hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kegyetlen gerillaháború kezdődött

2002. 03. 10.
Még a derűlátónál is bizakodóbb lenne az, aki egy percig is azzal áltatta magát, hogy a tálibok gyors összeroppanása után befejeződtek az afganisztáni hadműveletek. Minden bizonnyal az történt, hogy az uralmon lévő szélsőségesek egyszerűen csak belátták: képtelenek lennének háborút folytatni az amerikaiak vezette szövetséges erőkkel szemben, amelyeknek felszerelése százszorta ütőképesebb. Látszólag feladták tehát a harcot, hogy átszervezzék erőiket, és áttérjenek a gerillaháborúra, amihez igen jó lehetőséget és terepet biztosít országuk nagyobb része. Öt hónapja folyik a háború, és az al-Kaida-harcosok a napokban bebizonyították, hogy nem lehet megfeledkezni róluk. A Gardez helységtől délre, a hegyekben rejtőző több száz arab, üzbég és talán csecsen harcos alaposan próbára tette az amerikaiakat és afgán szövetségeseiket, visszavervén erőiket, majd pedig elutasították azt, hogy megadják magukat. Az amerikai erőket ebben a csatában érte az eddig elszenvedett legnagyobb afganisztáni veszteség. Nyolc amerikai katona életét vesztette és vagy negyven megsebesült a háromnapos harcok során. Nem vitás, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei előbb-utóbb leverik a "nem afgánokból összetevődő tálib ellenséget" – amint a Pentagon nevezi őket –, de az amerikai győzelem minden valószínűség szerint nem lesz könnyű. 



Amerikai szállítógép landol Kabul mellett Fotó: Reuters

Az al-Kaida-harcosok ilyen kemény ellenállásának egyik fő oka, hogy rengeteg köztük a külföldi. Az afgán földművesek és kétkezi munkások, akik a tálibok soraiban harcoltak, jórészt sikeresen visszailleszkedtek régi életükbe. Az arab, üzbég és csecsen militánsoknak, akik csatlakoztak az al-Kaida-csapatokhoz, és együtt harcoltak a tálibokkal, nincs ilyen kényelmes lehetőségük. A hazatérés sokuk számára nemcsak veszélyes, de szinte lehetetlen. Nem maradt tehát más számukra, mint elrejtőzni a hegyekben vagy más gyéren lakott vidékeken, és kivárni, amíg az amerikaiak és szövetségeseik belefáradnak Afganisztán belső politikai harcaiba és villongásaiba, és faképnél hagyják az egész országot. Voltaképpen két választásuk van: felvenni a harcot az afgán hegyekben, vagy bekerülni egy guantánamói börtönzárkába. Így nem csoda, ha megvetik a halált, és hajlandóak az utolsókig harcolni. Ékes példája volt ennek a Mazar-i-Sharifban levert fogolylázadás. 

Az Afganisztánban rejtőző al-Kaida-harcosok a Pentagon szerint futárok segítségével érintkeznek egymással, nincs megnevezhető katonai parancsnokuk vagy látható stratégiájuk. Mivel nincs hadseregük sem, lehetetlen a hagyományos módszerekkel leverni őket. Egységes parancsnokságuk sincs, néhány száz fős vagy csak néhány harcosból álló csoportokban harcolnak. "Nem lepne meg egyikünket sem, ha ezeknek a keménykötés? harcosoknak kis csoportjai megtámadnának bennünket, és megkísérelnék az ideiglenes kormány megdöntését" – mondta Tommy R. Franks tábornok, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának feje. 

Washingtoni hivatalos körök váltig hangoztatják, hogy az al-Kaida-harcosokat körülzárták, és rövidesen felszámolják. A Pentagon azonban egyidejűleg megkezdte az amerikai közvélemény előkészítését a jövőben sorra kerülő harcokra és arra, hogy azoknak lesznek amerikai áldozatai is. "Azt hiszem, várható, hogy felbukkannak majd újabb számottevő gócok, és lesznek ehhez hasonló harcok" – közölte Donald H. Rumsfeld védelmi miniszter. A háború tehát folytatódik, és nem tudható, meddig. 

Washingtoni illetékesek figyelmeztettek, hogy a jelek szerint al-Kaida- és tálib harcosok gyülekeznek a pakisztáni határ túloldalán. A források nem nevezték meg pontosan bizonyítékaikat, egy illetékes azonban a CNN-nek elmondta: "Különböző jelek utalnak arra, hogy az al-Kaida esetleg megpróbál újraszerveződni Pakisztán területén abban a reményben, hogy viszszatér Afganisztánba." Időközben Donald Rumsfeld védelmi miniszter a barlangokban és alagútrendszerekben rejtőző harcosok ellen folyó hadművelettel kapcsolatban kijelentette: el akarják érni, hogy a tálibok és az al-Kaida tagjai sehol ne találjanak menedéket, ahonnan támadásokat indíthatnak. "Egyszerűen utánuk kell menni. Ez az egyetlen megfelelő védekezés ellenük" – mondta Rumsfeld az újságíróknak, utalva arra is, hogy ez nem az első és utolsó nagy csata ebben a háborúban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!