Kereső toggle

Magyarország pozitív kivétel

Interjú a maronita pátriárkával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarországi látogatása során Béchara Boutros Raï, a maronita egyház feje lapunknak nyilatkozva beszélt a közel-keleti keresztények helyzetéről, a tömeges elvándorlás veszélyeiről és arról, hogy a nagyhatalmak miként „játszanak a tűzzel”.

A történelemben voltak hosszú időszakok, amikor keresztények és muzulmánok viszonylagos békességben tudtak egymás mellett élni a Közel-Keleten. Mi az oka annak, hogy az elmúlt időszakban ekkora teret nyert a fundamentalizmus és a terrorizmus?

– Így igaz, 1400 éve együtt élünk a Közel-Keleten a muzulmán lakossággal. Voltak nagyon nehéz időszakok, például a mamelukok, vagy az oszmán hódítás időszaka, de a nehézségek ellenére sikerült közös társadalmat felépíteni: átadtunk az értékeinkből, és mi is átvettünk az övékéből.

Számításba kell venni, hogy ma a Közel-Keleten csaknem mindenütt teokratikus állam van, ahol a Korán van a középpontban és vallási vezetés érvényesül állami szinten és a jog területén is. Természetesen ezért a keresztényeknek tudomásul kell venniük a korlátaikat, határaikat. Megtanultunk békében együttműködni a hatalommal, tudunk egymás mellett élni. Ezeknek az országoknak a többségében a hatalom nagyon kemény kézzel irányít, ilyen módon kordában tartották a fundamentalista mozgalmakat, sikerült ezeket lenyomni, elfojtani, megállítani. De akkor jött a háború – lehet arról vitatkozni, hogy ennek mi volt a kiváltó oka, de most nem mennék bele ezekbe a részletekbe. Mindenesetre ez a háború lerombolta mindazt, amit sikerült elérnünk 1400 év együttélés során. És mi ennek az eredménye? Azt látjuk, hogy a nemzetközi szervezetek támogatják a fundamentalista terroristaszervezeteket. Támogatják őket anyagilag, fegyvereket küldenek a számukra, és támogatják a politikai jelenlétüket, szerepvállalásukat. Ezek pedig mindent felborítanak, szétdarabolnak, és elűzik az embereket a lakhelyükről. Ennek az eredményeként egyre jobban elszaporodnak és felbátorodnak a terrorista-, fundamentalista szervezetek és mozgalmak, amelyek tulajdonképpen elpusztítják az iszlám mérsékelt ágazatait is.

Mit tehetnek ebben a helyzetben a keresztények?

– Továbbra is jelen kell lennünk a térségben, meg kell őriznünk az értékeket, amelyeket képviselünk. És az is cél, hogy különbséget tegyünk az iszlám, mint olyan, és a radikális fundamentalista ágazat között, soha nem szabad összekeverni a kettőt. Küzdeni kell a fundamentalista, terrorista ágazat ellen, még akkor is, ha az iszlám nevében harcol. Meg kell állapítani, hogy Magyarország kivételével a nemzetközi hatalmak nem igazán tudnak különbséget tenni a muzulmán vallás és a muzulmán radikalizmus, terrorizmus között, és valamilyen módon inkább ez utóbbit támogatják. Ennek oka az, hogy a nagyhatalmak eszközt látnak ezekben a mozgalmakban arra, hogy fenntartsák a háborút. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy gyakorlatilag a tüzet terjesztik ezáltal, azt a tüzet, amelyik felemészti a mérsékelt iszlámot, és ennek mindannyian meg fogjuk fizetni az árát. Láthatjuk, hogy a terrorizmusnak többé nincsenek határai. Mindenhol megjelenik. Aki a tűzzel játszik, az maga is megégeti magát. Lehet, hogy ők azt gondolták, hogy ha táplálják a tüzet, az a tűz majd csak ott helyben fog pusztítani, de ez nem így van, a tűz elkezd terjedni. 

Milyen kihívásokkal szembesülnek a keresztények a Közel-Keleten a mindennapjaik során, tudna erre példákat mondani?

– A háborúval, bombázásokkal, gazdasági válsággal, félelemmel, instabilitással mind keresztények, mind muzulmánok szembesülni kényszerülnek. De mivel a keresztények sokkal kisebb számban vannak jelen, így ha ők távoznak, gyakorlatilag eltűnik a kereszténység a térségből, és hatalmas űr marad utána. Ez óriási kihívás. Mi arra bátorítjuk a keresztényeket – erkölcsileg, közösségi szinten és kulturális értelemben egyaránt – hogy maradjanak. Hangsúlyozzuk számukra, hogy van üzenetük, van elhívásuk ebben a régióban, de ez nem elegendő, tenni is kell. Ahogy mondani szokták, először enni kell, utána jöhet a filozofálás. Próbálunk létrehozni számukra munkalehetőségeket, de mindez sajnos nem elegendő. Magyarország ebben nagyon pozitív szerepet játszik, segít például a házak újjáépítésében. Magyarország érzékeli a problémát, és mi azt reméljük, hogy az Európai Unió egésze képes lesz segíteni ezeknek a keresztényeknek, és persze a többieknek is abban, hogy ott maradhassanak a saját országukban, mert ez nagyon is szükséges ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a mérsékelt muszlim irányzatot. Ehhez a keresztények is hozzájárulnak az értékeikkel, maguk a mérsékelt muzulmánok is elismerik ezt.

Az Unió részéről sem elegendő az erkölcsi támogatás. Ráadásul, ha az európai közösség segít a közel-keleti keresztényeknek, azzal saját magán is segít, hiszen mi pozitív módon tudjuk befolyásolni a Közel-Kelet jövőjét. Nekik ott van a saját civilizációjuk, ami értéket képvisel, és egy kultúra, amit át akarnak adni, ezt nem tehetik meg máshol. Ez nem csupán egy spirituális kérdés, hanem kulturális kérdés is.

Sokan aggódnak a zsidó-keresztény értékeken alapuló nyugati kultúráért, amit komolyan veszélyeztet a háború által (is) gerjesztett menekülthullám. Erre mi lenne a megoldás a Közel-Keletről nézve?

– Ha életek megmentéséről van szó, akkor nagyon köszönöm azoknak, akik befogadták a Közel-Keletről érkező menekülteket – legyenek azok akár keresztények, akár muzulmánok. De mi azt kérjük tőlük, hogy térjenek vissza hazájukba, hiszen tudják, hogy egy népnek nem csupán materiális javai vannak, hanem kultúrája, civilizációja, történelme. Ezekre minden nemzet büszke, és ragaszkodik ezekhez, így kell tenniük a menekülteknek is. Ezért haza kell térniük, hogy folytassák a történelmüket, fenntartsák a kultúrájukat és az identitásukat, mert máskülönben egy kettős háborúnak leszünk a tanúi. Az első háború lerombolja magukat a köveket, a második háború pedig az identitást és a kultúrát fogja elpusztítani. Ez számunkra elfogadhatatlan. Hogyha a keresztények és az eredeti muzulmánok távoznak, ki fogja őket helyettesíteni? Ki lép a helyükbe? A fundamentalisták, a terroristák. Ez vajon hasznos lenne a nemzetközi együttélés szempontjából? Egyáltalán nem. Éppen ezért haza kell hogy térjenek. Támogatni kell őket ebben, és ráébreszteni őket arra, hogy van kultúrájuk, a népüknek van múltja – bár kétségtelen, hogy nem egyszerű dolog bombázás alatt élni.

A menekültek befogadása az csak egy átmeneti helyzet kell hogy legyen. A befogadó országoknak pedig erkölcsileg és anyagilag is támogatniuk kell őket, hogy visszatérjenek a szülőföldjükre, és amit elköltenének külföldön, azt fordítsák arra, hogy újjáépítsék a házaikat. Ez szolgálja mindenki javát, nem csak az övékét. Hiszen a radikalizmus elleni harcnak ez egy gyakorlati módja. Ebből a nemzetközi közösség is csak profitálna, de sajnos ezt egyelőre még nem ismerték el.

Közreműködött: Petrőcz Katalin

A maronita egyház

A világon mintegy 3 millió maronita vallású hívő él, a legnagyobb tömbben Libanonban vannak jelen, ahol több mint egymillióra tehető a létszámuk.
A maroniták keleti szertartású katolikus egyház, amely nevét az 5. században Antiochiában élt Szent Maron remetéről kapta. A római pápát ismerik el egyházfőnek. A maronitákat a történelem során sokat üldözték – többek között a mamelukok és az oszmánok –, a 19. század során pedig sokan közülük szétszóródtak a világban. Libanon legjelentősebb keresztény egyháza aktív szerepet játszik az ország irányításában is: 1991 óta az alkotmánya rögzíti, hogy a köztársasági elnöknek mindig maronitának kell lennie, kinevezéséhez pedig a pátriárka hozzájárulása szükséges, aki ilyen módon az ország egyik legbefolyásosabb politikusa is. Erre a tisztségre 2011-ben választotta meg a maronita egyház püspöki szinódusa Béchara Boutros Raï-t.

Olvasson tovább: