hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háborús kampánycsend
Választásra készül Oroszország

1999. 12. 18.
"Tiltakozunk mindenfajta tárgyalás ellen, ez csak a Nyugat soron következő provokációja. Maszhadov egy közönséges bandita, Knut Wollebeck pedig menjen csak haza Norvégiába" – nyilatkozott néhány nappal ezelőtt Vlagyimir Zsirinovszkij a maga keresetlen modorában. A politikus botrányos kijelentései már megszokott jelenségnek számítanak, és általában nem is veszik túlságosan komolyan; most az egyszer azonban nincs kétség afelől, hogy nyilatkozatával az oroszok többsége lényegében egyetért. Oroszország ellenzi a csecsen gerillákkal való tárgyalásokat és a Nyugat közbenjárását a csecsen válságban.



Menekülő csecsenek Groznijból. A fehér zászló nem mindig véd meg    Fotó:
Kommerszant

Mint ismeretes, Knut Wollebeck, az Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezet (EBESZ) elnöke Észak-Kaukázusba utazott, ahol Aszlán Maszhadovval szándékozik
találkozni, megindítva ezzel a csecsen elnök és Moszkva közötti közvetítést. Ez
ellen mindjárt kezdetben több politikus is tiltakozott. Szergej Sojgu, a rendkívüli
helyzetek minisztere szerint az EBESZ jobban tenné, ha inkább egy csecsen régió helyreállításával
foglalatoskodna. Avgyejev külügyminiszter-helyettes pedig úgy látja, hogy ez egy újabb,
Oroszországra erőltetendő "műközbenjárás".

A FÁK-hadseregben is mindennapos a téma – főleg azok körében, akik régebben is
harcoltak már Csecsenföldön: ők azt hangoztatják, többé nem engedik, hogy a győzelmet
"megvett" politikusok és úgynevezett közbenjárók lopják el.

Az 1994–96-os háborúhoz képest egyébként most egészen jól állnak az oroszok: már
120 települést felszabadítottak, gyakorlatilag harc nélkül elfoglalták a megyei központokat,
Groznij pedig blokád alatt áll. Eközben elvesztettek ugyan mintegy 400 katonát,
viszont a gerillák vesztesége 7000 fő. A katonai sikerek egyfajta új taktikának is
betudhatók, de főleg annak, hogy a tábornokok készek a békés lakossággal való együttműködésre
– például amint egy településről kiszorítják a gerillákat, ott újra bekapcsolják
a villanyt, a gázt, kifizetésre kerülnek a nyugdíjak és egyéb állami támogatások.

Különféle számítások szerint Groznijban jelenleg 15-30 ezer békés lakos és
mintegy 2000 gerilla tartózkodik. Az előbbiek számára két kijáró folyosót is
kialakítottak, és a szövetségi erők egyik fő feladata, hogy gerillákat engedjenek
ki a városból. Félő ugyanakkor, hogy épp ez utóbbiak akadályozzák majd a lakosság
távozását. Szemtanúk elmondása szerint a házakon falragaszok parancsolják Maszhadov
és Baszajev aláírásával, hogy védőik esküdjenek fel a hitetlenek, vagyis a nem
muzulmánok elleni harcra. Mindenki Groznij lerohanására számít; Szergejev védelmi
miniszter szerint azonban semmi ilyenről szó sem lesz, és minden efféléről szóló híradás
egyszer? dezinformáció.

Úgy tűnik, Groznijt maguk a csecsenek fogják megvédeni. Már meg is alakult a védelem
magja – egy körülbelül 1200 fős hadtest, melynek élén Beszlan Gantemirov, Groznij
expolgármestere áll, aki az orosz elnök csecsenföldi képviselőjének helyettese is.
Ők lesznek azok, akik Groznij felszabadításakor az élen fognak állni, a szövetségi
erők pedig a hátvéd szerepét töltik majd be. Addig is valószínűleg a városi önkormányzati
rendőrség alapját képezik majd. Ezt az alakulatot december 9-én alapította a
Maszhadovval és Baszajevvel szemben álló ellenzék; fő feladata a környező hegyvidékek
banditáktól való megtisztítása lesz.

Moszkva pozíciója meglehetősen stabil; sem katonai, sem politikai, sőt még
belpolitikai ügyekben sincs szüksége közvetítőkre. Az orosz társadalom nagy része
támogatja a csecsenföldi hadműveleteket, Putyin miniszterelnök pedig egyenesen ennek köszönheti
népszerűségét. Ha tehát nem viszi véghez, amit elkezdett, és nem semmisíti meg a
gerillákat, választói elfordulnak tőle. Jelcin hasonlóképpen nem hátrálhat már
meg. Az isztambuli és pekingi EBESZ-konferenciákon való felszólalásai után mellesleg
három Csecsenföldön harcoló tábornokot is kitüntetett az Oroszország Hőse címmel.

A Nyugat felől Oroszországra nehezedő nyomást mind a politikusok, mind a társadalom
az ország belügyeibe való beavatkozásként értékeli. Brzezinsky véleménye pedig,
amely szerint semmiképpen nem megengedhető Oroszország győzelme a Nyugat geopolitikai
érdekeltségei miatt, végképp világossá teszi a célt.

Annyi biztos, hogy a nyugatiak minden próbálkozása csak azt eredményezi, hogy
Oroszország végképp elveszíti a bizalmát iránta. Ezzel magyarázhatók Jelcin,
Putyin és más politikusok éles hangú megjegyzései is, amelyek akár a hidegháború jövőbeli
újjáéledését is sejtethetik.


A lekapcsolt város

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!