Kereső toggle

A koszovói dominó

Önállóságot követel három exszovjet miniállam

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Koszovó függetlenségének elismerése nemcsak a Balkánon vet hullámokat, hanem
többek között Moldáviában és a távoli Kaukázusban is. A NATO áprilisi
csúcsértekezletén várhatóan téma lesz Grúzia felvétele a szervezetbe, vagy
legalábbis ennek előkészítése, ám ezt a lépést jelentősen megnehezíthetik a
grúziai szakadárok függetlenségi törekvései.

Annak idején a Grúziához tartozó Abház Autonóm Szovjet Köztársaság félmilliós
lakosságának mindössze a 18 százaléka volt abház nemzetiségű. A kilencvenes évek
elején azonban a grúziai politikai káoszt kihasználva az abházok – a
segítségükre siető muzulmán hittestvér csecsen harcosok segítségével, meg az
orosz fegyverszállításokat kihasználva – kiűzték Fekete-tenger melléki kis
országukból nemcsak a grúz csapatokat, hanem (ez már klasszikus etnikai
tisztogatás volt) a többségi grúz polgári lakosságot is. Azóta Abházia
gyakorlatilag független, jóllehet lényegében már integrálódott Oroszországba.
Fizetőeszköze a rubel, lakosainak döntő többsége megkapta az orosz
állampolgárságot. Viszont ezt a függetlenséget az úgynevezett nemzetközi
közösség – Moszkvát is beleértve – eddig nem ismerte el. Hasonló a helyzet egy
másik grúziai autonómiával, a még kisebb, mindössze százezer lelket számláló
Dél-Oszétiával is. Itt van egy sajátos vonás is: a lakosság szeretne egyesülni a
korábban is Oroszországhoz tartozó, arról idővel mesterségesen leválasztott
Észak-Oszétiával. A harmadik, magát függetlennek nyilvánított, ugyancsak egészen
csekély kiterjedésű exszovjet terület a Moldáviától elszakadt úgynevezett
Dnyeszter menti köztársaság (Transz-nisztria), amelynek lakossága alapvetően
orosz és ukrán nemzetiségű.

Amikor tavaly szóba került Koszovó függetlensége, pontosabban annak nemzetközi
elismerése, a maga érdekeinek megfelelően Szerbiát támogató Oroszország mindjárt
utalt rá, hogy ha ez – szerinte az ENSZ alapokmányának, a területi
sérthetetlenség alapvető nemzetközi jogi elvének a megsértésével, a „jaltai
világrend” felrúgásával – bekövetkezik, Moszkva is mérlegelheti Abházia,
Dél-Oszétia és a Dnyeszter menti köztársaság de jure elismerését. Ez történik
most. A koszovói precedensre hivatkozva a három szakadár entitás hivatalos
formában kérte Moszkvától, illetve az ENSZ-től és az Európai Uniótól, hogy
ismerjék el függetlenségüket. A dolog külön pikantériája, hogy a kiváltó okot –
Koszovó függetlenségének elismerését, pontosabban el nem ismerését – illetően az
egymással egyébként élesen szemben álló Oroszország és Grúzia azonos álláspontot
foglal el. Oroszország, amely ugyan gyakorlatilag eddig is behunyta a szemét az
Abháziával folytatott árucsere-forgalom előtt, a napokban hivatalosan közölte: a
maga részéről eltörölte a szakadár köztársasággal szemben 1996-ban elrendelt, a
kereskedelmi és közlekedési kapcsolatokat tiltó nemzetközi szankciókat.
Moszkvának ez gyakorlatilag is jól jön, mivel az orosz–abház határtól alig húsz
kilométernyire fekvő Szocsi így nyíltan vásárolhat az elszakadt területről
építőanyagot a 2014-es téli olimpia építkezéseihez, szállásolhatja el ott az
építőmunkásokat, legálisan veheti igénybe az odavezető vasútvonalat. Orosz
szervezetek máris a régebbi abháziai szanatóriumok, üdülők, gyermeknyaralók
felújítását, újak építését tervezik a szubtropikus „kaukázusi Riviérán”. Ami
azonban ennél lényegesebb: a szankciók felmondásával Moszkva lépést tett – igaz,
csak az első lépést – Abházia függetlenségének elismerése felé.



Oroszellenes oszét tüntetők Tbilisziben

Némileg bonyolultabb a helyzet a Dnyeszter menti köztársaság esetében. Ott
ugyanis nemcsak orosz békefenntartók állomásoznak (mint Abháziában és
Dél-Oszétiában), hanem egy – bár megfogyatkozott létszámú, de mégiscsak – teljes
orosz hadsereg, méghozzá kolosszális fegyverraktárakkal. Moszkvát nemzetközi
megállapodás kötelezi a csapatok kivonására, ennek végrehajtását azonban
mindmostanáig elszabotálta. Vlagyimir Voronyin, a Moldáviai Köztársaság –
egyébként orosz származású – elnöke egy interjúban azt állította a minap, hogy
Moszkva kész szavatolni országa területi épségét (vagyis hozzájárulni ahhoz,
hogy Transznisztriában, miközben autonómiát kap, azért helyreálljon Kisinyov
joghatósága), ha Moldávia kötelezi magát, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz. Ebben
az esetben Kisinyov átvállalná a Dnyeszter menti köztársaságnak a Gazprommal
szemben fennálló másfélmilliárd dolláros adósságát. Az orosz csapatokat pedig,
úgymond, kivonnák a semleges Moldávia területéről. Az orosz álláspont
formálásában a kulcskérdés alighanem a NATO terjeszkedése. Moszkvát rendkívüli
módon aggasztja, hogy a vele szomszédos, volt kelet-európai csatlósai és a három
balti exszovjet köztársaság után esetleg Ukrajna, Grúzia és Moldávia is
csatlakozik az Észak-Atlanti Szövetséghez. A Szovjetuniót a két világháború
között övező „kapitalista környezet” megújulásától már-már paranoiásan rettegő
Moszkva mindenképpen meg akarja akadályozni ennek a – szerinte veszélyes –
állapotnak a kialakulását. Ukrajna felől nemigen kell tartania: az ország
lakosságának többsége, alighanem nagy többsége – népszavazáson vagy más módon –
belátható ideig megakadályozza a NATO-ba való belépést. Egészen más azonban a
helyzet Grúzia esetében, amelynek erősen megosztott lakossága ebben a kérdésben
szinte teljesen egységesen áll a csatlakozás mellett, arra számítva, hogy ha az
ország tagja lesz a katonai szövetségnek, az biztonsági garanciát jelent
számukra az orosz fenyegetésekkel szemben. Hasonló a helyzet a NATO-tag
Romániához szorosan kapcsolódó Moldáviával is.

A NATO-nak tehát – akárcsak más részről Oroszországnak is – fel van adva a
lecke. Ha a bukaresti csúcson a tagállamok vezetői úgy döntenek, hogy bevonják
az (ön)jelölteket a tagság előszobájának számító úgynevezett Tagsági
Tevékenységi Tervbe, komoly kockázatokkal kell számolniuk. Ukrajnában tovább
élezik az ország még mélyebb, hovatovább áthidalhatatlan megosztottságát,
Grúziával pedig eddig példátlan módon egy olyan országot jelölnek NATO-tagnak,
amelynek megoldatlan területi problémái, követelései vannak. Oroszország, úgy
tűnik, a koszovói precedensre hivatkozva tovább fog fenyegetőzni az eddig el nem
ismert területek függetlenségének elismerésével (amit a továbbiakban akár
ezeknek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozása is követhet), ám egyelőre
valószínűleg nem szánja el magát erre a lépésre. De ez persze a NATO-tól is
függ.

A játékoknak menni kell

Több mint száz tüntetőt öltek meg Tibetben, de a NOB szerint nem lesz
bojkott Kína ellen. A kínai hatóságok belelőttek a tüntetők tömegébe. A
mészárlásnak számos nő, gyermek és szerzetes esett áldozatul. Tibet vezetése
népi háborút hirdetett a tiltakozók ellen, akik a terület önállóságáért
tüntetnek Lhaszában. A hatóságok szerint a tibeti zavargásokat a dalai láma
gerjesztette, de ezt az emigráns kormány cáfolja.

A száműzött vallási vezető azt állítja, hogy kulturális népirtás folyik az 57
éve kínai megszállás alatt álló területen. A dalai láma ugyanakkor ellenzi a
pekingi olimpia bojkottját. Nemzetközi jogvédők éppen erre szólítottak fel,
amikor a rendfenntartó erők erőszakot alkalmaztak a tüntetők ellen.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is úgy véli, hogy a nyári játékok
bojkottjával semmi nem oldódna meg. Jacques Rogge szerint ugyanis csak az
ártatlan sportolók látnák kárát, ha a nyugati kormányok megtiltanák az
olimpikonok részvételét az augusztusi olimpián.

Magyarország elismerte az elszakadt államot

Magyarország, Bulgária és Horvátország kormányai nyilatkozatban ismerték el
Koszovó függetlenségét. A dokumentum szerint „elkerülhetetlen volt a
fenntarthatatlan status quo megváltoztatása”, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a
koszovói rendezés „egyedi eset”.

A három ország a Koszovó elszakadását elismerő nyilatkozat ellenére számít „a
Szerbiával fenntartott jószomszédi viszonyának további fejlődésére”. A szerb
külügyminiszter ennek az ellenkezőjét üzente, szerinte romlani fognak a
kapcsolatok minden országgal, amelyik elismeri Koszovót. Eközben éles konfliktus
alakult ki a szerbek és a KFOR-erők között, miután Koszovóban fegyveresek
támadtak rá egy ENSZ-konvojra, és kiszabadítottak több olyan szerb foglyot,
akiket nem sokkal korábban vettek őrizetbe a kéksisakos katonák. A koszovói
bírósági épületben a város szerb közalkalmazottai azt követelték, hogy vegyék
vissza őket az állásukba, mivel a KFOR megérkezése után valamennyi szerbet
eltávolították a munkahelyükről.

Olvasson tovább: