hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kenyai zavargások
Embervadászat a paradicsomban

2008. 01. 16.
Közel kétszázötvenezren menekültek el otthonaikból, és mintegy ötszázan vesztették életüket, miután etnikai villongások törtek ki Kenyában a december 27-én megtartott választások eredményeinek kihirdetését követően. Az igencsak vitatható eredmények szerint a leköszönő Mwai Kibaki elnök nyerte meg a választásokat, azonban a hivatalos eredményt elutasító ellenzékhez tartozó etnikai csoportok pogromokat robbantottak ki az elnököt is adó kikuyu törzs tagjai ellen.

Az elmúlt két hét erőszakhullámát a december 30-án bejelentett választási
eredmények robbantották ki. Az elnökválasztás során Kibaki 4,58 millió
szavazatot gyűjtött, az ellenzékhez tartozó Raila Odinga 4,35 millió voksot
kapott. A 34 milliós országban a 200 ezres szavazatkülönbség már önmagában
gyanús, azonban az a tény, hogy a választási bizottság elnöke az előzetes
eredmények alapján Odinga győzelmét jelentette be, majd visszakozott, és Kibakit
kiáltotta ki győztesnek, csak olaj volt a tűzre. Kibaki ugyanis ezt követően
azonnal, a hivatalos beiktatási protokollt felrúgva még aznap beiktatta önmagát.
Erre Odinga választási csalással vádolta meg a leköszönő elnököt, és
bejelentette, hogy a választásokat ő nyerte meg, és ő az ország legális elnöke.
Az indulatok ezt követően kaptak lángra.

A konfliktus igazi okai azonban ennél sokkal mélyebben húzódnak. Kibaki korrupt
kormányának valamennyi tagja a Kenya lakosságának 22 százalékát adó kikuyu
törzshöz tartozik, amely a társadalom legaktívabb, leggazdagabb rétegét alkotja.
A kikuyuk irányították az országot az 1963-ban megnyert függetlensége óta. Kenya
alapító atyja, Jomo Kenyatta is kikuyu volt, akárcsak a mostani elnök, Kibaki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!