Kereső toggle

Hogyan tovább a légicsapások után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Közel nyolc évvel azután, hogy George Bush elrendelte a tűzszünetet a
Perzsa-öbölben, újabb rakétaeső figyelmeztette a világot: a térségbeli
feszültség korántsem enyhült. A füstfelhők eloszlása után azonban a világ azt
kérdezi: és most mi van? A Washington Post, a Time és az Intellectual Capital
folyóiratok hasábjain politikai szakértők és újságírók azt mérlegelték: sikeres
akcióként vagy politikai kudarcként könyveli-e el majd a történelem a "Sivatagi
Róka" hadműveletet.

A hivatalos becslések szerint az akció Irak rakétagyártó kapacitását legalább
egy évre viszszavetette, károkat okozott az ország harcászati infrastruktúrájában,
és lerombolt több vegyi gyárat, amely lehet, hogy vegyi fegyvereket gyártott, de az is
lehet, hogy nem.

Egyes szakértők attól tartanak, a hadművelet nem érte el az elnöki retorikában
nevesített célt: Szaddám hatalmának gyengítését. Sőt lehetséges, hogy az akció a
patriotizmus és hazafiság szellemét erősítette meg az iraki népben, amely támogatni
fogja vezetőjét, akit nem kedvel ugyan, de aki legalább kiállt a "Nagy Sátán",
azaz Amerika ellen. Hamid Bajati, egy iraki ellenzéki csoport szóvivője szerint:
"Szaddám felemelkedhet, mint egy olyan hős, aki szembeszállt az amerikai
imperializmussal." Az elemzők szkeptikusan fogadták az iraki ellenzéki mozgalmat
ösztönző kijelentéseket is, mondván: az irakiaknak nagyon naivnak kell lenniük
ahhoz, hogy elhiggyék, Amerika valóban megkockáztatja egy esetleges lázadás
támogatását. Emellett arra is emlékeztetnek, hogy Irak az első világháború után
mesterségesen létrehozott állam, és az ingatag térségben a területi egység
megtartása és a destabilizáló erők visszatartása a régióban alkalmazott amerikai
politika egyik fő célja. Ezért az északi kurdok és az Irak déli részén élő
síita muszlimok támogatására tett ígéretek némileg irreális elképzeléseket
tükröznek.

Ezen túlmenően Szaddámból nemcsak nemzeti, hanem egy csapásra "regionális" hőst
is faragtak, hiszen az arab világban – Jordániában, Arábiában, Palesztinában,
Szíriában vagy Iránban – az utca embere számára Szaddám most "az Arab" lett,
aki ellenáll az új világrendnek. Szakértők rámutatnak, hogy az Öböl-háború
idején Bush elnök úgy állította be a harcot, mint a jó és a gonosz küzdelmét,
megidézve ezzel annak az új világrendnek az eszményképét, amely szerint a
különböző nemzetek összefognak egy közös cél, az emberiség univerzális
törekvéseinek megvalósítása érdekében. Clinton retorikája is tartalmazott hasonló
elemeket.

Egyes becslések szerint az akció súlyos következménye lehet az Irak ellen folytatott,
amúgy is törékeny szankció-politika alkalmazásának aláásása. Kína már korábban
is felhívást intézett az embargó megszüntetésére, Moszkvában is emlegették a
kereskedelmi korlátozások felszámolását; Irán, Szíria és Jordánia pedig lehet,
hogy egy éven belül többé-kevésbé nyíltan fog kereskedni Irakkal, "humanitárius
segély" címszó alatt vagy anélkül.

A hadművelet további gyenge pontjaként említik, hogy hiányzott belőle egy alapvető
adalék: a kongresszus jóváhagyása. Az amerikai Alkotmány értelmében ugyanis csak a
kongresszus hirdethet háborút. A második világháború óta erre nem került sor, de
az azóta eltelt időszak során a kongresszus valamilyen módon mindig jóváhagyását
adta az aktuális hadműveletekre. Jelen esetben – csakúgy, mint a közelmúltban
végrehajtott szudáni és afganisztáni bombázások esetén – ez nem történt meg.

Minimális az esély, hogy az UNSCOM megfigyelői visszatérhetnek Irakba, nélkülük
viszont nehéz lesz elegendő bizonyítékot találni arra, hogy Irak valóban
megpróbálja-e újjáépíteni fegyverarzenálját. Mi több, fennáll a veszély, hogy
Bagdad még szabadabban törekedhet céljai elérésére. Ráadásul, mint a Time magazin
egyik újságírója cinikusan megjegyzi: a helyzet iróniáját leginkább az adja, hogy
az amerikai elnök helyzete jelenleg bizonytalanabb, mint Szaddám Huszeiné.

(A légicsapásokat követő orosz reakciókról cikkünk: Moszkva gondolkozik)

Olvasson tovább: