hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem fékezett a kamion
Merénylet Draskovics ellen

1999. 10. 09.
Vuk Draskovics szerb ellenzéki vezető szerint ellene kitervelt merényletkísérlet volt a vasárnap délután Belgrádtól nem messze gépkocsiját ért baleset. "Isten kegyelméből én egyedül életben maradtam – nyilatkozta megtört hangon, nem sokkal a baleset után. Azoknak, akik ezt megszervezték, számolniuk kell a következményekkel" – tette hozzá a szerb vezető. Magyarország déli szomszédjának vezetése a jugoszláv belügyekbe való beavatkozással vádolta meg a magyar kormányt az ellenzéki vezetés? szerbiai városok vezetőinek budapesti tanácskozása után.



Tanácstalan szerb rendőr egy belgrádi tüntetésen. Keresik Milosevics gyenge pontját
    Fotó: MTI

Alexander Dubcek egykori csehszlovák parlamenti elnök 1992-es, halálos kimenetel?
autóbalesete és Horn Gyula 1994-ben, a parlamenti választások előtt néhány nappal
bekövetkezett rejtélyes közúti karambolja után ismét politikai színezet? szerencsétlenség
történt Európának ezen a táján.

A Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetőjének balesete is különös körülmények között
zajlott le. Az ütközést követően a szerencsétlenséget okozó kamion vezetője eltűnt.
"Nyilvánvaló, hogy súlyos közúti balesetről van szó, ám az is nyilvánvaló,
hogy nem véletlen közúti szerencsétlenségről" – mondta Draskovics. A pártvezető
munkatársai utaltak arra, hogy nem voltak féknyomok az úton, s ez azt jelzi, hogy a
kamionvezető meg sem próbált fékezni.

Az SPO elnöke és kísérete három személygépkocsival haladt a közép-szerbiai Cacak
felé. Az első autó, amelyben Draskovics felesége, Danica is ült, elhaladt a balesetet
okozó teherautó mellett. A kamion ekkor hirtelen áttért a menetirány szerinti bal
oldalra, ahol Draskovics és sógora haladt. Utóbbiak megpróbáltak kitérni, ám autójuk
bal oldala a teherautónak ütközött, és lerepült az útról. A testőröket szállító
harmadik személygépkocsi belerohant a teherautóba és azonnal felrobbant. A kamion
vezetője a közeli kukoricáson át kereket oldott. A rendőrség két órára lezárta a
környéket, és a járművek elszállítása után engedte csak a helyszínre az újságírókat.
A teherautó-sofőr és a belgrádi rendszámú kamion tulajdonosának kiléte egyelőre
ismeretlen.

Draskovics könnyebb sérüléseket szenvedett, de sógora, Veszelin Boskovics, illetve az
ellenzéki vezető három testőre életét vesztette. A Hetek értesülései szerint
Draskovics pártja szabadkai bizottságának elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a
szerb vezetőnek nem ez volt az első rejtélyes balesete. Nemrégiben csehországi útjáról
hazatérőben csak sofőrjének lélekjelenléte mentette meg attól, hogy egy bal oldalra
áttért kamion belerohanjon a vezetőt szállító személyautóba. A mostani baleset
pikantériája, hogy nem került elő a tettes, eltűnt a rendszámtábla a kamionról, és
a motorszám alapján történő azonosítás sem történt meg, félő, hogy ennek le is
jár a törvényi határideje – mondta a Hetek belgrádi informátora.

Draskovics most igyekszik politikai tőkét kovácsolni a balesetből. Milosevics jugoszláv
elnököt azzal fenyegeti, hogy "le fogja váltani". Az ötvenkét éves szerb ellenzéki
vezető az év elején rövid ideig jugoszláv kormányfő-helyettesként tevékenykedett,
áprilisban távolították el a kormányból a NATO tizenegy hetes bombázása alatti
politikai nézetkülönbségek miatt. Az elmúlt időben a kormány és az ellenzék között
ingadozott. Draskovics nemrég közölte, hogy a jugoszláv kabinet áprilisban puccsot
tervezett Montenegróban.

Az SPO mindeddig nem csatlakozott a Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök elleni napi tüntetésekhez,
amelyeket az ellenzék másik szárnya, a Szövetség a Változásokért mozgalom szervez.
Draskovics szerint az utcai megmozdulások időpazarlást jelentenek, akár polgárháborúhoz
is vezethetnek. Eddigi nézetei szerint Milosevicset a választófülkékben kellene inkább
legyőzni. Fenyegető veszélynek tartja azt is, hogy Milosevics hatalma megtartása érdekében
kész erőszakot is alkalmazni, bár az elmúlt napok megrázó eseményei után már célzott
arra is, hogy a mostaninál sokkal célratörőbb tüntetéseket akar szervezni a
jelenlegi hatalom ellen.

Zoran Djindjics, a Demokratikus Párt vezetője, aki örömmel fogadná Draskovicsot szövetségeseinek
soraiban, a békés tüntetések folytatása mellett foglalt állást: bármi áron
folytatni kell a tiltakozó megmozdulásokat, mivel ez Milosevics gyenge pontja – mondja
Djindjics. A Szövetség a Változásokért több tízezer, a zuhanó életszínvonal és
Jugoszlávia nemzetközi elszigeteltsége ellen tiltakozó embert tud naponta az utcára
vinni. A kormánytisztviselők "árulóknak" és "NATO-lakájoknak" bélyegzik a tüntetőket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!