Kereső toggle

Meghalt az egyvilág atyja

David Rockefeller 70 éven át építette a globalizmust

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

101 éves korában meghalt a legendás Rockefeller család feje, aki a második világháború után talán a világ legbefolyásosabb civil szereplője volt. David Rockefeller soha nem viselt közhivatalt, de egy személyben vezette a három legnagyobb hatalmúnak tartott háttérszervezetet, a Külkapcsolatok Tanácsát, a Trilaterális Bizottságot és a Bilderberg-csoport tanácsadó testületét. Tagja volt a teozófia eszméit világméretekben népszerűsítő Lucis Trustnak is, de a nevéhez fűződött Jimmy Carter, Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski „felfedezése” is.

David Rockefeller a család harmadik generációjának utolsó életben lévő tagja volt. Nagyapja, John D. Rockefeller szintén matuzsálemi kort ért el, 98 évesen halt meg 1937-ben. Hírnevét azonban nem ennek a ténynek, hanem annak köszönheti, hogy – a dollár reálértékét figyelembe véve – a mai napig ő a valaha élt leggazdagabb amerikai.

John D. (ragaszkodott hozzá, hogy keresztnevét így, a kezdőbetűvel együtt használják) vándorkereskedő apjától tanulta az első üzleti fogásokat, de korán önállósította magát. Már 20 éves kora előtt vagyonos ember lett, de az igazi sikerek később jöttek el az életében. Gyors meggazdagodása ellenére türelmes tudott maradni, amiben protestáns hite is segítette. „John D. a Max Weber által leírt aszketikus protestáns vállalkozó mintapéldánya volt. Az volt az életcélja, hogy pénzt szerezzen – tisztességes módon! –, s hogy azután a pénzt a lehető legokosabban használja fel. A meggazdagodásra vonatkozó törekvés így szent hivatássá vált, melynek a jótékonyság és az erényesség volt a jutalma. John D. hitt abban, hogy ő gazdag lesz, mégpedig azért, mert ez Isten akarata” – írja David S. Landes a Dinasztiák című, magyarul is megjelent könyvében.

A Rockefeller-dinasztia alapítója számára a kőolaj jelentette a „mannát” az amerikai Közép-Nyugat pusztájában. Pont ott élt, ahol a legtöbb és legkönnyebben kitermelhető kőolaj volt Amerikában. Ezt mindenki tudta, de a fekete, ragadós masszát „istencsapásának” tekintették, ami csak elszennyezi a talajt és a folyóvizeket. John D. azonban összetalálkozott egy olyan vegyésszel, aki új kénsavas eljárásával „meg tudta tisztítani” a kőolajat. Leszerződtette, és ezzel olyan előnyre tett szert az akkor beinduló olajlázban, amit fél évszázadig meg tudott őrizni. Legendás cége, a Standard Oil egy időben a teljes amerikai kőolaj-feldolgozás 80 százalékát birtokolta, amelyhez vasúti koncessziók, majd hatalmas csővezetékhálózat társult. Az olajmágnás nagyon precíz, ugyanakkor hírhedten fukar volt: feleségének csak két ruhát engedélyezett, de saját magára sem költött többet. Riválisai szorgalmasan igyekeztek rossz hírét kelteni, de mindig ügyelt arra, hogy jogi szempontból érinthetetlen legyen.

Fiának, az ifjabb John D.-nek már nem volt ekkora kedve az üzlethez. 36 éves korában hátat fordított a Standard Oil-ban és egy sor más cégben vállalt tisztségének, és jótékonykodással töltötte apjához hasonlóan szintén hosszú életét. Hat gyermeke közül formálisan a politikai pályát választó Nelson vitte a legtöbbre, akit Richard Nixon lemondása után Gerald Ford alelnöknek kért fel, de előtte 14 éven át New York állam kormányzója is volt. Nelson remélte, hogy Ford után az Ovális Irodába is beköltözhet, de 1976-ban az elnök úgy döntött, hogy ismét indul, ráadásul nem őt, hanem Bob Dole-t választotta alelnökjelöltnek. Végül a demokrata Jimmy Carter lett a befutó, így Nelson csalódottan visszavonult a manhattani Rockefeller Centerbe. Nem sokkal később, a családi átlaghoz képest igen fiatalon, 70 éves korában elhunyt.

Legfiatalabb öccse, David okult Nelson példájából, és hivatásszerűen megmaradt a bankárkodás mellett a Chase Manhattan Bank élén. A legkiválóbb iskolákban végzett, és különösen hálás volt a Harvard Egyetemnek, amelynek idős korában több mint 100 millió dollárt adományozott.

A London School of Economicson együtt járt John F. Kennedyvel, akivel össze is barátkoztak. David azonban sem Kennedy, sem pedig Jimmy Carter kérésére nem vállalt kormányzati pozíciót. Üzletemberként azonban egyre aktívabb lett: nemcsak a nyugati világ elitjével ápolt szoros kapcsolatot, hanem a kommunista és a harmadik világ diktátoraival is. Jól ismerte Szaddám Huszeint, Fidel Castrót, Nyikita Hruscsovot és a kínai kulturális forradalom vezetőit is.

David 1949-ben lett a Külkapcsolatok Tanácsának igazgatója. 1954-ben a sokak által a globalizmus egyik legbefolyásosabb szervezetének tartott testületbe került a nukleáris kutatási részleg vezetőjeként Henry Kissinger, aki a Rockefeller-dinasztia támogatását is élvezte. Kissinger hamarosan tagja lett a Rockefeller Testvérek Alapnak, ami 1940 óta a család szerteágazó politikai-, közéleti- és filantróp támogatásait kezelte. Az Alap küldetése és hitvallása kezdettől fogva az, hogy „támogassa egy igazságosabb, fenntarthatóbb és békés világ megteremtéséhez szükséges társadalmi változásokat”. Bár a dinasztia tradicionálisan republikánus volt és maradt, a Soros György-féle Nyílt Társadalom eszméjéhez hasonló koncepciót már jóval korábban elkezdték megvalósítani, kétpárti támogatással.

Egy másik nagy befolyású globalista szervezetet, a Trilaterális Bizottságot pedig egyenesen David Rockefeller hozta létre, 1973-ban. A névben szereplő három oldal – Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Japán – lett az előfutára a későbbi G7-es, majd egyre tovább bővülő világfórumoknak. A szervezésben Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vállalt főszerepet. Brzezinski azzal érvelt, hogy „az erőegyensúly-politika ideje lejárt, és a világrend-politika időszaka köszöntött be. A világrend kialakulásának nyitólépése egy trilaterális (háromoldalú) kapocs volna Japán, Európa és az Egyesült Államok között. (…) A Trilaterális Bizottság lefektetett céljai a következők: »Szoros háromoldalú együttműködés a béke megtartása, a világgazdaság irányítása, a gazdasági élénkülés elősegítése és a világon lévő szegénység felszámolása területein, s ily módon megteremteni a feltételeket a globális rendszer zökkenőmentes és békés kibontakozásához.«” – írta Pat Robertson 1993-ban magyarul is megjelent Új világrend című könyvében.

Ha emellé hozzávesszük, hogy David a harmadik híres-hírhedt testületnek, a Bilderberg-csoportnak is tagja és vezető tanácsadója volt, valamint hogy az ENSZ New York-i központját azon a telken építették fel, amelyet David Rockefeller apja, ifjabb John D. vásárolt és adományozott a leendő világszervezet céljára, elmondhatjuk, hogy a 20. század második felében kibontakozó globalizmus nem hivatalos vezetője hunyt el 101 éves korában. Az egyvilág koncepcióra a zárókövet azonban már más teszi fel.

Olvasson tovább: