Kereső toggle

Csapataink harcban állnak - Hack Péter írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Láthatóan a különböző európai szervezetekkel folytatott hosszú háborúságra rendezkedett be a magyar kormány. Az elmúlt napokban újabb levélben hívta fel az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnök figyelmét arra, hogy Magyarország tartsa be az európai normákat. Az Európai Parlament pedig ismét napirendjére tűzte a magyar jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az unió és az Európa Tanács különböző intézményei ellen vívott harc rendkívül súlyos károkat okoz az országnak, ugyanakkor a belpolitikai szintéren jót tesz a Fidesznek.

Megválasztása után nem sokkal, egy brüsszeli útról hazatérve a miniszterelnök büszkén jelentette be itthon, hogy Brüsszelben „kiosztottunk néhány kokit és sallert”. Mint tudjuk, ki mit vet, azt aratja, így – mint azt mások már helyesen megállapították – „aki kokit vet, sallert arat”. Magyarország immár harmadik éve aratja a bőséges „saller” termést. Bármilyen szomorú is ezt megállapítani, az Európai Uniónak nincs még egy tagállama, amely annyi kritikát kapott volna az európai sajtóban és a különböző uniós intézményektől, mint Magyarország. Az is tény, hogy Magyarország nemzetközi megítélése 1957 óta nem volt olyan rossz, mint most. Szinte egy kézen meg lehet számolni azokat az eseteket, amikor vezető európai politikus kétoldalú találkozón fogadja a magyar miniszterelnököt, amint azt a héten a spanyol miniszterelnök tette.

Az unión belül ma Magyarországnak gyakorlatilag nincs szövetségese, de a világ demokratikus nagyhatalmai részéről is inkább kritikákat kapunk. Egy ilyen helyzet nem jelent problémát azoknak az országoknak, amelyek bővelkednek természeti erőforrásokban (mint például Irán, vagy Azerbajdzsán), vagy rendkívüli katonai erővel rendelkeznek (mint Észak-Korea). Magyarország azonban nem ilyen ország. Az ország gazdasága nemzetközi mértékkel kicsi, és rendkívül kiszolgáltatott.

Jelenleg Magyarországon a központi fejlesztések (út- és vasútépítések, városrehabilitációk, közlekedésfejlesztések, ezen belül busz- és villamosvásárlások, felsőoktatás-fejlesztés, tudományos kutatások támogatása stb.) 95 százaléka  EU-pénzekből történik. Az ország gazdasági felemelkedésének kulcsa az európai gazdaság. Másfél millió magyar állampolgár megélhetése a magyarországi német befektetésektől függ. Az EU-tagság következménye, hogy közel ötszázezer magyar állampolgár dolgozik az EU valamelyik tagállamában (főleg Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában). A „keleti nyitásnak” nevezett külpolitikai stratégia csak akkor vezethet sikerre, ha Magyarországon keresztül EU-s piacok elérésének a lehetősége nyílik meg közel-keleti vagy ázsiai befektetők számára. 

Magyarország gazdasági talpon maradásának kulcsa az EU-tagság. Ugyanakkor a magyar választók jelentős hányada mélyen nyugat- és kapitalizmusellenes. Láthatóan sok támogatója van annak a politikának, amelynek lényege, hogy az EU „nyomja ide a pénzt, de ne szóljon bele abba, hogy mi mit csinálunk”. A Fidesz ezt a közhangulatot lovagolja meg sikeresen, erre a kultúrára építi politikáját.

Az unióval szembeni konfliktusok jót tesznek a Fidesz választási esélyeinek. Az első időben a Békemenet 2012-es rendezvényében kicsúcsosodva a Fidesz vezetői elhitették szavazóik jelentős részével, hogy Magyarország egy nemzetközi balliberális összeesküvés áldozata. A különféle összeesküvés-elméletek Magyarországon hagyományosan jó talajra hullanak.

A magyar közgondolkodásnak évszázadok óta része a „mindenki ellenünk van” érzése.

Logikusan gondolkodó választókban felmerülne a kérdés, hogy az a magyar baloldal, amely évek óta nem tudja elérni, hogy a választók több mint negyede támogassa, hogyan tudja mégis elérni, hogy a teljes világsajtónak és az összes európai és észak-amerikai politikai intézménynek diktáljon, hogy mit gondoljanak és mit írjanak Magyarországról. A Fidesz szerencséjére azonban a logikának a politikai megggyőződés alakulásában nincs meghatározó szerepe.

Ezért nem okoz gondot a kormány támogatóinak az sem, hogy Magyarország legaktívabb európai kritikusai, Barroso elnök vagy Viviane Reding, a bizottság igazságügyi biztosa mindketten konzervatív politikusok: Barroso például 2006-ban még szerepelt is a Fidesz választási kampányfilmjében. Ebben a világképben viszont mindenki, aki kritizálja a magyar kormányt, ellenség és beavatkozó.

A kritikusok azonban nem beavatkoznak Magyarország belügyeibe, csak egy olyan szerződés betartását kérik számon, amelyet Magyarország önként vállalt. Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor vállalta, hogy az ország kötelezőnek tekinti magára nézve az európai normákat, a jogállamot, a hatalmi ágak elválasztását és az emberi jogok tiszteletét. Magyarország számára ez a megállapodás – mint láttuk – számos előnnyel jár. Az európai közvélemény és az európai intézmények vezetői most azt várják, hogy ha Magyarország élvezi a tagság előnyeit, akkor teljesítse a tagságból eredő kötelezettségeit is.

Természetesen lehet súlyos kritikákat megfogalmazni az európai politikával szemben. Ugyanígy jogos az olyan törekvések támogatása is, amely a nemzeti érdekek és az EU-bürokraták konfliktusában a nemzeti ügyet támogatja. A most napirenden lévő kérdésekben azonban az EU-intézmények olyan ügyeket kritizálnak, melyeknek korrekt megoldása a magyar polgárok elemi érdeke.

Legutóbbi levelében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke három ponton fogalmazott meg aggályokat. Az első kérdés az Alaptörvény negyedik kiegészítésének azon rendelkezése, amely szerint, ha „az Európai Unió Bírósága, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntéséből az állam által teljesítendő fizetési kötelezettség fakad”, akkor ennek fedezetére egy speciális adót kell kivetni a lakosságra. Magyarán, ha az állam megsérti például az uniós jogot, és emiatt az EU Bírósága megbünteti Magyarországot, akkor ezt a büntetést a polgárokkal kell kifizettetni úgy, hogy azok pontosan tudják, hogy miért fizetik a többlet-adót. Ennek a rendelkezésnek semmi más értelme nincs, mint az, hogy a magyar polgárokat az unió ellen uszítsa.

A második vitakérdés: az Alaptörvény rendelkezései azt írják elő, hogy a választási kampányban reklám „kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatások útján” közölhető. Ezzel a rendelkezéssel az egyik probléma, hogy Magyarországon az embereknek kevesebb mint 10 százakléka tájékozódik például a közszolgálati televízióból, a többség a kereskedelmi tévéket és a kábelcsatornákat nézi. Ha ezekről a csatornákról kiszorítják a politikai hirdetést, akkor súlyosan sérül a választók azon joga, hogy a közélet kérdéseiről tájékozódjanak.

Ráadásul a magyar közszolgálati csatornák gyakorlatilag a kormány szócsövei, amely tény széles visszaélési lehetőséget teremt például az ellenzéki hirdetések manipulációjára például oly módon, hogy a hirdetéseket követően, a hirdetésben szereplőket lejárató vagy állításaikat cáfoló műsorokat készítenek.

A kormány azon terve, hogy ezt az EU-s kritikát azzal orvosolja, hogy az európai parlamenti választásoknál nem alkalmazzák ezt a hirdetési szabályt, maga az abszurditás, és pontosan azt a kettős mércét teremti meg, amivel a külföldi kritikusokat vádolják. Hiszen nyilvánvaló, ha ez a szabály nem jó az európai választáson a választópolgár tájékoztatására, akkor a magyar országgyűlési választáson sem jó. Csak akkor védhető a magyar országgyűlés megválasztásánál, ha védhető az EP választási eljárásban is, ugyanis a tisztességes, szabad választás elvei egyetemes európai elvek, amelyeket minden választás során egyformán alkalmazni kell.

A harmadik vitatéma az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének azon joga, hogy ügyeket más bírósághoz tegyen át, mint amely bíróságnak a törvény szerint el kellene járnia. A magyar kormány ragaszkodása ehhez a joghoz teljesen érthetetlen. Azt senki sem vitatja, hogy előfordulhat: egyes bíróságok túlterheltsége miatt ésszerűbb, ha egyes ügyek más bírósághoz kerülnek, ahol gyorsabban születhet ítélet. Ez kézenfekvő jogállami érdek. A kérdés az, hogy ki és miként dönti el, hogy mely ügyek maradnak egy túlterhelt bíróságon, és mely ügyek kerülnek másik bírósághoz, továbbá ki dönti el, hogy melyik bírósághoz kerüljenek.

A magyar megoldás kritikusai abból indulnak ki, hogy az a rendszer, amelyet Magyarországon a bírósági igazgatásra létrehoztak, páratlan Európában. Ezt a megállapítást az Európa Tanács jogi szakértőkből álló szervezete, a Velencei Bizottság tette a magyar igazságügyi reformot vizsgáló jelentésében. A szakértők szerint az általuk ismert országokban sehol nincs egy személynek akkora hatalma, mint a magyar jogban az OBH elnökének, akit ők politikai kinevezettnek tartanak. A miniszterelnök szerint a magyar Alaptörvény megoldásaira van példa Európában. Szerintem erre nincs. Nincs példa arra, hogy egy politikai alapon 9 évre pozícióba juttatott személy egyedül döntsön úgy, hogy a döntésével kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli. Arra pedig különösen nincs példa, hogy az igazságügy korlátlan hatalmú, de függetlennek nevezett vezetője egy kormánypárti politikus közvetlen hozzátartozója lenne, és egyúttal pozícióba kerüléséről kizárólag politikusok döntöttek.

A példák jól mutatják, hogy a kormány nemzetközi szinten az ország rendkívül súlyos presztízsveszteségével járó konfliktusba lavírozta magát. Bár a kormánypárti politikusok minden fórumon azt állítják, hogy a korábbi nemzetközi kritikákról is kiderült, hogy megalapozatlanok voltak, ennek valójában az ellenkezője az igaz. A médiatörvényt módosítania kellett az országgyűlésnek, a bírák kötelező nyugdíjazását úgyszintén vissza kellett vonni, többszázmilliós kárt okozva a költségvetésnek. Csak emlékeztetőül: választási ígéretük szerint a „következmények nélküli ország” gyakorlatával szakítani akaró kormánypártok ezen hibás és káros döntések felelőseit mindmáig nem nevezték meg.

Az EU által most vitatott pontokról is világosan látható, hogy hosszú távon védhetetlenek, ezeknek a szabályoknak nincs jóhiszemű értelmezése, és nincs jóhiszemű indok a szabályok megtartása mellett. Aki erre rámutat, az nem ellensége, hanem barátja Magyarországnak. Meggyőződésem, hogy ha a Fidesz ellenzékben lenne, ők harcolnának a leghevesebben ezen rendelkezések ellen.

Olvasson tovább: