Kereső toggle

Nincs tovább

Újra kitelepítések kezdődtek Ciszjordániában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Zsidó lakosokat telepített ki az izraeli kormány három ciszjordániai kolóniából. A rendőrség az incidensről készült amatőr videófelvételek szerint gumilövedékeket is használt a kitelepítések során. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az eset kapcsán kijelentette, hogy a „nagyon nehéz nemzetközi helyzet miatt” nem engedélyez újabb építkezéseket Ciszjordániában.

A miniszterelnök a Likud parlamenti képviselői előtt hangoztatta: a zsidó telepeseknek nem újabb építési engedélyek megszerzésén, hanem a folyamatban lévő építkezések befejezésén kell gondolkozniuk. Netanjahu e kijelentésével ciszjordániai zsidó telepeseknek azokra a panaszaira reagált, hogy már minden építési engedélyt felhasználtak, és újabbakra van szükségük. Az elmúlt hetekben több, fontos tárcát vezető miniszter szorgalmazott új építkezéseket.
A „nagyon nehéz nemzetközi helyzetet” illetően Netanjahu megjegyezte: kemény erőfeszítésekkel sikerült csak elérni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy az Egyesült Államok megvétózza az izraeli telepbővítéseket bíráló palesztin tervezetet.
Dani Dajan, a nagy ciszjordániai zsidó telepesszövetségnek, a Júdea-Szamariai Telepek Tanácsának (Jesa) az elnöke szerint „olyan időben, amikor Izraelnek határozottságot kellene mutatnia a palesztin zsarolással szemben, amikor a palesztinok továbbra sem hajlandók visszatérni a tárgyalóasztalhoz, ha Izrael nem enged követeléseiknek, a miniszterelnök közvetlenül a kezükre játszik az ilyen nyilatkozatokkal”.
Amerikai vétó hiúsított meg egy palesztin határozati javaslatot Izrael telepítéspolitikája ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ezzel elvileg ismét megnyílt a lehetőség a kétoldalú tárgyalások felújítására. A kérdés azonban továbbra is megválaszolásra vár: mire irányul a Palesztinai Felszabadítási Szervezet akarata? A két egymás mellett békében élő állam megteremtésére vagy kizárólagos uralomra a Földközi-tenger és a Jordán-folyó között?
Mahmud Abbász, a PFSZ és a Palesztin Hatóság (PH) elnöke Libanont kérte fel, hogy terjessze be a tervezetet az ENSZ legmagasabb fóruma elé. A PH-nak nincs a világszervezetben státusza, a PFSZ pedig megfigyelő lévén nem terjeszthet be határozattervezeteket. A benyújtott szöveg a nemzetközi joggal ellentétesnek és a kétállami megoldás akadályaként ítéli meg Izraelnek az 1967-ben „megszállt palesztin területen létesített” településeit, és követeli a zsidó államtól, hogy „azonnali hatállyal és teljes mértékben szüntesse meg ezt a tevékenységet”. A Biztonsági Tanács 14 tagja igennel voksolt a szavazáson, így a négy állandó tag: Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország; valamint Portugália és Németország is. A széles körű nemzetközi támogatottságot jelezte az is, hogy Libanon (PFSZ) 130 állam támogatásával nyújtotta be a tervezetet. Az Európai Unió országainak többsége, köztük Magyarország is egyetértett a határozat szövegével, ám mégsem támogatták annak benyújtását.
Még a határozatot megvétózó amerikai nagykövet asszony, Rice is jelezte, hogy a határozat szövegével teljes mértékben egyetért. A határozat elleni kifogás eljárási jellegű volt. Az amerikai adminisztráció és az Európai Unió azon országai, amelyek nem támogatták a javaslatot,  azt szerették volna elérni, hogy a PFSZ/PH térjen vissza a tárgyalásokhoz, hogy Izraellel megállapodva rendezzék e viszályt. Abbász erre még Obama kifejezett unszolása ellenére sem volt hajlandó. Az amerikai elnök 50 perces telefonbeszélgetésben próbálta rávenni Abbászt a tervezet visszavonására. Cserébe ígéretet tett egy Izraelt elítélő BT-elnöki és egy olyan Kvartett-nyilatkozatra, amelyben elismernék az 1967 előtti „határokat”. Ám Abbász hajthatatlan volt. A vétót követően pedig jelezte, hogy a palesztin vezetésnek „újra kell értékelnie a békefolyamatot, és benne az amerikai szerepet”. Izrael is hiába szólította fel Abbászt, hogy feltételek nélkül közvetlenül tárgyaljon a zsidó állammal.
Bár a vétóval az egyértelmű siker elmaradt, a puszta tény, hogy a határozat szövegével a nemzetközi közösség döntő fölénnyel egyetértett, biztató a palesztin ambíciókra nézve. A történtek azt az álláspontot erősítik, hogy a PFSZ nem tárgyal Izraellel, hanem 2011 szeptemberében a Biztonsági Tanács és az ENSZ Közgyűlés közreműködésével a palesztin állam egyoldalú kikiáltását tervezi.  
A szervezet célja 1964-ben történt megalakulása óta változatlan. „Palesztina a brit mandátum alatti határaival egységes arab ország. A felosztásra vonatkozó határozat érvénytelen, mert ellentétes a palesztin nép akaratával. A Palesztin Nemzeti Tanács 1974-ben elfogadott határozata teszi lehetővé ennek az egységes palesztin államnak a szakaszokban való megalapítását. Így a két állam megvalósulása e terv átmeneti fázisát és nem a végleges megoldást képezné. Ha a két állam Izraellel való egyetértésben jönne létre, a palesztinok nem kerülhetnék el a további követeléseikről való végleges lemondást.  Nem követelhetnék az 5-7 millió menekült Izraelben való letelepítését, és el kellene ismerniük Izraelt a zsidó nemzet hazájaként. Egyszóval le kellene mondaniuk az egységes arab állam megalakításáról és Izrael Állam felszámolásáról.
Így Washington helyesen cselekedett, amikor megvétózta e határozatot, és mindazon államok, amelyek igennel szavaztak, vagy támogatták ennek benyújtását, nem ismerték fel, hogy a PFSZ/PH nem a két, egymással békében élő állam megvalósítását, hanem Izrael felszámolását célozza.

A kerítésen túl

„Az a biztonsági kerítés, ami az elmúlt években a nagyvárosok lakosságát olyan hatékonyan védte, bennünket elválasztott Izraeltől. Mi ugyanis a kerítés másik oldalán élünk” – magyarázta egy négygyermekes tanárnő
Betelben, amikor európai uniós képviselők
egy csoportjával februárban egynapos körutazást tettünk néhány ciszjordániai településen.
A közel tízezer lakosú várost tíz évvel a hatnapos háború után, 1977-ben alapították, az ősi bibliai település közelében. Az ottlakók között sok a második, sőt harmadik generációs telepes. ők az elmúlt években azt élték át, hogy elszakadtak az „anyaországtól”. Amikor Jeruzsálembe utaznak, azt kérdezik tőlük, hogy „Izraelbe mennek?”. Amikor pedig az ellenőrzőpontokon keresztül hazaindulnak, akkor is olyan érzésük van, mintha egy államhatáron lépnének át. Az ilyen tapasztalatok, no meg a 2005-ös gázai kitelepítés drámai emlékei azt az életérzést erősítik a telepesekben, hogy a fejük felett zajló alkudozások eredményeként egy nap arra ébrednek, hogy közlik velük, néhány héten vagy hónapon belül nekik is maguk mögött kell hagyni mindent, ami az elmúlt évtizedekben az életüket jelentette. Azonban míg a Gázai övezetben „csak” kilenc-tízezer embert érintett a kitelepítés, a Nyugati-parton (Júdeában és Szamariában) közel 350 ezer zsidó telepes távozását követelik a palesztinok és a nemzetközi közvélemény túlnyomó többsége. Hiába építették puszta földön a településeket, egy olyan háború után, amit Izrael ellen vesztettek el az agressziót elkövető arab országok, a világ a zsidó lakosságot tekinti megszállóknak. Az
Európai Unió bojkottot hirdet a településeken előállított termékek ellen, az ott élő lakosok – akár gyerekek – ellen elkövetett terrortáma-dásokat külön kezelik a statisztikákban, mivel nem tekintik őket polgári lakosoknak. Ám miközben az izraeli politikai elit egy része is páriaként és megoldandó gondként tekint rájuk, mások tudatosan sorsközösséget vállalnak velük. Sok izraeli politikus és közéleti személy költözött a településekre, például a legismertebb nácivadász, Efraim Zuroff, aki az Efrat nevű településen él. (Morvay Péter)

Olvasson tovább: