Kereső toggle

Fordulat - Izrael fellélegzett

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Donald Trump beiktatása után egyből felélénkültek az amerikai-izraeli kapcsolatok. A következő hónapokban várhatóan több izraeli politikus is Washingtonba látogat, hogy szorosabb együttműködést alakítson ki a Trump-adminisztrációval. Elsőként Benjamin Netanjahu érkezik az amerikai fővárosba, akit személyesen az elnök hívott meg múlt hétvégi telefonbeszélgetésük során.

Bár hivatalosan nem jelentették be az időpontot, izraeli sajtóértesülések szerint február első hetében kerülhet sor Benjamin Netanjahu washingtoni látogatására.

Az izraeli kormányfő a tervek szerint találkozik Donald Trump elnökkel, Mike Pence alelnökkel, Rex Tillerson külügyminiszter-jelölttel, valamint kongresszusi vezetőkkel. Netanjahu Trump személyes meghívására érkezik Washington DC-be, akivel beiktatása után két nappal telefonon egyeztetett. A beszélgetésen – amely az izraeli miniszterelnök hivatala szerint „nagyon meleg hangvételű” volt – szót ejtettek az iráni nukleáris megállapodásról, a palesztin helyzetről és más témákról. Netanjahu elmondta: Trump beszélt arról, hogy mekkora veszélyt jelent a perzsa állam, és hogy „a palesztinokkal való békét közvetlen tárgyalásokon keresztül lehet elérni, amelyeknek nem lehet semmilyen előfeltétele”.  Az izraeli kormányfő pedig kifejezte, hogy szeretne együttműködni az amerikai elnökkel annak érdekében, hogy a térségben a békét és a biztonságot mozdítsák elő. A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető abban is megegyezett, hogy rendszeresen egyeztetnek a térséggel kapcsolatos témákban, például az iráni veszélyről.

Netanjahu mellett más izraeli politikusok is ki akarják venni a részüket abból, hogy minél szorosabb együttműködés alakuljon ki a két ország között. Elképzelhető, hogy Reuven Rivlin elnök is az Egyesült Államokba látogat majd, hogy részt vegyen az AIPAC  (a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet) éves konferenciáján. A rendezvényre március végén kerülhet sor, amelyre Isaac Herzog, a Munkapárt vezetője is várható. Felmerült az is, hogy a következő hetekben Avigdor Liberman védelmi, és Gilad Erdan közbiztonságügyi miniszter is Washingtonban egyeztet amerikai kollégájával.

Fontos fejlemény, hogy a The Jerusalem Post értesülése szerint marad az Egyesült Államokban a jelenlegi izraeli nagykövet. Ron Dermer Hillary Clinton győzelme esetén visszatért volna Izraelbe, de mivel más fordulatot vettek az események, Netanjahu határozatlan időre meghosszabbította kinevezését. A lépés nem meglepő, hiszen Dermer szoros kapcsolatban áll Trump vejével, Jared Kushnerrel, aki az elnök egyik legfontosabb tanácsadója a Fehér Házban. 

Az amerikai–izraeli egyeztetések egyik kiemelt témája lesz Trump kampányígérete, miszerint átköltözteti az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe. A tanácskozások ezzel kapcsolatban állítólag már megkezdődtek az új adminisztrációban, de csak kezdetleges szinten, így konkrétumokat egyelőre nem tudni. A legfrissebb hírek szerint viszont a Trump-kormány egyelőre befagyasztotta a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. A The Jerusalem Postnak nyilatkozó Rudy Giuliani szerint Trump továbbra is támogatja a költöztetést, de a valós helyzet sokkal összetettebb. Palesztin tisztviselők azonban közölték: Washington nem tett ígéretet arra, hogy nem fogja átköltöztetni a nagykövetséget. Az áthelyezés lehetősége mindenesetre már most nyugtalanítja Jordániát. A királyság amiatt aggódik, hogy a döntés milyen hatással lesz a felügyelete alá tartozó szent helyekre Jeruzsálemben, valamint az országon belüli eseményekre. II. Abdullah jordán király ezért beszámolók szerint egyeztetésekbe kezdett Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Abbász a találkozó után azt állította, hogy a királlyal lépések sorozatáról döntöttek arra az esetre, ha valóban megtörténne az amerikai nagykövetség átköltöztetése. II. Abdullah egyébként a tervek szerint ellátogat majd Washingtonba és Moszkvába is – a palesztin elnök ezért is akart az uralkodóval előzetesen megállapodni. Az izraeliek közül azonban többen „történelminek” tartják már azt is, hogy megkezdődtek a tárgyalások a nagykövetség áthelyezéséről. Nir Barkat jeruzsálemi polgármester szerint „Trump ezzel azt mutatja, hogy Izrael államának igaz barátja, aki betartja az ígéreteit”. A zsidó állam egyébként láthatóan fellélegzett az új elnök beiktatásával, Barack Obama utolsó napjaiban ugyanis óriási szorítóba került. Ennek egyik jele, hogy Trump hivatalba lépése után az izraeli kormány több száz lakás építését hagyta jóvá kelet-jeruzsálemi negyedekben, pár napra rá pedig azt is bejelentette, hogy 2500 új lakóegységet tervez a Júdeában és Szamáriában található telepeken. Avigdor

Liberman szerint „visszatérnek a normális élethez Júdeában és Szamáriában”. Az építkezéseket Németország és Franciaország is elítélte, az Egyesült Államok új kormánya részéről azonban nem volt semmi reakció. Ez jelentős változást jelent az Obama-adminisztráció nyolc évéhez képest, amely mindig is bírálta az építkezéseket az úgynevezett „megszállt területeken”, és nem vétózta meg tavaly év végén azt az ENSZ-határozatot sem, amely illegálisnak titulálta az izraeli telepeket.

Olvasson tovább: