Kereső toggle

Keresik az eltűnt terroristát

Arab fenyegetés Zágrábnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A horvát belügyi szervek "megfelelő intézkedéseket" foganatosítottak arab
terrorista fenyegetőzések miatt – adták hírül zágrábi napilapok a belügyminisztérium
szóvivőjére hivatkozva.

A horvát sajtó úgy értesült, hogy a Dzsamáa Iszlámija szervezet képviselője egy
bejrúti hetilapnak nyilatkozva ismét megfenyegette Zágrábot: autóbombák fogják lángba
borítani Horvátországot, ha az új zágrábi vezetés nem ad magyarázatot arra, mi
lett a sorsa Fuad Kavaszménak, a Dzsamáa Iszlámija szellemi vezetőjének, akinek Horvátországban
veszett nyoma 1995-ben.

Kavaszme Egyiptomból – ahol halálra ítélték – menekült Dániába, ahol
politikai menedékjogot kapott. A férfi 1995. szeptember 12-én dán útlevéllel érkezett
Horvátországba. A horvát hatóságok bejelentették, hogy szabálysértési eljárást
indítottak ellene, mert 24 órát meghaladó horvátországi tartózkodás után nem
regisztráltatta magát a rendőrségen. A belügyminisztérium később bejelentette,
hogy Kavaszme Bosznia-Hercegovina felé elhagyta az országot.

Hívei szerint azonban azóta nyoma veszett. E szervezet azzal vádolta meg Zágrábot,
hogy titokban kiadhatta Kavaszmét az Egyesült Államoknak vagy Egyiptomnak, de az is
lehet, hogy horvát börtönben tartják fogva. A Dzsamáa Iszlámija az utóbbi években
több fenyegető levelet is küldött Zágrábba, illetve horvát diplomáciai képviseletekre,
és már egy pokolgépes merényletet is elkövetett Fiuméban (Rijeka). A tengerparti városban
1995 októberében gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a rendőrség helyi központja előtt.
A támadásban csak a merénylő, a Dzsamáa Iszlámija egyik tagja halt meg. (A rendőrség
központi épülete állítólag azért vált célponttá, mert az arab terrorszervezet
szerint ott adták át Kavaszmét – feltehetően – az amerikaiaknak. Az amerikaiak állítólag
pokolgépes merénylet miatt kérték a férfi kiadását.)

Olvasson tovább: