Kereső toggle

Válság bármi áron

Templom-hegy: ragaszkodnak a fegyverekhez a palesztin imádkozók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az arab-izraeli konfliktusban megszokhattuk, hogy bármi ürügyül szolgálhat a palesztinoknak egy újabb erőszakhullám kirobbantásához, különösen ha az összefüggésbe hozható a jeruzsálemi Templom-heggyel, arab nevén Haram es-Sariffal. Már a modernkori intifádák ősforrásánál, az 1929-es mészárlások idején is az volt a jelszó, hogy „Védjük meg az al-Akszát!”, utalva ezzel a hegyen álló mecsetre. Az utóbbi évtizedekben volt, amikor egy régészeti feltárás, máskor egy alagútkijárat megnyitása vagy éppen egy izraeli politikus látogatása szolgált magyarázatként a palesztin felháborodásra. De még ezekhez képest is banálisnak tűnik a mostani, biztonsági fémdetektorok okozta válság, amit a kapuk leszerelése sem szüntetett meg.

Nézzük először a tényeket: július 14-én reggel három, gépfegyverrel és pisztollyal felszerelt fegyveres palesztin a Templom-hegyről kifelé jövet megközelítette az Oroszlános kapunál felállított izraeli őrposztot. A katonák feladata a hegyre belépni szándékozók ellenőrzése, ezért – mint a támadásról készült drámai videofelvételek egyértelműen tanúsítják – a terroristák észrevétlenül tudták hátulról megközelíteni az őrszemeket. Két izraeli határőr katonát halálosan, másik kettőt pedig súlyosan megsebesítettek, majd visszamenekültek oda, ahonnan jöttek, a mecsetek irányába. A három merénylőt az izraeli rendőrök itt, a Szikladóm előtti téren lelőtték. (A terroristák célja az lehetett, hogy bemeneküljenek a mecsetbe, azt remélve, hogy ott nem lövik le őket, vagy ha igen, akkor azt lehessen mondani, hogy izraeli rendőrök palesztinokat ölnek a muszlim szent helyen. Végül a rendőrök gyorsabbak voltak, és még a szabad téren ártalmatlanították a gyilkosokat.) 

A támadás után az izraeli hatóságok lezárták és átkutatták a Templom-hegyet, valamint korlátozásokat vezettek be a jeruzsálemi Óvárosban is. Öt év óta először fordult elő, hogy a muszlimok nem mehettek fel a mecsetek terére a pénteki imára. A rendőrök fegyvereket, késeket, láncokat és más, erőszakra alkalmas eszközöket foglaltak le a muszlim szent helyen. Kihallgatták a Templom-hegy felügyeletét ellátó jordániai muszlim vallási hatóság, a Wakf személyzetét is. A zárlattal egyidőben azonnal tiltakozások kezdődtek a hegy több bejáratánál, ahol több száz palesztin gyűlt össze.

Két nappal később az izraeli hatóságok bejelentették, hogy újra megnyitják a bejáratokat, de fémdetektoros kapukat állítottak fel a belépők ellenőrzésére. A muszlimok közölték, hogy nem hajlandók áthaladni az ellenőrző pontokon, mert az sérti a lelkiismereti szabadságukat.

A Palesztin Hatóság pedig bejelentette, hogy minden kapcsolatot megszakít Izraellel, ameddig vissza nem vonják a biztonsági intézkedéseket.

A tiltakozás első hallásra hihetetlennek tűnt, hiszen a terrortámadás és az utána következő vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy egyes palesztinok nem csupán imádkozásra, hanem erőszakos cselekmények előkészítésére és fegyverraktár céljára is használja a mecseteket.

A kérdés először inkább úgy merült fel, miért nem voltak eddig detektoros kapuk a hegy kizárólag muszlimok által használható bejáratainál, amikor a többi nem muszlim látogató belépésére szolgáló feljárónál régóta mindenkinek át kell haladni ilyen ellenőrzésen, csakúgy, mint a Nyugati-fal előtti térre belépő valamennyi, zsidó és nem zsidó látogatónak. (Nemhogy az esetleges veszélyes eszközöket, de még a Bibliákat, és más vallási tárgyakat is elveszik a bejáratnál.) Nem is beszélve arról, hogy más nagy jelentőségű vallási helyszínek – Mekkától a Vatikánig – telis-tele vannak biztonsági kamerákkal, ellenőrző pontokkal és fémkapukkal. A közlekedéshez és a nagyvárosok életéhez ma már elválaszthatatlanul hozzátartozik a különféle létesítmények bejáratainál az átvizsgálás, nem csak Jeruzsálemben, így az intézkedés rutin biztonsági lépésnek tűnt.

Valószínűleg így gondolhatta ezt Benjamin Netanjahu is, aki európai útja előtt egy nappal döntött a fémkapuk felszereltetéséről. Az izraeli miniszterelnököt láthatóan meglepte a heves palesztin tiltakozás, mert napokig nem reagált az ügyben, pedig a tüntetéseknek már palesztin halottjai is voltak. Végig folytatta párizsi és budapesti útját, ám egy nappal azután, hogy visszaérkezett Jeruzsálembe, újabb tragikus merénylet történt. Ezúttal egy júdeai településen, Halamisban támadt rá egy 19 éves palesztin egy zsidó családra, amely a nagyszülők otthonában éppen a legkisebb, pár nappal korábban született kisunoka születését ünnepelte a hagyományos sabbát vacsora keretében. A terrorista átmászott a település kerítésén, és egyszerűen benyitott a családi házba. Három embert – a 70 éves nagypapát, Josszit, 46 éves lányát, Chaját és 36 éves fiát, Eladot (akinek az ötödik gyereke volt az újszülött unoka) – agyonszúrt, és súlyosan megsebesítette a 68 éves nagymamát, Továt. Elad felesége a többi gyermekkel fel tudott menekülni az emeletre, miközben egy szomszédban lakó tartalékos katona az ablakon át lelőtte a támadót. A terrorista megsebesült, de így is megpróbált rátámadni a kiérkező rendőrökre. A vérben úszó nappali-konyháról készült képek Izraelen kívül alig jelentek meg, mint ahogyan az a felvétel sem, amelyen az izraeli kórházban a terrorista széles mosollyal fogadta a hírt, hogy sikerült meggyilkolnia három „megszállót”. Több izraeli politikus kezdeményezte, hogy a háromszoros gyilkosra halálbüntetést szabjanak ki. (Izrael történetében eddig egyetlen embert végeztek ki, Adolf Eichmannt, 1962-ben.) A gyilkos azzal indokolta a mészárlást, hogy „feldúlták az al-Aksza elleni támadás hírei”. Azt írta közvetlenül a gyilkosság előtt a Facebook-oldalára: „Vegyétek fel a fegyvereiteket és álljatok ellen! Nekem csak egy késem van, de vállalom az al-Aksza hívását. Tudom, hogy elmegyek, és nem térek vissza”. Mások azzal uszították a jeruzsálemi muszlim hívőket, hogy „Allah nem hallgatja meg az imákat, ha fémdetektorokon kell keresztülmennie a hívőknek”, és a biztonsági intézkedések „megváltoztatják a status quót a hegyen, amelyet az izraeliek az ellenőrzésük alá akarnak vonni”.   

Két nappal később a jordániai Ammanban az izraeli nagykövetség egyik biztonsági őrére támadt rá egy késes merénylő, aki megsebesítette áldozatát, de annak maradt annyi ereje, hogy lelője a támadót (az incidensben véletlenül meghalt egy jordániai civil is.) Az izraeli kormánynak sikerült Jordániával megegyeznie arról, hogy engedik szabadon távozni a biztonsági őrt, és cserébe visszavonják a Templom-hegy bejáratainál bevezetett biztonsági intézkedéseket. Az „al-Aksza meggyalázása” miatti támadások azt követően is folytatódtak, hogy az izraeli kormány bejelentette, lebontják a fémkapukat, és helyettük fejlett – hőérzékelőkkel és csúcstechnológiás arcfelismerő rendszerrel felszerelt – biztonsági kamerákkal oldják meg az ellenőrzést. (Az izraeli lakosság 77 százaléka szerint a kormány meghátrált ezzel a döntéssel.) Az intifáda szervezőit ez sem hatotta meg: Petah Tikva városában egy 21 éves palesztin a megállóban éppen a falafeljét fogyasztó izraeli buszsofőrre támadt, hogy ”bosszút álljon az al-Akszát ért gyalázat miatt”. A késelésnek nem lett halálos áldozata.

Azt, hogy a detektoros kapuk csak ürügyként szolgáltak az újabb erőszakhullámhoz, mi sem bizonyítja jobban, mint a török elnök nyilatkozata. Erdogan először felszólította a világ muszlim közösségét, hogy mutassanak erőt, és menjenek el Jeruzsálembe, hogy visszaszerezzék az al-Akszát. „Amikor az izraeli katonák harci bakancsaikkal beszennyezik az al-Aksza földjét, és ürügyet keresnek a vérontáshoz, akkor ez amiatt van, mert mi, muszlimok nem teszünk eleget azért, hogy megerősítsük jogunkat Jeruzsálemben.” A török elnök üzenete nyomán tüntetések kezdődtek az isztambuli mecsetnél. Erdogan a fémkapuk lebontása után azt mondta, hogy ez „nem elegendő”, mert „mindenki tudja, hogy Izrael számára a terrorizmus elleni harc csak álca a hódításhoz”. Netanjahu válaszában emlékeztette Erdogant, hogy az „oszmán birodalom kora véget ért”, nem fogalmazhat meg követeléseket Jeruzsálemmel kapcsolatban.

Lapzártakor még nem látható, hová fut ki a Templom-hegy körül kirobbant legújabb konfliktus. Mint a Bloomberg összeállítása emlékeztet rá, a palesztinok már közel száz éve erőszakkal reagálnak arra, ha úgy érzékelik, a zsidóság erősíteni kívánja jelenlétét a jeruzsálemi óvárosban. 1929-ben azért tört ki 250 ember életét követelő pogrom, mert a Nyugati fal előtti téren (ami akkor még csak inkább egy folyosó volt) egy elválasztó korlátot állítottak fel a férfi és női imádkozók kötött. Az arabok meg voltak győződve arról, hogy a zsidók zsinagógát akarnak építeni a szent helyen. 1996-ban az al-Aksza mecset aláásásával vádolták az izraelieket, amikor új kijáratot nyitottak az óvárosban a Nyugati fal föld alatti alagútja számára. 2000-ben Ariel Saron Templom-hegyen tett sétája lett az ürügy az egyébként már jól előkészített második intifáda kirobbantásához. Most a fémdetektorok voltak  soron, de már a biztonsági kamerákról is azt híresztelik Jeruzsálemben, hogy a zsidók a „templomukat akarják felépíteni”, azért vonják szorosabbra a kontrollt Jeruzsálem óvárosában.

Olvasson tovább: