Kereső toggle

Különleges kegyelmi időszak van Európában

Ünnepi Hetek-interjú Németh Sándorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hetek történetében először készítettünk interjút lapunk alapító-főszerkesztőjével, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével. Németh Sándorral az ünnepi készülődésen kívül a kereszténység globális és hazai helyzetéről, a kulturális háborúról, az Európában és itthon zajló tüntetésekről is beszélgettünk.

 

A Vidám Vasárnap ünnepi felvételeiről érkeztél erre az interjúra. Ezek középpontjában a családok, házasságok, nagycsaládok állnak. Miért ezt választottátok témának?

A Vidám Vasárnap-közvetítések után mindig volt bennem egy hiányérzet, ami abból adódott, hogy ezeken az alkalmakon én vagyok az előadó, a többi résztvevő pedig hallgató, akiket ismerek harminc éve. Eszembe jutott, hogy nagyon jó lenne nekem is és a tévénézőknek is meghallgatni az ő bizonyságukat. Ez nekem annál is inkább fontos, mivel ebből derül ki, hogy volt-e a munkámnak értelme, tartós gyümölcse.

Ma három házaspárral készítettünk interjút. Nagyon inspiráló a számomra újra hallani, hogy ezek a nagyon különböző szocializációjú emberek hogyan találkoztak Jézus Krisztussal. A  jót hamar meg lehet szokni; könnyű elkönyvelni, ha valaki a bibliai erkölcsi normák szerint él és nem kerül ennek során komolyabb krízishelyzetbe – hajlamosak vagyunk a problémákra és válságokra élesebben emlékezni. Éppen ezért voltak nagyon inspirálók a ma felvett interjúk, és elgondolkoztatott: hogyan lehetne minél szélesebb nyilvánosság elé tárni azokat a csodálatos élettörténeteket, amelyeket a Hit Gyülekezetének tagjai magukban hordoznak.

Az év vége részben hagyományosan a családról, barátokról, elcsendesedésről szól, de idén itthon és Európában meglehetősen zaklatottra sikeredett. Mennyire engeded be az életedbe a politikát ilyenkor?

Attól függ, hogy mennyire érintik a felmerülő politikai kérdések a világnézetemet. A családdal, nemzetépítéssel, vallásszabadsággal, szólásszabadsággal kapcsolatos kérdésekkel nem lehet nem foglalkozni, ahogy a bibliai erkölcs és az új moralitás összecsapásával is foglalkozni kell. Ha ezek körül a kérdések körül vannak politikai viták, azokat mélyebben beengedem az életembe, és ha kell, nyilvánosan is állást foglalok ezekben a kérdésekben, ahogy eddig is tettem. De van, amit maximum az észlelési küszöbig engedek be az életembe.

Vannak olyan értékelések, amelyek keresztényellenesnek tartják a budapesti utcai megmozdulásokat. Ezekkel egyetértesz?

A gyülekezési jog alapjog, a legfontosabb demokratikus vívmányok egyike. Egy időben magam is gyakoroltam, a rendszerváltás környéki tömegmegmozdulásokon szerintem kivétel nélkül ott voltam, és igyekeztem más keresztényeket is rábeszélni arra, hogy vegyenek részt az akkori kommunista rendszer elleni megmozdulásokon. Világos volt a számunkra, hogy a Hit Gyülekezete helyzetében akkor következhet be pozitív változás, ha az egész politikai rendszer megváltozik. Hozzá kell tennem, hogy a sztrájkjog maga is alapjog, ez volt a véleményem harminc éve és ez ma is. A sztrájkjog, a munkavállalók érdekvédelme rendkívül fontos volt a számunkra a rendszerváltáskor és az ma is.

Ám fontos megjegyezni, hogy bár a demokratikus átalakulás lezajlott 1989-90-ben, de véleményem szerint a kulturális terület az, amelyen Magyarország a leginkább bennrekedt a kommunizmusban, és ezen a területen a mai napig hiányzik az érdemi változás. Itthon már a kommunista rendszer előtt is súlyos problémák voltak a társadalomnak a bibliai erkölcsi modellhez való hozzáállásával, de ami esetleg kompatibilis volt a magyar társadalom erkölcsi felfogásában a bibliai erkölccsel, a második világháború után a kommunisták azt is szétverték a „szocialista erkölcs” propagálásával.

A szocialista erkölcs voltaképpen az egyéni szabadság, a szabad akarat tagadására épül. Ebben az erkölcsi felfogásban az egyén alá van rendelve különböző közösségi érdekeknek, céloknak. Az egyéni méltóság, a privátszféra, vagy akár az olyan természetes közösségek, mint a család tisztelete teljesen hiányzott ezekből a társadalmakból, amelyekben az állam szerepe fontosabb lett az egyénnél. Sajnos azt látom, hogy az egyént és az egyének szabad döntése alapján létrejött természetes közösségeket az államok ma is világszerte az irányításuk alá akarják venni. A globalizációpárti és globalizációkritikus erők küzdelme voltaképpen arról szól, hogy előbbiek megpróbálják az új moralitást ráerőltetni az emberekre.

A sokat emlegetett új moralitást meghirdető erők voltaképpen a bűntudat kiiktatásával szeretnék a bibliai erkölcsi normákat eltüntetni a társadalom életéből. A mostani politikai feszültségben ez zavar engem. Teljesen érthető, ha a munkavállalók nem akarják hagyni, hogy akár a munkáltatók, akár a kormány elvegye a családjukkal töltött idejüket, és a demokrácia velejárója, hogy ennek a tiltakozásuknak hangot is adnak. De kifejezetten károsnak tartom, ha ennek a törekvésnek a nyomán, vagy inkább ürügyén Magyarországon is megerősödnek az új moralitást hirdető, a bibliai értékrenddel szembenálló erők.

Az alapján, amit a kommunizmus kulturális örökségéről mondtál, jól értjük, úgy látod, hogy valós kérdések körül zajlik az a küzdelem, amit „kultúrharcnak” neveznek és amelyről a Hetek mostani lapszámában megjelenő interjújában Bán János is beszél?

A magyar táradalom már a rendszerváltáskor is romokban volt erkölcsileg. Bizonyos politikai erők már 1989-90-ben az erkölcsi megújulás szükségességéről beszéltek, de erre a mai napig várni kell. Egyetértek azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Magyarországon a mai napig el vannak nyomva a valódi konzervatív értékeket képviselő gondolatok, egyének és csoportok, amelyek valódi konzervatív értékeket képviselnek. Egy esetleges baloldali fordulat Magyarországon sajnos azt jelentené, hogy az esélye is elveszhet annak, hogy Magyarországon megszűnjön a keresztény kultúra perifériára szorítása.

Ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne lenne rengeteg probléma, vagy a kormány ne követne el rengeteg hibát, de azok a keresztények, akik letisztult világnézettel és erkölcsi világképpel rendelkeznek, a mostani időszakban mégis esélyt látnak arra, hogy a keresztény kultúra kijöjjön abból a gettóból, amelybe nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte kényszerült.

Mit értesz az alatt, hogy gettóba vagy perifériára kényszerült a keresztény kultúra?

Önmagában az, hogy az emberek templomba vagy gyülekezetbe járnak, nem kereszténység. Azt a kommunisták is megengedték, hogy az emberek egy része templomba járjon, de azt már nem, hogy az emberek az életük minden területén autentikusan, ha tetszik, életvitel-szerűen megéljék a saját kereszténységüket. Aki ezt valójában, az élete teljességében akarta megélni – akár katolikus, akár protestáns volt az illető –, azt megszégyenítették, perifériára szorították.

Ma azt látom, hogy a személyes bizonyságokon keresztül tudjuk elmondani a honfitársainknak, hogy a keresztények hogyan élik az életüket, hogyan építik föl a családjukat, miért vállalnak gyerekeket, milyen szerepet játszik az életükben a munka, a család, a hit, és milyen szerepet játszanak ezek az emberek a városuk, az ország jólétében.

Minden társadalom kultúrája plurális, de nekünk az a feladatunk, hogy ebben a sokszínűségben az evangélium hirdetése mellett a keresztény kultúrát is képviseljük, benne pedig ennek a kultúrának az egyik fő alkotóelemét, az autentikus konzervatív értékrendet.

Annak mi az oka, hogy zsinórban három, kétharmados jobboldali győzelem után sok jobboldali közszereplő, és a fentiek alapján te is úgy érzed, hogy a keresztény kultúra perifériára szorult Magyarországon?

Ennek nagyon mély társadalmi okai vannak. Többek között az, hogy Magyarországon és szerte a világon a kereszténység hosszú ideje spirituálisan és lelkileg meghasonlottságban van. A gyakorlatban ez a meghasonlottság azt jelenti, hogy sokan kereszténynek mondják magukat, de az életük különböző területein olyan normákat követnek, amelyek szemben állnak az általuk választott erkölcsi-szellemi értékekkel. Ez olyannyira tömegjelenséggé vált, hogy bizonyos egyházak legfelső szintű vezetőit is jellemzi.

Az tehát egy dolog, hogy a hatalom meghirdet egy jobboldali politikát, amely úgymond a kereszténységre támaszkodik, de az autentikus kereszténység kialakulásához arra is szükség van, hogy a társadalomban ezzel párhuzamosan végbemenjen egy pozitív változás, amelynek során a magukat kereszténynek mondó emberek felszámolják a kettőslelkűségüket, a kettős életüket, és teljes szívből elkötelezik magukat a bibliai családmodell, a keresztény életvezetés mellett.

Ez a fajta autentikus kereszténység a magyar társadalomban ma nem túl széles réteget jelent, és a nagy történelmi egyházak tagságának is inkább a kisebbsége tartozik ide. Nagyon sok hívő azt látja, hogy a környezetében sokan eljátsszák, hogy egyszer hívők, egyszer nem hívők, ateisták között ateista módon gonolkodnak és úgy is viselkednek, hívők között hívő módon viselkednek. Ennek a magatartásnak sajnos nagyon komoly tradíciója van még Magyarországon, és ezen a területen még nem történt komoly áttörés itthon.

Ősszel a Hetekben jelent meg a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos, nagy visszhangot kiváltott nyílt leveled. Szinte azóta sem telik el nap, hogy Magyarországról ne jelenne meg valami rémísztő cikk a világmédiában az erősödő antiszemitizmusról, nyílt diktatúráról, megfélemlítésről. Ugyanakkor rekordszámú turista érkezett decemberben is Budapestre, többek között Nyugat-Európából és Izraelből is, és láthatóan jól érzik itt magukat. Mi lehet az oka ennek az ellentmondásnak?

A Hit Gyülekezetének istentiszteleteit sok külföldi vendég keresi föl. Sokat beszéltünk ezekről a dolgokról velük, a legtöbbször az ő kezdeményezésükre. A hivatalos magyar politika nagyon megosztja a nemzetközi politikaformálókat. Komoly támogatói és komoly ellenfelei is vannak, de nem vagyok benne biztos, hogy az emberek között olyan nagy lenne az elutasítás vele szemben, mint a nemzetközi politikai, gazdasági és pénzügyi elitben. Számomra ez az ellentmondás is azt bizonyítja, hogy az elit nagyon elszakadt az átlagemberektől. Ez a mai európai politika legsúlyosabb problémája. Ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt időszakban nemcsak Budapesten, de számos más európai nagyvárosban is tüntetések, zavargások voltak – hol jobboldali, hogy balliberális kormányok ellen.

Összességében azt látom, hogy a saját választóiktól elszakadó kormányokkal szemben Európa-szerte növekszik az elégedetlenség, amit meg tudnak lovagolni adott esetben szélsőséges erők, „hivatásos forradalmárok”. Ezek az erők ma főképp szélsőbaloldaliak – ha lenne uszítás-világbajnokság, akkor azon a marxisták kapnák az első helyet. Természetesen azokban az országokban van könnyebb dolguk, ahol már nincs vagy sosem volt kommunizmus. Ez sem új jelenség, 1968-ban is ott hódítottak a legkülönfélébb marxista-maoista eszmék, ahol a gyakorlatban nem szenvedték meg az emberek a kommunizmust. Tizenévesként itthon elhűlve figyeltük, hogy micsoda borzalmakért lelkesednek a francia vagy nyugatnémet kortársaink. Akkoriban sokat írtak arról, hogy a KGB a különböző diákszervezetekbe beférkőzve uszította a diákságot a fennálló társadalmi rend ellen, és egyáltalán nem sikertelenül: a nyugati diákokat sikerült marxista befolyás alá vonni. Az uszítók egy része ma erről az oldalról jön, a másik részük pedig a nacionalisták és szélsőjobboldaliak részéről. Furcsa katyvasz kezd kialakulni Európában, ami engem is aggodalommal tölt el, mert a káosz növekedése nem a polgári szabadságjogok kiszélesedését fogja szolgálni, hanem adott esetben diktatórikus törekvések előtt nyithat utat.

Az utóbbi hetekben a francia és a magyar kormány is tüntetésekkel szembesült egy-egy intézkedése nyomán. Hogyan előzhetők meg azok a kormányzati hibák, amelyek hasonló megmozdulásokhoz vezethetnek és adott esetben szélsőséges mozgalmak előtt nyithatnak utat?

Ehhez kellene a keresztény kultúra. A keresztény kultúrával rendelkező politikus tudja, hogy a dicsőség, a hatalom a Biblia alapján mindig súlyt jelent, ha tetszik, nehézséget. A dicsőség két dolgot tud tenni az emberrel: vagy még jobbá teszi, mint hatalomra kerülése előtt volt, vagy szörnyeteggé. Ezért a Biblia – mind az Ószövetség, mind az Újszövetség – tanácsa a hatalmasok számára, hogy ne feledkezzenek meg az alázatról. Ez vonatkozik Dávidra is, aki Isten kegyelméből volt király, de azokra a mai európai vezetőkre is, akik a népüktől kapták a hatalmukat bizalom alapján. A választáson győztes politikusoknak folyamatos párbeszédben kellene maradniuk a választóikkal, nem lenne szabad bezárkózniuk a győzelmük után a hatalom elefántcsonttornyába és a sameszeikkel üzengetni azoknak, akiknek a hatalmukat köszönhetik, hanem az emberek között kellene maradni, és nemcsak kampányidőszakban járni az országot. Szerintem a demokráciában a kormányok nem arra kapnak felhatalmazást, hogy a jogszabályalkotásból kizárják akár az ellenzéket, akár a társadalmat. Ezek olyan hibák, amelyeket nem lenne szabad elkövetni. Egy példa: a franciák az első forradalmuk óta nagyon szeretik az egyenlőséget – persze nem a marxi értelemben vett egyenlősdiről beszélek, hiszen vagyoni különbségek ott is vannak –, és nem viselik el, ha valaki, aki az ő bizalmuknak köszönheti a hatalmát, úgy bánik velük, mint egy császár. Demokráciában ez nem működik.

Miközben a világban mindenhol dinamikusan növekszik az evangéliumi kereszténység, Európában mintha – kevés pozitív kivételtől eltekintve – nem lenne nyoma. Mi hiányzik az európai ébredéshez?

Részben egyetértek a kérdésben foglaltakkal, de annyiban árnyalnám a megállapításodat, hogy közös barátunk, Rodney Howard-Browne a közelmúltban tartott egy tizenhét európai várost érintő körutat, és arról számolt be, hogy Kelet- és Közép-Európa országaiban egyáltalán nem elkeserítő a helyzet. Ezekben az országokban az elmúlt években-évtizedekben nagy számban jöttek létre független, teljes evangéliumi, ha tetszik, neoprotestáns közösségek.

Ami Nyugat-Európát illeti, ott – például Franciaországban és Nagy-Britanniában – azt tapasztaljuk, hogy elsősorban a bevándorlók körében működik a Szentlélek. Párizsban és Londonban hatalmas munka zajlik, nagylétszámú, főként ázsiai és afrikai származású testvéreket tömörítő neoprotestáns gyülekezetek jöttek létre. Ez fantasztikus fejlemény, aminek nagyon örülök. Még jobban örülnék, ha az angol és a francia többségi társadalomra is ugyanilyen hatást gyakorolnának ezek az ébredések, mint az említett közösségekre.

Szintén örvendetes folyamat zajlik Olaszországban, ahol nagyon sok, folyamatosan gyarapodó, igaz, egyelőre kis létszámú újjászületett keresztényekből álló közösség jött létre az elmúlt időszakban Észak-Olaszországtól Szicíliáig. A nyugat-európai országok közül talán Olaszországban a legígéretesebb a teljes evangéliumi gyülekezetek helyzete.

Összességében szerintem nem kell lemondani Európáról az utóbbi időszakban megerősödött a reménységem abban, hogy Isten sem mondott le a kontinensünkről. Különleges, kegyelmi időszak van Európában, amikor üldöztetés , akadályoztatás, vagy akár médiabeli zaklatás nélkül lehet hirdetni az evangéliumot. Kedvező légkör van, de a szellememben azt érzem, hogy nem sokáig fog ez tartani. Ez figyelmeztetés a keresztényeknek, hogy használják ki ezt az optimális időt, hozzák rendbe a kapcsolatukat Istennel, rendezzék a családi dolgaikat, és készüljenek fel „a hét szűk esztendőre”.

A Hit Gyülekezete történetét az alapítás óta végigkísérik azok a törekvések, amelyek a gyülekezet helyzetének konszolidálását akarták megakadályozni. Ma is vannak ilyen törekvések, ám jóval gyengébbek, mint a múltban. Az ilyen törekvések vélja, hogy a kétes hírű közösség bélyegét rajtunk tartsák. Vannak emberek, akik az életüket feltették erre. Mégis azt kell mondanom, hogy 2018-ban is jó dolgok történtek velünk és a jövő évtől is ezt várom. Azért imádkozom, hogy Isten adjon kegyelmet ahhoz, hogy ez az időszak – annak minden gazdasági, politikai, társadalmi feltételével együtt – egy kicsit meghosszabodjon még és a hívők ki tudják használni ezt Isten dicsőségére.

Keresztény szempontból is van tétje a jövő évi európai választásnak?

Óriási tétje van. Szerintem az fogja eldönteni a világ sorsát, hogy a nyugati kultúra milyen irányba megy. Nem azt kell nézni, hogy Európa ma gazdasági, pénzügyi szempontból gyengébb, mint korábban. A nyugati kultúrától elválaszthatatlan az Egyesült Államok, és így együtt a nyugat ereje egyértelmű. A globalizmus programja kapcsán az új moralitás és a bibliai, konzervatív erkölcsi értékek ütköznek. Látható, hogy sokak számára cél ez utóbbinak a kiszorítása a kultúrából és a társadalomból. Olyan jogszabályokat akarnak elfogadtatni a Európai Unió tagállamaiban, amelyek kritikus helyzetbe sodorhatják a kereszténységet.

Látni kell: a történelem során az emberek egy része mindig olyan életformát folytatott, amelyet mi Biblia-ellenesnek vagy deviánsnak tartunk. Erre szabad akaratot kaptak, és senkit sem lehet az akarata ellenére a bibliai szempontból helyes magatartásra kényszeríteni. Ám az, hogy az állam kényszerrel próbálja meg „házassággá” vagy „családdá” nyilvánítani, ami nem az, más minőséget jelent.

Ne gondoljuk, hogy a jogszabályoknak nincs hatásuk a mindennapi életünkre! Egy példa: a mai napig van társadalmi hatása azoknak a rendeleteknek, amelyekkel Iustinianus bizánci császár megtiltotta az egyház, az „eklézsia” kifejezés használatát a katolikus egyházon kívül, és az összes többi keresztény irányzatot a szekták közé sorolta. A „szekta” ma is olyan megbélyegzést jelent, mintha az, akire rásütik, leprás lenne. És ez egy 1500 éves jogszabály hatása, hiszen a felületes közszereplők továbbra is a jusztinianoszi értelmezés szerint különböztetik meg azt, hogy mi az egyház és mi nem. Pedig ennek sem a Bibliához, de még az első századok kereszténységéhez sincs semmi köze, kizárólag egy hatalmi döntés volt. Természetesen minden keresztény irányzatnak joga van ahhoz, hogy önmagát megkülönböztesse, akár jobbnak tartsa magát a másiknál. A gond abból fakad, ha ezt a hatalom dönti el.

Ugyanígy van az életvitelek megválasztása esetében is. A kulturális háború onnan ered, hogy az állam megpróbál belenyúlni a házasság, a család, sőt a nemi identitás évezredes fogalmaiba, az emberek legszemélyesebb szférájába avatkozva be illetéktelenül. A jövő évi választás erről is szól: vajon szabad utat engednek-e az új moralitásnak vagy egy nagyobb ellenállás jön létre ezzel szemben. Én az utóbbinak örülnék, és úgy gondolom, hogy ez nem csak személyes szempontom, hanem egyetemes keresztény érdek is, legalábbis azok számára, akik nem formálisan akarják a kereszténységet megélni, hanem hisznek abban, hogy a feltámadt Krisztusból olyan erőt lehet meríteni, amire bátran ráépíthetik a teljes életüket.

Van esély tehát arra, hogy vissza lehet nyerni Európát, egy ilyen másfél évezredes tévút után is?

Óvatos vagyok a válasszal. Szüleim, nagyszüleim sok mindent láttak, megélték a két világháború poklát, ezért tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos korokban nagyon váratlan, negatív fordulatok tudnak bekövetkezni egyének, családok és nemzetek életében, annak ellenére, hogy ők maguk nem akarják ezt, sőt küzdenek ellene.

A Bibliából tudjuk, hogy a Sátán evilág istene, de számomra úgy tűnik, hogy természetes szinten is igaz, hogy a választott vezetők körén túl is történnek hatalmi döntések. Ezek az elmúlt években elég nyíltan történnek, vannak emberek, akik nyíltan vállalják, hogy az általuk helyesnek tartott társadalomátalakító programot akár számos országban is megkísérlik végrehajtani, kerül amibe kerül – szerintem helyesebb a „ráerőszakolni” vagy „rákényszeríteni” kifejezést használni.

Nem értem, hogy nem választott vezetőknek miként lehet olyan hatalma, mint például Soros Györgynek? Mi az oka annak, hogy a nemzeti hatalom feletti oligarchák ilyen szinten be tudnak avatkozni milliók sorsába és életébe? Olyan elszántságot vélek felfedezni ezeknek az embereknek a magatartásában, amellyel készek nyíltan a többségi akarattal is szembeszállni. El kell ismernem, hogy ezt professzionális szinten űzik.

Ennek ellenére nem szabad feladni a küzdelmet. Részben azért, mert tudjuk, hogy a történelem végén nem a gonosz és rossz fog győzni, hanem a jó. Fontos megemlékezni és emlékeztetni Isten ígéretéről, mert ez tartja meg a lelkünkben a reménységet. Emellett minden hívőnek és jóérzésű polgárnak józan döntéseket kell hoznia annak érdekében, nehogy hirtelen egy szakadékban találjuk magunkat.

Az idei jubileumi év volt Izrael számára. Fontos döntések születtek: az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának és az amerikai nagykövetség is átköltözött. A hétköznapokban viszont ugyanaz folytatódik, ami az elmúlt években: palesztin terror, gázai rakéták, északon a Hezbollah készíti az alagutakat a határon, délen a Hamász. Tovább fenyeget Irán és tart a nyugati bojkott is. Haladást vagy megrekedést látsz Izrael elismerése és helyreállítása terén?

Egyértelműen pozitív fejleménynek tekintem az amerikai nagykövetség áthelyezését Jeruzsálembe, de számítani lehetett rá, hogy ez nem lesz egy könnyű, konfliktusmentes folyamat. Emiatt a döntés miatt is számomra Donald Trump az év meglepetése. Mindenki kíváncsi volt arra, vajon teljesíti-e a választási kampányban tett ígéreteit? Sokan kiszámíthatatlannak tartották, akitől nem lehet következetességet várni, de a döntései, tettei azt igazolják, hogy az ígéreteit igyekszik betartani.

Másrészt szeretném felhívni a figyelmet egy olyan bibliai jelre is, ami a szemünk előtt valósul meg. A próféták előre beszéltek arról, hogy lesz idő, amikor királyok némulnak el Isten előtt, vagyis megalázkodnak és elismerik az Úr hatalmát. Idén lehetett látni ennek jeleit, különösen Trump úrral kapcsolatban. Nem tudok arról, hogy a 20. században lett volna ilyen amerikai elnök, aki nyilvánosan vállalja az imát, sőt segíti a keresztényeket abban, hogy az imádkozás visszakapja nemzeti és nemzetközi tekintélyét. Ismerjük jól a hibáit, de számomra fontosabb az, hogy például a karácsonyi üzenetében nem csak egy hivatalos, protokoll üdvözletet mondott el, hanem az egész világ előtt személyes hitvallást tett Jézus Krisztus mellett. Nem gondoltam volna, hogy az életemben kortársa, tanúja leszek annak, hogy a világ első számú vezetője a nagy nyilvánosság előtt ezt vállalja.

Amerikában azért van hagyománya a keresztény hivatkozásoknak, még Bill Clinton is használt szinte minden beszédében bibliai idézetet.

Tudom, de ezek inkább kulturális hivatkozások voltak a kereszténységre. Az is tény, hogy a 20. században több elnök Billy Grahamet hívta magához imádkozni, valamint a brit uralkodó és egyes miniszterelnökök is keresték hitvalló keresztények segítségét, de mindegyik titokban tartotta ezt. Nem akarták, hogy a politikai karrierjükre és a társadalmi megítélésükre ezek a kapcsolatok negatív hatást gyakoroljanak. Trump urat mindez nem érdekli. Ő sok szempontból Salamon királyhoz hasonlít: szinte nincs olyan élvezet a világon, amit ki ne próbált volna. Sokan elmarasztalják őt emiatt, de gondoljuk végig: a legtöbb milliárdoshoz hasonlóan ő is leélhette volna az életét gazdagságban és nyugalomban. Jószerével ő az első amerikai elnök, aki számára a közhivatal nem egzisztenciális felemelkedést, hanem inkább alábbszállást jelent egy alacsonyabb létminőségbe. Azt is látjuk, hogy példája nyomán egyre több újjászületett keresztény bátorodik fel és indul sikerrel a választásokon, mint például az új brazil elnök vagy az új ausztrál miniszterelnök. Nincs jogunk Magyarországon sem megkérdőjeleznünk több olyan vezető politikus kiállását, akik keresztényként határozzák meg magukat. Nyilván vannak különbségek: vannak, akik inkább kulturálisan kötődnek a kereszténységhez, de vannak elkötelezett hívők is a vezetésben. Évtizedek óta figyelem a hazai közéletet, és úgy látom, hogy keresztény, spirituális szempontból a vezető elit összetétele még soha nem volt ilyen kedvező. Ezzel nem azt mondom, hogy minden hibátlan, csak a pozitív jelekre szeretném felhívni a figyelmet, mert érdemes felismerni ezeket is.

Egy másik példa: néhány hete Brüsszelben politikusok, európai képviselők jelenlétében imareggelit tartottak, és erre a rendezvényre nem csak a tradicionális egyházakat, hanem a neoprotestáns felekezetek, köztük a Hit Gyülekezete képviselőit is meghívták. Ez szintén reményt keltő újdonság, nem láttam ilyet az elmúlt években. Emellett Európában számos nemzeti parlamentben is működnek imacsoportok, ami azt jelzi, hogy a legfelsőbb szint alatt – de annak a jóváhagyásával - kezd kibontakozni egyfajta spirituális élet csírája. Remélem a történelem egy eljövendő vihara nem fogja ezt szétrombolni, hanem megerősödik majd és ezáltal több istenfélő politikus támad ebből a közegből, akik bölcsen tudják ellátni a feladatukat és áldásul szolgálnak a nemzetük, de az egész Európai Unió számára is. Úgy gondolom, hogy még nem a végső csata zajlik, a keresztények sok csatát nyerhetnek, a háborút pedig már meg is nyerték Jézus Krisztus miatt.

Új és nehezen érthető jelenség az Egyesült Államokban, hogy az amerikai zsidó szavazók az eddiginél is nagyobb arányban szavaznak a demokrata pártra, miközben a párt új képviselői között már nyíltan Izrael-ellenes politikusok is vannak. Közben a Trump-kormányzat minden elődjénél támogatóbb Izrael irányában. Mi lehet ennek az oka?

A Clinton-házaspárnak és Obamáéknak sikerült az amerikai zsidóság nagy részével elfogadtatni az új moralitást, és megnyerték a támogatásukat ehhez a riasztó programhoz. Ebben szintén egy hatalmi döntés hozott negatív fordulatot, amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság 2015-ben minden amerikai állam számára kötelezővé tette a melegházasság házasságkénti elismerését. Mély törésvonalak jöttek létre a zsidóságon belül, és Benjamin Netanjahu is emiatt került kulturális háborúba Izraelben. Azért is becsülöm Trump elnököt, mert igyekszik ennek a hullámnak az útjába állni, holott életének nagy részében korlátlanul habzsolta az élvezeteket. Az állami beavatkozás csökkenésével újra több lehetőség van az emberek számára, hogy szabadon alakítsák ki az életvitelüket, és önként dönthessenek az igazság és a hazugság, a szentség és a gonoszság között, hiszen az igazi kereszténység a szabad akaratról szól, nem az állami eszközökkel történő kényszerítésről.

2018 ebből a szempontból a vajúdás éve volt, de nagyon sok embernek megnyílt a szeme arra, hogy megértse, miről is szól ez a harc és mit képviselnek az egyes táborok. Bízom benne, hogy emiatt a keresztények nagyobb élettapasztalattal és bölcsességgel lépnek át a következő évbe, mint egy évvel ezelőtt. Magyarországon is sok tapasztalatot gyűjthettünk, mert a nemzetünk sok szempontból frontvonalban áll. Olyan különleges helyzetben vagyunk, mint a rendszerváltás idején, hogy a jövőt alakító erők itt, Budapesten kerülnek konfliktusba egymással. Stratégiai, spirituális szempontból Magyarország nem periférikus hely, úgy látszik, mintha valamilyen láthatatlan kéz tolná be az események sűrűjébe. Aki itt helyesen értelmezi az eseményeket, sok mindent meg tud ragadni a jövőből.

A Hit Gyülekezete is fontos évfordulókhoz érkezett: idén volt 20 éve, hogy megnyílt a Hit Park, és 2019-ben lesz 40 éves és egyben 30 éve legálisan működő közösség. Mit vársz ettől az időszaktól?

2018-ban számos ingatlanfejlesztés zajlott Budapesten és vidéken, ezek folytatódni fognak 2019-ben is. Emellett több közösségben sikeresen zajlott a megújítás, fontos döntésekre került sor, amelyeknek a fogadtatása megerősítette azt, hogy nagyon sok értett és stabil gondolkodású hívő tartozik a Hit Gyülekezetéhez, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Személyes benyomásom az, hogy ha a jövő évre gondolok, akkor sokkal erősebb bennem a reménység, és nem érzek semmilyen szorongást a 2019-es évvel kapcsolatban. A bensőmben békességet és nyugalmat tapasztalok, sokkal inkább, mint egy évvel ezelőtt, amikor főleg küzdelmekre készültem. Arra számítok, hogy megerősödnek a dinamikus folyamatok a Hit Gyülekezetében, és ez lendületet és előrelépést fog adni a közösségeknek, létszámban, erkölcsi és szellemi fejlődésben, valamint a szolgálatban egyaránt. Különösen sokat várok a fiatalítástól, ami már elindult.

Negyven év szolgálat után keresem azokat a megoldásokat, amelyek képesek lesznek még hatékonyabban a 21. századi kihívásoknak megfelelően alakítani a közösséget. Természetesen nem készülök visszavonulni a szolgálattól, csak bizonyos feladatok ellátását szeretném átadni, mert vannak olyan céljaim, álmaim, amelyeket eddig még időhiány miatt nem tudtam megvalósítani. Szeretnék nemzeti szinten is több térségbe ellátogatni, nem beszélve a határon túli magyarság felé történő szolgálatról. Nagyon hálás vagyok azért, hogy sok kipróbált testvérem, munkatársam szolgál a Hit Gyülekezetében, akikkel jó szívvel tudom megosztani a feladatokat. Így, a Hetek hasábjain keresztül is szeretnék nekik, valamint minden kedves olvasónak kellemes ünnepeket kívánni, és azt, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene töltse be bőségesen minden szellemi, lelki és anyagi szükségüket.

 

Olvasson tovább: