Kereső toggle

A Hamasz-vezér álma

A Kadima tárgyalna a palesztin államról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az az álmom, hogy a gázai irodám falán egy olyan hatalmas világtérkép fog
függeni, amelyről hiányzik Izrael. Ma álom, holnap valósággá válhat, hiszen ezen
a földön nincs hely Izrael állama számára” – nyilatkozta Mahmúd Zahar (képünkön
jobbra), a Palesztin Hatóság újonnan kinevezett külügyminisztere a kínai
Szin-hua hírügynökségnek.

A gázai Hamasz-vezér szavai Theodor Herzlt („Ma álom, holnap valóság”) és Martin
Luther Kinget („Van egy álmom”) idézik, fordított előjellel: a zsidók
visszatérése helyett megsemmisítésüket, a diszkrimináció eltörlése helyett pedig
az iszlám hegemónia megvalósítását jövendölik. Az izraeli választásokon győztes
Kadima párt rangidős vezetője, Simon Peresz mégis úgy véli: az új kormánynak
tárgyalnia kell a Hamasz vezette Palesztin Hatósággal.



Olmert és Peresz. Saron nélkül is megmarad az egység?

A Kadima választási kampányának középpontjába – a palesztin békeszándék és
közreműködés híján – az ország végleges határainak legkésőbb 2010-ig való
egyoldalú kijelölését állította. A százhúsz tagú knesszetben megszerzett
huszonkilenc képviselői hely elég ahhoz, hogy más pártokkal koalícióra lépve
kormányt alakítson, ahhoz azonban talán kevés, hogy a párt e nagy ívű programját
meg is valósíthassa.

Az előrejelzések decemberben még negyvenkettő-negyvenöt mandátumot jósoltak az
Ariel Saron kormányfő által frissen megalakított tömörülésnek. Saron januári
megbetegedését követően azonban a Kadima népszerűsége rohamosan csökkent. A párt
kezdettől fogva baloldali és mérsékelt jobboldali politikusokból állt össze,
akiket nem egy jól kimunkált, új ideológia, hanem sokkal inkább Ariel Saron
kormányfő hiteles személyisége tartott egybe. Meir Sheetrit, a Saron-kormány
egykori oktatási minisztere büszkén jelentette be, hogy az új pártnak sikerült
megszabadulnia minden ideológiától: „Nem kell tovább cipelnünk Zeév
Zsabotyinszkij és Berl Katzenelson [az előbbi a Likud, míg az utóbbi a Munkapárt
szellemi megalapítója volt] örökségét a hátunkon. Mi csak a jövőbe tekintünk.” A
kérdés persze az, hogy egy ilyen „pragmatikus” párt karizmatikus vezetőjének,
Ariel Saronnak a hiányában egységes maradhat-e egyáltalán.

A felületes szemlélő számára is szembetűnő, hogy a választók döntését elsősorban
a gazdasági és szociális kérdések befolyásolták. A béke és biztonság ügye ezzel
szemben háttérbe szorult. Ez abból is látható, hogy a Munkapárt, a Sasz és a Gil
Nyugdíjasok Pártja ért el viszonylagosan jó eredményt, mert a gazdaságra és
szociálpolitikára fektették a hangsúlyt. Az Avigdor Lieberman vezette Izrael a
Hazánk, amely a bűnüldözést emelte ki kampányában, nemcsak megőrizte, de növelte
is korábbi súlyát.

A Kadima viszont, amely a választások előtt bejelentette, hogy újabb zsidó
településeket számol majd fel, negyvenkettő-negyvenötről huszonnyolc képviselői
helyre esett viszsza. A választások nagy vesztese pedig a Likud lett, amelynek
Hamasz-ellenes kampánya nem tudta mozgósítani szavazóit. A megszorító gazdasági
intézkedések apostola, Benjamin Netanjahu által vezetett párt súlyos vereséget
szenvedett.

A Hamasz még a választás előtt megalakította kormányát. Januári választási
győzelme csak pontot tett a folyamat végére. Izraelben – a szakértő elemzők
szerint is – lejárt a békeszerződések kora. A zsidó állam nem foglalkozik többé
a konfliktus megoldásával, ennek helyét a konfliktus kezelése veszi át. Nem lesz
több ünnepélyes aláírási ceremónia a Fehér Ház kerti pázsitján. A vita arról
folyik, hogyan kezelhető a konfliktus. Ennek éppen úgy része lehet a biztonsági
kerítés, egyes zsidó települések felszámolása, mint mások megerősítése, a
védhető határok megvonása vagy a célzott megsemmisítések, illetve átfogó
szárazföldi katonai hadműveletek is. Ezek fontos kérdések, de nem annyira, hogy
a választók ezek mentén szavaztak volna.

Ennek fontos alapja volt, hogy a Jaalon–Dichter-kettős (az előbbi a vezérkar, az
utóbbi a Sin Bét főnöke volt) véget vetett a második intifádának. Bár a Gázai
övezet menti Sderot, a déli Askelon és a Negev nyugati szélének biztonsága
nagymértékben romlott az elmúlt hónapokban a Kasszam-rakéták és az orosz
gyártmányú Katyusák miatt, ez Tel Aviv és a Gus Dan választóit különösebben nem
befolyásolta. Ezzel Izrael az 1945-ös Nagy-Britanniához hasonlítható: a
világháború véget ért, nem volt szükség háborús kabinetre, így Churchillt
felválthatta Clement Atlee, nagyobb részt belpolitikai programmal. Ez volt az az
egyedülálló helyzet, amelyben a Kadima ideológiamentes pártja megalakulhatott,
és – Izrael történelmében először – centrista pártként győzelmet arathatott.



Amir Perec, a Munkapárt  vezetője

Ez azonban csak pillanatkép. A helyzet villámgyorsan változhat, és változni
is fog. Az új Hamasz-kormány megalakulása, az al-Kaida tevékenységének erősödése
a térségben és az iráni terror- és atomfenyegetés hamarosan másféle
szükséghelyzetet teremt. Vajon Izrael biztonsága ilyen körülmények között új
engedményekkel erősíthető-e meg, vagy éppen nagyobb nemzeti és háborús
erőfeszítéssel: ez kerül rövidesen az országos politikai vita középpontjába.

Terrorkormány

Az új palesztin kormány politikailag keményvonalas személyekből áll, és ezen
még az sem változtat, hogy közülük fél tucat a professzor. Ám a kormányfő,
Iszmail Hanije a tömeggyilkos Jaszin sejk kabinetfőnökeként szolgált.

Vajon a Hamasz-kormány elég mérsékelt-e ahhoz, hogy a nyugati világtól
gazdasági segítséget kapjon? A kabinet megalakulását követően az Egyesült
Államok, Kanada és Izrael leállította a Palesztin Hatóság támogatását. Bár
számos európai vezető komolyan vette a Kvartettnek a Hamasszal szemben
támasztott feltételeit, az EU 78 millió dolláros rendkívüli segélyét a Palesztin
Hatóságnak most már a Hamasz-kormányzat veheti kézhez. Egy sor állam, legutóbb
Kína jelezte, hogy kész fogadni a Hamasz-kormány delegációját.

Az egyetlen ok, amiért a Palesztin Hatóság nemzetközi segélyeket kap, az oslói
kötelezettségvállalások: a terrorizmus megakadályozása, az Izrael-ellenes
uszítás leállítása és a béke megteremtése.

A Fatah vezette PH ebből persze semmit sem teljesített, mégis úgy tett, mintha
teljesítette volna. A Hamasz-rezsim azonban nyíltan szembeszegül. Miért is
kellene nekik akár egy fillért is fizetni?

Olvasson tovább: