hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Atomzsarolás
Észak-Korea 300 millió dollárért feladja atomprogramját

2007. 02. 21.
Észak-Korea bejelentette, hogy hajlandó leállítani atomprogramját. Az ország legnagyobb atomreaktorának leállításáért cserébe Phenjan jelentős energetikai segélyt kap a Pekingben aláírt megállapodás értelmében. John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint a megállapodás „rossz jelzést” ad az atombomba megszerzésére törekvő országoknak: azt üzeni, hogy ha kellő ideig el tudják húzni a tárgyalásokat, a végén még „jutalmat” is kapnak.



Fotó: AP

Észak-Korea kötelezettséget vállalt arra, hogy megkezdi nukleáris
berendezéseinek, többek között legnagyobb atomreaktorának leállítását –
jelentette be Vu Davei kínai küldött, miután az Észak- és Dél-Korea, Kína, az
Egyesült Államok, Japán és Oroszország alkotta „hatosfogatnak” sikerült
megállapodnia arról, hogy Phenjan feladja atomprogramját.

A lépésért cserébe Észak-Korea egymillió tonna olajat vagy ennek megfelelő
értékű egyéb energetikai segélyt kap. A Phenjantól mintegy száz kilométerre
északra található yongbyoni reaktor leállítására hatvan napja van
Észak-Koreának, ha ez megtörténik, 50 ezer tonna olaj „üti a markát”. A maradék
950 ezer tonnát akkor fogja megkapni, mihelyt a reaktort teljes mértékben
hatástalanították. Ezt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (IAEA) kell majd
igazolnia. Ez azt is jelenti, hogy Észak-Korea visszaengedi az ügynökség
szakértőit a félszigetre, akiket még a 2002-es diplomáciai válság során
utasított ki az országból. Emlékezetes, hogy 2002-ben Georges W. Bush amerikai
elnök a „gonosz tengelyét” képező országok közé sorolta Észak-Koreát, amelyet
azzal vádolt, hogy Iránnal és Irakkal együtt a nemzetközi terroristahálózatokat
támogatja. Még ugyanebben az évben Washington leállította az Észak-Koreába
irányuló üzemanyag-szállítmányokat, mivel időközben Phenjan bejelentette, hogy
atomfegyver kifejlesztésén dolgozik.

Az összesen mintegy 300 millió dollár értékű megállapodás enyhülést hozhat
Washington és Phenjan viszonyában, ugyanis az Egyesült Államok a maga részéről
kötelezettséget vállalt arra, hogy a következő két hónap során leveszi
Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról, és feloldja az ellene
életbe léptetett kereskedelmi szankciókat, amennyiben Phenjan betartja ígéretét,
és leállítja, majd teljesen hatástalanítja az atomreaktort.

John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint azonban a megállapodás „rossz
jelzést” ad az atombomba megszerzésére törekvő országoknak, ugyanis arra
bátorítja őket, hogy ha kellő ideig el tudják húzni a tárgyalásokat, akkor ezért
a végén még „jutalmat” is kapnak. „Ez pedig nagyon gyengének tünteti fel az
Egyesült Államokat éppen akkor, amikor erősnek kellene látszania az iraki
helyzet és az Iránnal fennálló konfliktus rendezése érdekében.

Ezzel szemben Christopher Hill amerikai tárgyalófél úgy véli, hogy a
megállapodás nem az Egyesült Államok és Észak-Korea között létrejött kétoldalú
megállapodás, hanem egy többoldalú egyezmény, amelyben Phenjan nemcsak
Washingtonnak tett ígéretet, hanem valamennyi szomszédjának is.

A megállapodás azonban nem szól arról, hogy mi történik a már felhalmozott
atomfegyverekkel. Jelentések szerint ugyanis Észak-Korea legalább tizenkét
atombombával rendelkezik, tavaly októberben pedig végrehajtotta első nukleáris
robbantását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!