Kereső toggle

A dzsihád az új rock and roll?

Egy bűnbánó radikális vallomásai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sajnálja, hogy utat nyitott a terrorcsoportokhoz való csatlakozás előtt – ezt állította a brit dzsihádista mozgalom keresztapjának tartott Abu Muntasir egy dokumentumfilmben, amelyet a héten mutattak be a szigetországban. Az 55 éves férfi az 1980-as és 90-es években aktívan kivette részét a szent háborúkból, és több ezer fiatal muszlim radikalizálódásához járult hozzá. Elmondása szerint akkor fordított hátat az erőszaknak, amikor Burmában harcolva fiatal muszlimok mészárlásával és kihasználásával szembesült.

Miért hagyja ott több ezer Nyugaton élő muszlim a kényelmes életet, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljon – erre a kérdésre keresi a választ az a dokumentumfilm, amelyet a héten mutattak be a brit ITV tévécsatornán. Készítője, az Emmy-díjas Deeyah Khan arra hívja fel a figyelmet, hogy a tendencia nem új keletű, hanem három évtizede létezik. Az Európában élő muszlimok már az 1980-as évek elején, illetve közepén elkezdtek bekapcsolódni a világ más részein zajló fegyveres konfliktusokba.   
A dokumentumfilm szerint így indult Abu Muntasir „pályafutása” is, aki állítólag a radikális iszlám egyik első terjesztője volt Nagy-Britanniában.
A férfi harcolt Afganisztánban, Kasmírban, Bosznia-Hercegovinában és Burmában, a csatatérről hazatérve pedig aktívan toborzott fiatalokat, akiket arra buzdított, hogy kövessék a példáját. A fegyveres konfliktusokhoz pénzt is gyűjtött, és fegyvereket vásárolt. Muszlim közösségekbe pedig olyan tanítókat hívott meg, akik az erőszakot és a gyűlöletet propagálták. Terjesztette többek között annak az Ali al-Timiminek az üzenetét, aki jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban terrorizmus népszerűsítése miatt, illetve Anwar al-Awlakinak a tanait, akivel egy amerikai dróntámadás végzett Jemenben. A terrorizmust támogató tevékenységét állítása szerint 15-20 éven át tudta folytatni – és sosem tartóztatták le. Életének erről az időszakáról egyébként ennél több részlet nem derül ki, más forrásokból sem.
Abu Muntasir azt mondja, akkor jött fordulat az életében, amikor fegyveres lázadó csoportok oldalán a burmai dzsungelben harcolt. Ekkor döbbent rá, hogy ami történik körülötte, annak semmi köze a szent háborúhoz, hanem a korrupcióról, a helyi hatalmi harcról szól, és arról, hogy muszlimok ölik egymást. Bár a nagy pálfordulatról egyebet nem lehet tudni, a férfi egy ideje a mérsékelt iszlám hirdetőjeként tűnik fel a brit közvélemény előtt, arra buzdítja a fiatal muszlimokat, hogy ne csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, és bánja, hogy egykor a terrorcsoportokat népszerűsítette.
A dokumentumfilmben megszólal Abu Muntasir egy-két korábbi követője, akik valamennyien felhagytak az erőszakkal, és olyan fiatalok is, akik áldozatként mutatják be magukat. Szerintük megtévesztették őket, ezért sodródtak a radikalizálódás útjára.
A szélsőségesség terjedésével kapcsolatban többen a fehér dolgozó osztályra mutogatnak, amelynek részéről állításuk szerint rendszeresek voltak a rasszista megnyilvánulások annak ellenére, hogy ők – úgy gondolják – mindent megtettek, hogy beilleszkedjenek. Bár tagadhatatlan, hogy előfordultak vagy előfordulnak rasszista incidensek, az elmúlt időszak eseményei ugyanakkor azt igazolják, hogy a szélsőségesség ezzel egyáltalán nem indokolható, főleg nem egy olyan társadalomban, ahol a multikulturalizmus már jó ideje megszokott.
A film más, a bevándorló családok kultúrájából fakadó problémákra is rávilágít, amelyek a radikalizálódás felé vihetik a fiatalokat. Ezek a családok sokszor ragaszkodnak hagyományaikhoz, annak ellenére, hogy a szabad világban élnek. Jellemző az irányítás, az ellenőrzés: a szülők döntenek gyerekeik életéről, és olyan elvárások elé állítják a fiatalokat, amelyeket nem tudnak teljesíteni. Sokan ezért egyfajta meghasonlást élnek át családjuk és tágabb környezetük között. A dokumentumfilm készítője, az afgán–pakisztáni családból származó Deeyah Khan ezt elsőkézből tapasztalhatta meg. Norvégiában nőtt fel, ahol apjára olyan hatással volt a liberális közeg, hogy nem egy házasságba kényszerítette be a lányát, hanem egy karrierbe. Kiskora óta énekesi pályára kellett készülnie, amelyet hamar meg is valósított – ennek azonban nagy ára volt: a muszlim közösségekből rendszeressé váltak a halálos fenyegetések, mivel nem nézték jó szemmel, ha nők színpadon szerepeltek. Khan először Nagy-Britanniába, majd az Egyesült Államokba menekült, végül pedig feladta zenei karrierjét. Elmondása szerint meglepődött azon, hogy sok hasonló háttérrel és tapasztalattal rendelkező fiatal választotta a radikalizmust.
Némelyeket pedig az unalom, az üresség hajt a dzsihádba – meg akarják változtatni a világot, úgy érzik, szükségük van valamiféle célkitűzésre az életben, amiért harcolni lehet, amiért tisztelet és felemelkedés jár. A harc, a dzsihád pedig menő, trendi dolognak, az „új rock and rollnak” tűnik a számukra. Ezért a terrorcsoportok toborzásai, amelyek vagyont, fegyvereket, és nőket ígérnek nekik, halló fülekre találnak. Bár a film üzenete vegyes, és minden eszközt bevet arra, hogy az iszlám vallás ne kerüljön összefüggésbe a radikalizálódással, azzal egyet lehet érteni, hogy a nyugati társadalmak nem találják a megoldást a probléma kezelésére.

Líbián át Európába

Líbiát használja az Iszlám Állam arra, hogy Európába jusson – értesült a Fox News. Az amerikai hírcsatorna hírszerzési forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az olasz hatóságok a dzsihádista csoport legkevesebb harminc harcosát leplezték le, akik valamennyien menedékjogért folyamodtak. Szakértők szerint nincs mód arra, hogy megakadályozzák, hogy az iszlamisták a menekültek közé vegyülve Európába, innen pedig Amerikába jussanak. A Fox News arról is beszámolt, hogy Líbiát ellepték a kemény drogok, miután az ország a kábítószer-kereskedelem fontos tranzitállomásává vált: ide futnak be az Afganisztánból és Latin-Amerikából érkező szállítmányok, amelyeket aztán Európába, illetve az Egyesült Államokba csempésznek. Líbia korábban egyáltalán nem volt vevő a drogokra, melyek most az emberek és a milíciák számára is jövedelmező pénzforrásként szolgálnak.

Olvasson tovább: