Kereső toggle

(H)idegháború Szíriában

Láncreakciót indíthat a Szíria elleni akció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Minden készen állt augusztus 31-én arra, hogy meginduljon az amerikai légicsapás Szíria ellen, megtorlásul a civilek ellen tömegesen elkövetett vegyifegyver-támadás miatt. Az amerikai külügyminiszter egy nappal korábban egyértelművé tette, hogy Bassár el-Aszadot tartják felelősnek a több mint 1400 áldozattal járó mészárlásért. Ezek után mindenki megdöbbenésére Barack Obama televíziós beszédében bejelentette, hogy a Kongresszus felhatalmazását kéri a katonai akcióhoz, ami legalább 10 napos halasztást jelentett. A Szíria–Hezbollah–Irán-koalíció Oroszország támogatásával azonnal nekilátott, hogy saját céljaira használja ki a váratlan lehetőséget.

Az amerikai televíziók arra készültek, hogy az elnök bejelenti a támadás azonnali megkezdését, csakúgy, mint a jordániai, török, izraeli és szaúd-arábiai hadseregek, amelyek harckészültségben várták a pillanatot, hogy Obama megnyomja az indítógombot. Ugyanerre készült a szíriai kormányzat is, amely a hivatalos médiát átállította katonai üzemmódra. A damaszkuszi rádió órák óta csak katonai indulókat és hazafias dalokat sugárzott, amikor Obama megjelent a képernyőn.

A halasztásról az elnök az utolsó pillanatban döntött, miután nemzetbiztonsági tanácsadójával hosszú sétát tett a Fehér Ház kertjében. Az élő televíziós bejelentés előtt arra sem volt idő, hogy Obama a legszorosabb szövetségeseit tájékoztassa a fordulatról, így a Közel-Keleten is csak a televízióból értesültek arról, hogy Aszad egyelőre büntetlenül megússza a tömegpusztító fegyver bevetését.

Mi okozta az elnök pálfordulását?

A térség egyik legismertebb szakértője, Fred Hof szerint az amerikai kormányzat azért bizonytalankodik, mert nem világosak a Szíriával (és a szélesebb értelemben vett Közel-Kelettel) kapcsolatos stratégiai célok. „Az elmúlt tíz nap eseményei arra utalnak, hogy az adminisztráció nem számolt egy nagyobb szabású vegyifegyver-támadással Szíriában. Emiatt arra sem volt előzetes terv, hogy mit kellene tenni egy ilyen esetben” – írta Hof az Atlantic Council című külpolitikai magazinban.

Az előrelátás hiánya meglepő, hiszen a szíriai konfliktus több mint két éve tart, amely ez idő alatt legalább 110 ezer áldozattal és mintegy hétmillió menekülttel járt. Barack Obama kezdettől fogva „békeelnökként” határozta meg önmagát, és ebben a szerepben a szinte azonnal – valódi tettek nélkül – 2009-ben megkapott Nobel-békedíj csak még jobban megerősítette. (Nem véletlenül üzenték meg orosz vezetők, hogy kezdeményezik a kitüntetés visszavonását Obamától, ha támadást indít Szíria ellen.)

Az új helyzetben először az sem volt világos, hogy az amerikai képviselőház republikánus frakciói támogatnák-e Obama indítványát a korlátozott légicsapások megindítására. John McCain és Lindsay Graham szenátorok az elnökkel való találkozás után is úgy látták, hogy nincs átgondolt, végigvihető stratégia Aszad ellen. A néhány tucat rakéta kilövését előre bejelentett célpontok ellen nem látták elegendő haditervnek. Ehhez képest szerdán, lapzártánkkal egyidőben a szenátus külügyi bizottsága olyan tervezetet támogatott, amelyben a kormányzat 60 napot (pontosabban maximum egyszer meghosszabbítható 30 napot) kapna arra, hogy végrehajtsa a katonai akciót Szíria ellen. Azt azonban kikötötték, hogy a beavatkozás szigorúan csak légicsapásokból állhat, amerikai katonák szárazföldi bevetésére nem kerülhet sor. Lehet, hogy a fordulatot a nagy tekintélyű, veterán exkülügyminszter, Henry Kissinger felszólalása hozta, aki személyesen érvelt a beavatkozás mellett, mondván, az Egyesült Államok nem engedheti meg a tétlenséget, amikor civilek, köztük gyerekek százai esnek áldozatul a percek alatt ölő idegmérgeknek. (McCain szenátort ugyanakkor egy szemfüles fotós azon kapta, hogy a bizottsági vita alatt iPhone-ján éppen online pókerezett. A volt elnökjelölt Twitter-üzenetében igyekezett humorral elütni a kínos szituációt, mondván, kár volt beszállnia a játékba, mert úgyis veszített.)

Azt, hogy a vegyifegyver-támadás megtörtént, már szinte senki nem vonja kétségbe (Oroszország sokáig erre sem fogadta el a bemutatott videóbizonyítékot). Az elkövetés tényét az ENSZ-ellenőrök által elemzésre magukkal vitt minták egyértelműen bizonyították, ám továbbra sem eldöntött, hogy ki, vagy kik voltak az elkövetők.

Az amerikai álláspont szerint egyértelműen Bassár el-Aszad a felelős a civilek meggyilkolásáért. Erre utal az, hogy a támadás a kormányerők által ellenőrzött területről indult Damaszkusz közelében, és a felhasznált vegyi anyagok nagy mennyisége is. Ugyanakkor messze nem ez volt az első vegyifegyver-támadás a szíriai konfliktusban, bár az eddigi incidensek korlátozottak maradtak. Azt a felkelők is elismerték, hogy korábban legalább egy alkalommal ők is használtak idegmérgeket a damaszkuszi ostrom során.

A helyzet bizonytalanságát Moszkva tudatosan igyekszik fenntartani, mondván, akár az ENSZ Biztonsági Tanácsában is kész lenne támogatni egy indítványt a katonai büntetőakcióról, ha kétséget kizáróan sikerülne bebizonyítani azt, hogy ki követte el a támadást. Erre azonban kevés az esély, mert az ENSZ-ellenőrök anélkül távoztak Szíriából, hogy a tömeggyilkosság helyszínét felkereshették volna. Vlagyimir Putyin az AP hírügynökségnek a szentpétervári G20-as csúcstalálkozó előtt adott interjúban azt állította, hogy bármilyen támadás törvénytelen agressziónak minősülne a megfelelő ENSZ-felhatalmazás hiányában. Az orosz elnök láthatóan szeretné elérni, hogy Obama kénytelen

legyen közvetlenül vele tárgyalni a csúcstalálkozón, mondván „túl sok megbeszélnivaló van ahhoz, hogy kihasználatlanul hagyják a kínálkozó lehetőséget”. Obamát azonban köti a Snowden-ügy miatt tett bejelentése, amelyben tiltakozásul lemondta négyszemközti tárgyalását Putyinnal.

Az amerikai elnök azt viszont elismerte, hogy korábbi közvetlen tárgyalásai gyakran eredményesek voltak orosz kollégájával, annak ellenére, hogy Putyin néha úgy viselkedett, „mint egy unatkozó nebuló az osztályteremben”. Ezért elképzelhető, hogy a humanitárius szempontokra – a szíriai civilek védelmére – hivatkozva Obama mégis leül tárgyalni az orosz államfővel. 

Az orosz vezetés, úgy tűnik, eközben élvezi a nyugati kormányok zavarát és határozatlanságát a szíriai helyzettel kapcsolatban. Nagy-Britanniában a konzervatívok halvány kísérletet tettek arra, hogy újraszavaztassák a parlamentben a beavatkozást, de ez a szándék meddőnek bizonyult. Az olasz kormány szavazás nélkül is ellenzi az akciót. Németország ugyan elvben támogatja Aszad megbüntetését, de a közelgő választások miatt érdemben nem kíván részt venni egy esetleges akcióban. A francia elnök támogatja az Egyesült Államok beavatkozási szándékát, de egyedül természetesen nem akar és nem is tud semmit tenni.

Putyin ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy Oroszország korlátozza kapcsolatait az Aszad-kormánnyal, ha bebizonyosodik, hogy szövetségese – akit Moszkva vétójogával élve eddig minden alkalommal kimentett az ENSZ Biztonsági Tanácsában – tényleg tömegpusztító eszközökhöz folyamodott a konfliktusban. Az orosz elnök óvatosságát jelzi, hogy bejelentette: „a szír kormány fizetési nehézségei miatt” leállítja az SS-300-as légvédelmi rendszer szállítását a damaszkuszi kormány számára. Moszkva diplomáciai csatornákon keresztül felvetette Washington felé, hogy kész garantálni a szíriai vegyifegyverkészletek biztonságos őrzését vagy akár megsemmisítését abban az esetben, ha az Egyesült Államok lemond a katonai akcióról. Szakértők szerint a javaslat mögött az is állhat, hogy Moszkva attól fél, kiderülhet: az eddig feltételezettnél is gyilkosabb, orosz gyártmányú tömegpusztító fegyverek vannak a szíriai rezsim birtokában.

Izraelt szintén váratlanul érte az amerikai halasztás, és a jeruzsálemi kormány attól tart, hogy Szíria és a Hezbollah a vákuumot kihasználva időközben valamilyen provokációt hajt végre a zsidó állam ellen. Benjamin Netanjahu a most kezdődő zsidó újév alkalmából mondott üzenetében nyomatékosan figyelmeztetett, hogy senki ne próbálja megzavarni az ünnepek nyugalmát.

A szíriai elnök olyan puskaporos hordóhoz hasonlította a térséget, amelyet a legkisebb szikra is lángba boríthat. Aszad a Le Figarónak adott interjúban figyelmeztette Franciaországot, hogy ellenséggé válik, ha részt vesz a katonai akcióban. A külső beavatkozás csak tovább szélesítené a konfliktust – állítja a szír államfő, aki szerint „mindenki elveszíti az ellenőrzést az események felett, ha a lőporos hordó felrobban. Akkor a Közel-Keleten úrrá lesz a káosz és a szélsőséges erők befolyása”.

Vannak, akik puszta retorikai fogásnak tekintik Aszad szavait, mondván, a szíriai vezető valójában hideg racionalitással hozza meg döntéseit. Mások szerint azonban Aszad felmérte: semmi esélye arra, hogy a nemzetközi közösség valaha is elfogadja újra partnernek (szemben az elmúlt évekkel, amikor a nyugati vezetők sorra fogadták a „reformernek” tartott szíriai vezetőt, sőt a mellékelt, 2009-ben készült fotó tanúsága szerint John Kerry feleségével szívélyesen vacsorázott együtt Damaszkuszban az Aszad házaspárral).

Feltétel nélkül, bármilyen Szíria-ellenes koalícióban részt venne viszont Törökország. Recep Tayyip Erdogan kormányfő még Egyiptommal is kész volt helyreállítani a diplomáciai kapcsolatot, amelyet az ankarai vezetés azt követően függesztett fel, hogy Kairóban megbuktatták a Törökország szövetségesének számító Mohamed Murszi elnököt.

Olvasson tovább: