Kereső toggle

Faji előítélet, vagy a statisztika tragédiája

Egy rossz mozdulat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Cincinnatiben 2001. április 7-én egy szolgálatot teljesítő rendőr agyonlőtt egy gyanút keltő fekete tizenévest. Enynyi lenne a hír. Nem az első eset azonban, hogy az Egyesült Államokban ilyen közlemény látott napvilágot. Tíz évvel ezelőtt nemcsak Amerika, de az egész világ jóérzés? polgárait megdöbbentette az a bánásmód, amelyben a Los Angeles-i rendőrség részesítette a fekete Rodney Kinget, akit a világ tévénézőinek szeme láttára vertek szinte eszméletlenre a helyi rendőrök. 



Timothy Thomas búcsúztatása egy baptista templom előtt. Gyanakvó rendőrök Fotó: Reuters

Nem volt tehát véletlen, hogy ezek után tüntetésekre és zavargásokra került sor a nyugati partvidék legnagyobb városában. Mindössze három esztendővel ezelőtt a rendőrök New Jersey államban lőttek le két feketét, akiket gyorshajtásért állítottak le az egyik m?úton. Tavaly pedig a New York-i rendőrség botránkoztatta meg a polgárságot, amikor tagjai két különböző személyt lőttek agyon gyors egymásutánban. New Yorkban is tömegtüntetéseket rendeztek a rendőrség ellen, amelyek békés körülmények között zajlottak le.

Cincinnatiben azonban más volt a helyzet. Ebben a 331 ezer lelket számláló városban a lakosság 47 százaléka fekete. 1995-től 2000-ig a rendőrség tizenhárom gyanúsítottat lőtt agyon, valamennyi fekete volt. Timothy Thomas tavaly november óta a negyedik fekete, akit a rendőrség golyója sebesített halálra. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy a fekete közösség esetenként erőszakká fajuló tiltakozásokat rendezett. Az ilyen zavargások során rendre előkerül a csőcselék, és fosztogatások, rablások is előfordulnak. 

A múlt hónapban több, polgárjogokért síkra szálló fekete csoport a Polgári Szabadságjo-gokért Küzdő Amerikai Szövetséggel karöltve jogi keresetet nyújtott be Clevelandben a szövetségi bírósághoz, azzal vádolva Cincinnati városát, hogy harminc éve faji előítélet terheli a közéletet. Felhozták továbbá, hogy a rendőrség rutinszerűen kipécézi a feketéket csekély kihágásokért, sokkal inkább, mint a fehéreket, és lényegesen többször alkalmaz túlzott erőszakot ellenük, mint a fehérekkel szemben. A város feketék lakta Avondale negyedében vérfagyasztó emlékeket idéztek fel a közelmúltban kitört zavargások, ugyanis több mint három évtizeddel ezelőtt, Martin Luther King meggyilkolása után hasonló események játszódtak le, és a rendőrség bizony nem bánt kesztyűs kézzel az esetenként erőszakhoz folyamodó fekete fiatalokkal. "Ez nem történt volna meg most, ha akkoriban hallgattak volna ránk. Most a fekete fiatalok új nemzedéke futkározik az utcákon, és randalírozik az igazáért" – mondta egy helyi építőmunkás, aki azt is kifejtette, hogy ez mind a rendőrség által oly rég alkalmazott faji megkülönböztetés eredménye.

Az érem másik oldalán a statisztika áll, amely azt mutatja, hogy az erőszakos bűncselekmények jó részét fekete fiatalok követik el. Nagy nehézségekbe fog tehát ütközni a faji előítélet felszámolása a rendőrségen belül. Amerikában ugyanakkor nemcsak a fajgyűlölő fehér rendőrök azok, akik úgy vélik: a fiatal feketék gyanút keltenek, különösen, ha bizonyos fajta öltözékekben jelennek meg, és kihívó a magatartásuk. Fekete kollégáik pontosan ugyanezen a véleményen vannak. Jesse Jackson, a fekete polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége nemrég bevallotta: nagy kő esett le a szívéről, amikor egy alkalommal sötétben gyalogolt a washingtoni utcákon és észrevette, hogy a mögötte felbukkanó fiatalember fehér. Őt pedig nehéz lenne faji előítélettel gyanúsítani. 

Az emberölésre természetesen nincs mentség, de figyelembe kell venni a rendőrök helyzetét is. Az ő feladatuk a polgárok védelme, tehát kötelességük a gyanús elemek előállítása. Természetesen a rendőr is félti az életét, és ha a gyanút keltő egyén olyan kétes mozdulatot tesz, amelyből feltételezhető, hogy fegyvert ránthat, akkor a rendőr védekezik.

Ugyanakkor tény, hogy a rendőrségen belül egyes helyeken nemcsak fennáll, de alapos a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés gyanúja. Az ilyen jelenségek kiirtása egyike a John Ashcroft új igazságügy-miniszterre háruló feladatoknak. Ashcroft azt a megfellebbezhetetlen utasítást kapta Bush elnöktől, hogy minden szinten és minden területen meg kell szüntetnie a faji megkülönböztetés alkalmazását. A végrehajtás azonban nem tartozik a könny? megbízatások közé. A megoldás első és legfontosabb feltétele a bizalom kialakítása lenne, mivel éppen ennek hiánya képezi az ellentéteket. Amikor a rendőrök gyakrabban megállítják a fekete gépkocsivezetőket, mint a fehéreket, abban a tévhitben, hogy náluk esetleg előbb találnak kábítószert, vagy ők gyakrabban követnek el szabálysértést, az nemcsak fajgyűlölet, de kifogásolható rendőri tevékenység kérdése is. Arról nem is beszélve, hogy ezzel kiváltják, sőt szinte provokálják az olyan zavargásokat, amelyek Cincinnatiben folytak a közelmúltban.

Felmerül a kérdés, hogy ezek a megmozdulások egyenes folytatásai-e az évtizedekkel ezelőtt Los Angelesben, Chicagóban, sőt Cincinnatiben lezajlottaknak. A faji megkülönböztetés fennállt akkor is, és bizonyos mértékben, ha megváltozott formában is, de fennáll ma is. Jóllehet az életszínvonalbeli különbségek eltűnőben vannak a fekete és fehér társadalmi rétegek között, ennek ellenére még évtizedekre van szükség, hogy a különbségek teljesen elhalványuljanak. Sok időt és még több felvilágosító munkát fog kívánni, hogy a bizalmatlanság, sőt gyűlölet tünetei végképp megszűnjenek. A kérdést persze az is bonyolítja, hogy az ilyen jelleg? emberölést elkövető rendőrök általában nem kapnak többet feddésnél. Talán sokkal alaposabban kellene kivizsgálni az ilyen eseteket, a hatóságoknak pedig le kellene vonniuk a tanulságot, és változtatniuk kellene a kiképzésen, valamint egyes tagjaik, sőt parancsnokaik magatartásán.

Olvasson tovább: