is asszisztált. Jobboldali sajtóorgánumok információi szerint ő utasította a rendvédelmi erőket, hogy ne avatkozzanak be azonnal. Később azt is kiderítették, hogy Jesse Arreguin a Facebookon tagja a városi Antifa-csoportnak, és közeli ismerőse a BAMN vezetője, Yvette Felarca.

A fiatalos ázsiai hölgyről külső ránézésre az ember nem mondaná meg, hogy egy radikális csoport vezetője. A KTVU-nak nyilatkozva azonban nyíltan védelmébe vette az erőszakos tüntetők vandalizmusát. Szerinte úgymond a fasisztákkal szembeni önvédelemben szinte minden eszköz megengedett. Felarca szerint a szólásszabadság ezekre a „fasisztákra” nem vonatkozik, szerinte a februári erőszakhullám mintaként szolgálhat a későbbi eseménysorozatra nézve.

S jött is a folytatás. Augusztus elején a két szélsőséges csoport összeütközése már tragikus véget ért. A szobordöntési program keretében kiszemelt charlottesville-i Robert E. Lee-szobor védelmére már nemcsak a békés Trump-pártiak, hanem különböző neonáci szervezetek is kivonultak, ahogyan a radikális Antifa helyi képviselői is.

A szélsőbaloldali tüntetők rövidesen összecsaptak a fajvédő és újfasiszta csoportokkal, majd egy húszéves neonáci a kocsijával az ellentüntetők közé hajtott, egy ember halálát okozva.

Konzervatív politikai elemzők szerint az amerikai baloldalnak kapóra jött a tragikus eset, mert így igazolni tudták azt a narratívát, mely szerint Trump tábora náci és fasiszta. Éppen ezért történhetett meg az, hogy hatalmas botrány kerekedett abból az elnöki beszédből, ami mindkét oldal erőszakos cselekményeit elutasította. Jobboldal újságírók ugyanakkor emlékeztetnek, hogy a másik oldal üzenete hamis. Egyrészt azért, mert a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali erőszak ugyanannak az éremnek a két oldala, másrészt a Demokrata Párt sokkal inkább pártfogolja az etnikai nacionalizmust, mint a Republikánus Párt. A baloldal hagyományosan támogatja az afroamerikai, latino és ázsiai nacionalizmust, míg a fehér nacionalisták, akiknek hagyományos pártja egyébként szintén a Demokrata Párt volt, kiszorultak a pixisből, viszont a republikánusok berkeibe sem kerülhettek be, mivel a republikánus mainstream az egységes amerikai nemzetben és az amerikai nacionalizmusban hisz. Donald Trump, de még a tőle is jobbra állónak tartott extanácsadója, Steve Bannon is karakán módon fejezte ki, hogy semmilyen módon nem kívánnak közösséget vállalni a fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetekkel.

A nagy hazugság

Július végén jelent meg Dinesh D’Souza könyve The Big Lie címmel, ami az amerikai baloldal náci gyökereit dolgozza fel. A szerző a művében rávilágít arra, hogy mennyire hamis és félrevezető az a liberális narratíva, mely szerint a neonáci és fasiszta ideológia a politikai jobboldal szerves része. Ezzel szemben az az igazság, hogy a német nemzetiszocialisták, de még Mussolini fasiszta kormánya inkább vallott baloldali elveket (központosítás, állami fennhatóság, az individuum jogainak alárendelése a „közérdeknek”), mintsem konzervatív nézeteket.

A történelem egy különlegesen sötét fejezete Margaret Sanger munkássága, aki a ma is elképesztően népszerű abortuszklinika-hálózat, a Planned Parenthood (PP) alapítója volt. Személye azért is releváns, mert a választási kampány központi témája volt nemcsak az abortusz, hanem a hálózat állami finanszírozásának kérdése is. Míg Hillary Clinton és a Demokrata Párt a PP támogatása mellett kardoskodtak, Trump jelentős financiális megvonást ígért. A korabeli sajtóforrások egész sora bizonyítja, hogy a mai amerikai liberálisok által példaképnek tartott Sanger szorgalmazta a kényszersterilizációt, különösen a szegényebb fekete amerikaiak körében, valamint stábja közvetlenül együttműködött nemcsak a Ku-Klux-Klannal, hanem a németországi náci vezérkarral is.

Az amerikai baloldal nemcsak a náci örökségét vetkőzte le magáról rohamléptékben, de jelentősen torzította a polgárháborús időszakról kialakult nemzeti emlékezetet is, elfeledkezve arról, hogy a 19. század közepén épp az amerikai Demokrata Párt pártolta a rabszolgaságot, míg a Republikánus Párt szinte egyetlen tagjának sem volt rabszolgája (ahogy a republikánus Abraham Lincoln elnökhöz fűződik a rabszolgaság eltörlése is). A charlottesville-i események külön tragikuma pedig az, hogy éppen annak a konföderációs tábornoknak (Robert E. Lee) a szobra miatt alakult ki konfliktus, aki köztudottan ellenezte a rabszolgaságot, s szorgalmazta annak eltörlését.

Az említett történelmi események fényében különösen paradox viselkedés a szélsőbaloldali erőszakos milícia részéről, hogy Donald Trumpot és támogatóit vádolják fasizmussal, miközben az antifasiszta önvédelem címszava alatt a demokraták által felállított szobrokat igyekeznek eltávolíttatni a közterekről.

A nagyobbik rossz

Konzervatív közszereplők sora véli úgy, hogy a Trumppal szembeni baloldali szembenállás katonai szárnyaként funkcionál az Antifa-mozgalom. Nem nehéz észrevenni, hogy a „Fekete Blokként” is ismert csuklyások a demokrata narratívát hangoztatják, amikor fasizmussal vádolják az egész jobboldali tábort. Annak ellenére, hogy a mainstream baloldali média néhány kulcsszereplője is már kontraproduktívnak és károsnak tartja a radikálisok utcai jelenlétét, a hálózat még mindig szorosan kapcsolódik a politikai és egyben gazdasági elithez is.

Februárban a berkeley-i randalírozást követően derült ki például, hogy azt a szervezetet, ami a vandalizmust irányította, többek között Soros György is támogatta 50 ezer dollárral. Az Alliance for Global Justice (AfGJ) egyik támogatott projektje volt a Refuse Fascism, ami több tucat antifával felelt azért, hogy erőszakos irányt vegyen az egyetem elé szervezett demonstráció. A vállalat pénzügyi kimutatásában jól kimutatható, hogy a magyar milliárdos üzletember által alapított szervezettől hogyan szivárgott a pénz a helyi Antifa-csoportokhoz.

De hasonlóan megdöbbentő az is, hogy az AfGJ-t jelentős összegekkel támogatta az a New World Foundation nevezetű szervezet is, amelynek a vezetésében a 80-as években éveken keresztül maga Hillary Clinton is tevékenyen részt vett. Külön színes fejezet a demokrata elittel való összefonódás történetében, hogy idén nyáron Clinton alelnökjelöltjének, Tim Kaine-nek a fiát tartóztatták le a rendőrök Minnesotában, miután koromfeketébe öltözve részt vett egy szélsőséges Antifa-tüntetésen.

Intézményesült fasizmus

D’Souza ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy nem a szélsőbaloldali utcai fasizmus jelenti az igazán nagy veszélyt Amerikára nézve, hanem az úgynevezett „intézményesült fasizmus”. A szerző a három megafonnak nevezi a kultúrának azt a három ágazatát, amelyben sikerült teljes hatalomátvételt eszközölniük a baloldali liberális erőknek. Ezek a média, az oktatás és a szórakoztatóipar különböző területei.

Tény és való, hogy a médiában tapasztalható elképesztő baloldali túlsúly a választási kampány során is megmutatkozott. Nem véletlen, hogy a konzervatív oldal, ha talán kicsit későn is, de eredményesen épített fel egy alternatív médiahálózatot, hogy a közösségi oldalak lehetőségeit kihasználva valamennyire megkerülje a maroknyi ember kezében csoportosuló liberális sajtóportfóliót. Mindezek ellenére óriási hatást tudott elérni a globalizmust pártoló Trump-ellenes média a választásokat követően is a szavazás eredményét, és a győztes jelölt hatalmát delegitimizáló narratívájával.

Ugyancsak óriási befolyása van a szórakoztatóiparnak, főként a hollywoodi elitnek. Humoristák, talkshow-házi-gazdák, színészek és zenészek sora aktivizálta magát az elmúlt egy évben a politikai színtéren. Sokan ellenállásra és tüntetésekre buzdítottak, nem kevesen pedig fasiszta vádakkal és a Hitlerrel történő történelmi párhuzamokkal igyekeztek aláásni Trump elnökségét.

Ugyancsak aggasztó jelenség, hogy az akadémiai életben is elsöprő többségbe kerültek az ultraliberális és baloldali elveket hangoztató professzorok, oktatási vezetők. D’Souza több esetet is említ arra vonatkozóan, hogy hátrányos megkülönböztetés éri több intézményben is azokat a diákokat, akik konzervatív és keresztény értékeket vallanak. Többüknek karrierjét is ellehetetlenítik azzal, hogy megvonják tőlük a pénzügyi támogatást, de sok esetben megakadályozzák a jobboldali véleményformálók előadásait is a kampuszok területén. Több egyetemi professzor is nyíltan kiállt az Antifa-mozgalom mellett, sokan védelmükbe vették a tüntetések során tapasztalt erőszakos cselekményeket is.

A radikális szervezetek közül az Antifa azért veszélyesebb a konkurens csoportoknál, mert létszámában, politikai és kulturális befolyásában és támogatói hátországában is jóval nagyobb kockázatot jelent az Egyesült Államok belbiztonságára nézve. Nem véletlen, hogy az FBI és a Belbiztonsági Hivatal is a Politico által nyilvánosságra hozott jelentésében arról ír, hogy további támadásokra lehet számítani az erőszakos baloldaliak részéről. (Folytatjuk.)

Olvasson tovább: