Kereső toggle

Színre lépett a francia Tony Blair

Igazságosság és erő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A baloldali Sarkozy, a francia Tony Blair, az ország első számú zsaruja, a társelnök. Ezekkel a megnevezésekkel illették a lapok az új francia miniszterelnököt, aki belügyminiszterként a kormány legnépszerűbb politikusa volt. És valóban, Manuel Valls mindezt valóra válthatja, és még magasabb pozícióra – az elnökire – is törhet, ha úrrá tud lenni azon a vergődésen, amely közel két éve jellemzi François Hollande politikáját.

Az új francia miniszterelnök személyét számos érdekesség veszi körül, ezek közül a kisebbek közé tartozik, hogy valójában egyáltalán nem francia származású. Barcelonában született katalán apától és svájci olasz anyától. Azt követően lett francia állampolgár, hogy a családja Franciaországba költözött. A következő érdekesség, hogy hamarabb lett a Szocialista Párt tagja – mintegy tizenhét évesen –, mint francia állampolgár. Valls tehát erős gyökerekkel rendelkezik a baloldalon, ami néha azért is tűnik furcsának, mert ő a baloldali kormány leg-inkább jobbra húzó egyénisége. Nem véletlen, hogy Nicolas Sarkozy 2007-ben, a nyitás jegyében – amikor több baloldali politikust is a kormányába invitált – miniszteri tárcát ajánlott neki, amit azonban Valls visszautasított.
A két politikus ennek ellenére szemmel láthatóan jó viszonyt ápol, nemrégiben egy Paris Saint Germain–Olympic Marseilles meccsen ültek együtt, láthatólag jó hangulatban. Valls saját meghatározása szerint „blairista” és „clintonista”, akit nem köt a szocialista ortodoxia. Ennek köszönhető például az is, hogy belügyminiszterként sikerült az ország egyik legnépszerűbb politikusává válnia azáltal, hogy kimondta: a román és bolgár roma bevándorlók térjenek vissza hazájukba, ha nem akarják megtanulni a francia nyelvet, és nem akarnak beilleszkedni a francia társadalomba (A romáknak menniük kell? Hetek, 2013. október 4.). Valls határozottan lépett fel Dieudonné-vel, az antiszemita humoristával szemben is, aki végül nem tudta megtartani országjárását provokatív műsorával (Humorbojkott. Hetek, 2014. január 17.).
Manuel Valls gazdasági ügyekben inkább liberálisnak tekinthető, aki nyíltan merte kritizálni a korábbi szocialista „szent tehenet”, a 35 órás munkahetet, kiváltva a párt erős embereinek neheztelését. Ez utóbbiak nyilván annak a javaslatának sem örültek túlzottan, hogy a párt nevében ne szerepeljen a szocialista szó, tekintettel arra, hogy ahhoz 19. századi gondolatok köthetőek. Mindezek fényében érthető, hogy a párt baloldali szárnyában kiverte
a biztosítékot Valls érkezése, egyelőre azonban bizalmat szavaztak az új miniszterelnöknek, és inkább a kivárás mellett döntöttek.
Nem így tettek a zöldek, hivatalos nevükön az Európai Ökológiai Zöld Párt, akik már az önkormányzati választások első fordulója után bejelentették: távoznak a kormányból, ha Valls lesz a kormányfő. A Le Point című francia hetilap szerint – amely A társelnök címmel közölt hosszú írást legutóbbi számában az új miniszterelnökről – François Hollande első és második választása sem Manuel Valls volt. Ez könnyen érthető – nem akart maga mellé egy olyan erős embert, aki folyamatosan húsz százalékkal megelőzi a népszerűségi listán. Hollande először Laurent Fabius külügyminiszterrel tárgyalt, aki François Mitterand idején több miniszteri pozíciót is betöltött, és két évig miniszterelnök volt. Fabius visszautasította a pozíciót, és Vallst ajánlotta maga helyett. A francia elnök megkérdezte Jean-Yves Le Drian védelmi minisztert is, aki szintén hevesen érvelt Valls mellett. A védelmi miniszter azt javasolta az elnöknek, hogy egy „összezáró, koherens és összeforrott” csapatot hozzon létre, egyfajta „harcos kormányt”. François Hollande végül beadta a derekát, és felhívta Jean-Marc Ayrault, korábbi miniszterelnökét, hogy bejelentse a menesztését.
Kinevezését követően Vallsnak először a zöldeket kellett pótolnia, akik annak ellenére, hogy felajánlotta egy zöld csúcsminisztérium létrehozását, nemet mondtak a kormányban való részvételre, aminek egyik oka a roma bevándorlók ügyében fennálló nézetkülönbség lehet. Miután a zöldek kihátráltak a kormányból, az ökológiai és energiaügyi csúcsminisztérium vezetésére Segolène Royalt kérte fel, aki rögtön a kormány harmadik embere lett. A francia bulvárlapok szerint Royal kinevezése igazi bosszú az elnök korábbi élettársával, Valerie Trierweilerrel szemben, hiszen ő csábította el az elnököt gyermekeinek anyja mellől, ráadásul az ő twitteres akcióinak köszönhetően bukta el Royal a képviselőséget két évvel ezelőtt.
A zöldekkel való szakítás után Valls nem akart a párt baloldali szárnyával harcba keveredni, ennek köszönheti miniszteri pozíciójának megőrzését Christiane Taubira – akit leginkább a melegházasság legalizálása kapcsán ismerni –, akivel Vallsnak még belügyminiszterként volt komoly nézetkülönbsége a büntetőjogi törvény tervezett reformja kapcsán.
Manuel Valls kedden – mindössze negyvenhat percben – hirdetett programot a francia nemzetgyűlésben, amelyet Pierre Mendès-France híres francia politikus mondatával kezdett: „Az igazság a demokrácia első számú alapelve”, majd hozzátette: „Az igazságot fogom tehát mondani a franciáknak.” Filozófiai alapvetését ismertetve az új miniszterelnök Pascalt idézte: „Az igazságosság erő nélkül hatástalan, az erő pedig igazságosság nélkül zsarnoki.” A filozófiai gondolatokat követően Valls gyorsan a lényegre tért, és ismertette programjának gazdasági vázát, amelynek leglényegesebb elemei a foglalkoztatás terheinek csökkentése, illetve ötvenmilliárd euró megtakarítása három év alatt.

Olvasson tovább: