Kereső toggle

„Jól érzem magam itt” – Pajor Tamás a Heteknek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Fontosnak tartom, hogy konszolidált, kiegyensúlyozott életet éljek, mert az élet sokkal fontosabb, mint az alkotás.” Így vall magáról Pajor Tamás, aki a napokban jelentette meg a limitált példányszámú Pajor Tamás & AMEN 1988-2017 összesítő albumot.

Mennyire befolyásolja egy gyerek jövőjét az, hogy otthon mit, lát és a szülők milyen értékeket vallanak? (Mi leszel, ha felnőtt leszel…)

– Indirekt módon hatott rám is az otthoni környezet, és csak talán felnőtt koromban fogtam fel, hogy mennyire lett része ez a személyiségfejlődésemnek, bár a pályám szempontjából úgy tűnik, nem az otthon látott minta érvényesült. Az én esetemben persze elég nehéz klasszikus értelemben pályaválasztásról beszélni. Alapvetően nem zenésznek tartom magam, hanem mindenekelőtt Isten szolgájának, legalábbis igyekszem ekként megélni a valóságot. Az ehhez kapott csomagban pedig úgy tűnik, hogy a szellemi orientáció, az irodalmi és kommunikációs készségek mellett valamennyire a zenei érzék is helyet kapott. Ez utóbbit, mármint a zene és szöveg közötti sorrendiséget szemlélteti például az is, hogy amikor meghallok egy dalt, elsőként ösztönösen a szövegre figyelek, és csak aztán a zenére.

Vannak az iskolás korodból megőrzött, máig tartó barátságaid? 

– Slazával, Szlazsánszky Ferivel, aki ős- és egyben örökös Amen- tag, az általánosba együtt jártunk (a Mártonhegyibe), és ismertük  is egymást. Ő is nagy kópé volt, hozzám hasonlóan. Egy másik fiatalkori barátomat, Czeller Pétert pedig most, több mint harminc év után nyertem vissza újfent, köszönhető annak, hogy megszabadult a drogok fogságából és megtért. Egy gimnáziumba jártunk, a Toldyba, a szomszédos padsorban ült mellettem, és botrányos zenei próbálkozásaink hajnalán egy csapatban kezdtünk. Az iskoláskori haverok közül még említeném Sőth Sanyi jelenleg Amerikában élő filmproducert, aki nemrég például Szász János filmjével a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját vitte el, de Szabó Istvánnal és sok nagynevű filmessel is forgatott már. Vele is nagyon jóban vagyok a mai napig. Aztán később, inkább a húszas éveim elején köttettek olyan barátságok, melyek most is meghatározóak.

A Neurotic mennyire volt a szó klasszikus értelmében vett zenekar, és mennyire a rendszer elleni lázadás terepe?

– 1980-ban a Neurotic volt az egyik első punk, majd később new wave zenekar, amelynek a léte elsősorban a botrányokozásról szólt. Totális szembefordulás volt mindazzal, amire próbáltak szocializálni. Később az underground szférában ez a szembefordulás még inkább kiteljesedett. Ekkor már keményebb önpusztító szerekkel mérgeztük magunkat. Körülbelül az volt a filozófiánk, hogy ez a világ annyira mocskos és hazug, hogy csak ez a totális lázadás lehet őszinte, azonban ez az egész később még nagyobb öncsalásnak bizonyult. Hála Istennek végül megismerhettem az igazságot, de sajnos azt látom, hogy ez a kultúrtrend – vagy minek nevezzem – ma is szép számmal szedi az áldozatait. A punk jelmondata a No Future (Nincs jövő) volt, ma viszont úgy gondolom: No Future Without Jesus, vagyis Jézus nélkül nincs jövő. Sem a konformizmus, sem pedig az önpusztítás nem lehet útja az igazságkeresésnek. Ráadásul a kettő a mai globális szórakoztatásban kiválóan megfér egymással. A bibliai spiritualitásra és erkölcsiségre épülő világnézet és társadalomkritika tudja egyedül felvenni a harcot a hazugság mai rendszereivel szemben is. Ma ez jelenti az árral szemben való haladást.

A Rocktérítő filmet sokan látták. Mennyire örülsz annak, hogy sokan a mai napig ehhez a filmhez kötnek?

– Ez része a sorsomnak, az elhívásomnak. Isten keze volt e film forgatásán, ami nagyjából egy évet ölelt fel akkori életemből. Xantus János, a film rendezője sem tudta, hogy mit rögzít az utókornak. Végül egy egyedülálló mozifilm lett, ami egy engesztelhetetlennek tűnő lázadó pálfordulását mutatja be szerepjáték nélkül, valóságosan. Azóta sem hallottam ilyenről. Nem véletlen, hogy beválasztották a hét legnagyobb hatású magyar dokumentumfilm közé. Mindenkinek azt a történetet kell elmondania az élete során sokszor, ami az övé. Ezt teszi Pál is az Apostolok Cselekedetei könyvében, sokszor elmondja változása történetét, aktuális hallgatóságára szabott hangsúlyokkal. Úgy látszik, hogy esetemben Isten ezt a kicsit harsány, excentrikus személyiséget is fel tudja használni a céljaira, miközben persze változtat is rajta. Ez számomra mutatja a Teremtő csodálatos szeretetét, humorát.

Mikor vált nyilvánvalóvá számodra a zsidó identitásod?

– Abban nőttem fel. Édesanyám és köre a tipikusan kispolgári, kereskedői miliőt és a zsidó identitást – legalábbis neológ szinten – erősen felvállaló mintát képviselte otthon. Ez azt jelentette, hogy a legfőbb vallási előírásokat nagyjából megtartottuk, de ami ennél fontosabb, hogy benne volt az atmoszférában ez a nehezen meghatározható, de mégis mindent átitató zsidó életérzés. A Kádár-rendszer a zsidó kérdést hibernálta, nem beszélt róla, a közhiedelemmel ellentétben azonban nem volt filoszemita. A XII. kerületbe jártam általános iskolába, az I. kerületbe gimibe, és néha elcsattantak zsidó viccek ez idő alatt, amit nehéz volt feldolgozni. Rossz volt zsidónak lenni, ami maximálisan benne volt a lázadásomban. Nem voltam forradalmár, csak a képmutatás és a rendszerszerű hazugság irritált. A felnőttek apró megjátszásait tinédzserkori, hirtelen jött igazságérzetem felnagyította, és nem hagyott nyugodni. Ugyanakkor a rosszabb énemet meglehetősen vonzották a bulik, az eksztázis, a hedonista életmód. Ezek miatt volt kedvemre való olyan társaságba járni, ahol a végletekig csapongó amplitúdóval élték meg az emberek a lázadás formáit. Paradox módon tizennyolc évesen mégis ebben a közegben került a kezembe először az Újszövetség, amit elolvasva megérintett Isten ereje, és tulajdonképpen külső segítség nélkül, magából az Írásból elkezdtem felfogni, hogy ki Jézus, és hogy egy nap elé kell majd állnom. Nem sokkal ezután a felismerés után felvetődött bennem a kérdés, hogy e minden társadalmi elfogadottságból kiiratkozó kör egyes tagjai miért olvassák Jézus beszédeit, és ha forgatják a Bibliát, akkor miért szögesen ellentétes az életvitelük azzal. Igazából luciferi válaszokat kaptam a kérdéseimre, de azért, hogy a társaság továbbra is elfogadjon, és persze hogy kiélhessem a szenvedélyeimet, lefojtottam a lelkiismeretem hangját, és elindultam a totális lázadás útján. Így lettem ellensége egy rövid ideig a zsidó identitásomnak is, sőt mindez bizonyos irodalom hatására párosult némi antiszemitizmussal is. A zsidó öngyűlölet ismert jelenség. A gyógyulás, az, hogy erről így tudok ma beszélni, Isten jóságának és a Messiás Jézusnak köszönhető.

Volt olyan terved, hogy Izraelbe költözöl?

– Számos alkalommal utaztam már Izraelbe, de soha nem akartam ott élni. Izraelben nem könnyű élni, pláne nem egy újjászületett zsidó-keresztény embernek. Nekem Magyarországon van dolgom. Amúgy anno a „szervektől” úgysem kaphattam egy időben engedélyt, hogy külföldre utazhassak, de igazából soha nem akartam disszidálni. Nem vonz, hogy valahol idegenben nulláról kezdjem el az életemet felépíteni. Az elmúlt években sok magyar kiment külföldre az anyagi szükségek miatt, de minden eset egyedi. Nehéz nemet mondani arra, hogy ha valaki a sokszorosát megkeresheti annak, amit itthon, így hát nyilván nem vetek követ arra, aki elmegy, de külföldön a legtöbbször mindig csak idegen, outsider lesz. Ezt a London című dalomban el is mondom. De én könnyen beszélek – mondhatják, mert elfogadott, sikeres ember vagyok. Hála Istennek igen, jól érzem magam itt, de ez másnak is sikerülhet. Összességében azt mondom, hogy az embernek elsősorban a szülőföldjén kell megpróbálni boldogulnia.

A Fonogram-Magyar Zenei Díj átadóján klasszikus pop-rock kategóriában idén a Fénykor című Amen-lemezzel vittétek el a pálmát. A magyar kultúrában hol van a helye a bibliai értékeknek?

– Ez egy visszajelzés a számomra, de úgy gondolom, hogy valamiképpen elismerés az egész Hit Gyülekezete számára. A mi munkánk fogadtatása nem független attól a történelmi léptékű munkától, amit a gyülekezet, ezen belül Németh Sándor végzett a magyar társadalomban. A Vidám Vasárnap közvetítése különösen ismertté tette a karizmatikus kereszténységet, és sok előítéletet rombolt le. Emellett az általam publikált dalokban mindig is célom volt kerülni a belterjességet, és arra törekedtem, hogy a zsidó-keresztény bibliai látásmódot ne a hagyományos eszközökkel osszam meg a közönséggel, hanem például a humor, a magyar nyelv adta gazdag játékosság eszközével, szellemességgel, hogy egy adott gondolat komolyságát pont ezzel tegyem még erősebbé. Az Artisjus-szövegírói díj után ez a Fonogram-díj az egész zenei csapatomnak is szól, akikért nagyon hálás vagyok, úgymint: Szentkirályi Gyuri, Fejes Zoli, ifj. Balogh Feri szerzőtársaimnak, zenész barátaimnak, Borbély Jocónak, Schweigert Csabának, Schreier Norbinak, Szende Gábornak, Gothár Ferinek, Slazának, Németh Gergőnek, Takács Endrének és mindazoknak, akik velem zenéltek az évek során, és azoknak a kiváló technikai szakembereknek, akik a hangzás és a képi megvalósítás területén játszottak szerepet. Nehéz felsorolni, de a teljesség igénye nélkül hatalmas köszönet jár Kassai Robinak, Varga Szabinak, Kocsis Zsoltnak, Grüll Petinek, Németh Tamásnak, Pajor Kristófnak, Bernáth Milánnak és – előre elnézést azoktól akik e felsorolásból kimaradtak – még nagyon hosszan lehetne folytatni a sort. Ez az elismerés egyben azt is jelenti, hogy a kereszténység vállalható a kultúrában is. „Elveszett voltam, de meglett ember lettem”; ezzel a mélyebb szóviccel vettem át a díjat, és a helyszínen jelenlévő széles szakmai közönség abszolút vette a lapot.

Szinte minden alkalommal a nyilvánosság előtt a feleségednek is megköszönöd a támogatását. Ennyire nehéz eset vagy a privát életben?  

Én otthon is körülbelül az vagyok, aki a színpadon. Ahhoz, hogy szárnyalhassak, nagy részben Klárinak kellett a családi motort működtetni. Tágabb értelemben harminchét, de házastársi hűségben harminc éve mellettem éli át a ki nem kapcsolható előadást.

És mi van akkor, ha szomorú vagy?

Akkor azért nagyon magamba tudok zuhanni, és jobb nem is szólni hozzám. Ilyenkor csak az segít, ha újra átélhetem az Úr vigasztalását, jelenlétét és szeretetét. Ezen belül volt egy olyan időszakom, amikor valós, konkrét, objektíven negatív dolgok próbáltak erőteljesen lenyomni, melyekről egyszer talán később fogok beszélni részletesebben. Akkoriban az a dal ment bennem mindig, amely így szól (nem én írtam a szövegét): „Voltak napok, mikor csüggedtem, elhomályosult utad előttem… ” Ebből látszik, hogy sokszor egy inspirált szövegű dal nem a szakmai cizelláltság miatt jó, hanem mert szívből íródott. Komolyan mondom, abban az időben hónapokon keresztül szólt bennem ez a dal, és már akkor tudtam, hogy ez egy természetfeletti vigasztalás és vége lesz annak a siralomvölgynek. Hála Istennek így is lett. 

Nemcsak magadnak írsz szöveget, hanem a Vidám Vasárnap zenekarnak is, ami szakrális jellegű kihívást jelent. Másképp kell erre a típusú dalszövegre felkészülni?

– Óriási megtiszteltetés benne lenni ebben az alkotói csapatban és nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt több mint húsz évben, amióta ebben részt veszek, lehetőségem volt már több száz dalszöveget megírni. Sokszor átélem a közös éneklés során, hogy az általam jegyzett szövegeken keresztül is szól hozzám az Úr. Általában addigra már elidegenedtem az alkotói státusztól, és ez így jó. Emellett nagyon szeretem azt, amikor egy dal premierje van, mert semmihez sem hasonlítható élmény egyszerre sok emberen látni valami hasonlót, mint amit én éltem át a szövegírás közben. 

Az egyik fiad, Pajor Ábrahám tavaly megnyerte az ’56-os dalpályázatot mint dalszövegíró. Öröklődik a művészi tehetség?

– Amikor a gyerekek kicsik voltak, nagyon sokat viccelődtünk, nevettünk. Emellett komoly dolgokról is szó volt, és igyekeztünk az őszinteség légkörében élni. Ugyanakkor a poénok és a kreativitás folyamatos jelenléte miatt, a nevetési és egyéb ingerküszöb nálunk jelentősen eltolódott. Egyszóval, ha otthon valamivel lehet hatni, az máshol különösen működni fog. Pont ez mutatja, hogy Klárinak mekkora érdeme van abban, hogy Kristóf, Ábrahám fiaim és Hanna lányom érett felnőttek, és az Úrban hívő fiatalok lettek. Megpróbáltam mindent elkövetni, hogy ne nagyon legyen közük a művészethez, de nem sikerült. A művészet válhat kultusszá, vallásá. A magam részéről fontosnak tartom, hogy konszolidált, kiegyensúlyozott életet éljek, mert az élet sokkal fontosabb, mint az alkotás. Hogy ezt meg tudom tenni, elsősorban Istennek köszönhetem, továbbá nagyszerű példával előttem járó szellemi embereknek és persze a családomnak. Lehet, hogy nem voltunk keresztény mintacsalád, de az őszinteség légköre jellemezte a otthonunkat, és talán ezért ma baráti jellegű a viszonyunk a gyerekeinkkel. Ábris például magasabb színvonalon ír szövegeket, mint én ennyi idősen, zenei érzéke pedig messze fejlettebb, mint az enyém, de aminek különösen örülök, hogy a szellemi szolgálatban is sikeres.

A napokban jelent meg a limitált példányszámú Pajor Tamás & AMEN 1988–2017 összesítő album. Mi ezzel a célod?

– Egy híján harminc évet foglal össze ez a lemezgyűjtemény. Ez már egy kis történelem, amely az elmúlt évek eseményei alapján úgy tűnik, még kibontakozóban van. Emellett az azóta született generációk számára jó elérhetővé tenni így egyben az egészet. Minden az eredeti hangzásban hallható, kivéve az Eufória albumot, amit újraénekeltünk.

Mi a véleményed a turnékról? Hogy látod a keresztény zene jövőjét?

– Szeretek koncertezni, és egyáltalán nem fáraszt. Ennek ellenére az Amen zenekar nem tud szériában fellépni fesztiválokon, több okból sem. Számos felkérésre mondtam már nemet. Mindemellett hiszem, hogy lesznek még nagyszerű koncertjeink. Mint az ismeretes, nemcsak a kultúrszférában tevékenykedek, hanem fő feladatomnak tekintem, hogy prédikáljak, hirdessem Isten beszédét. Hiszek abban, hogy a kereszténység jövője a Biblia alapján nagyszerű lesz, ez belül érezhető, egy-egy erős imában, istentiszteleten, de rengeteg kihívás előtt áll Isten ügye. A földön egyre erősebben koncentrálódik a gonoszság, a zűrzavar, az emberileg megoldhatatlan problémák láncolata. Viszont, akit az Isten hív, az oda fog találni Hozzá, és fantasztikus dolog, hogy ebben a munkában benne lehetek sokadmagammal. Magyarország a világ országai közt, minden tényezőt figyelembe véve szerintem a Top 10-ben van. Nem szabad elfelejteni hálát adni azért, hogy a természeti adottságok területén nyugalom van, nincsenek hurrikánok, földrengések. De nincs polgárháború vagy elviselhetetlen tömegméretű szegénység sem, legalábbis globális összehasonlításban. Hiszem, hogy jó dolgok fognak történni, és olyan emberek is meg fogják találni az életük értelmét, akikről most még nem is gondoljuk. Ezért igyekszem fenntartani egy laza, de széleskörű kapcsolatrendszert, hogy majd amikor egy olyan világ jön, ahol meteorok hullanak az égből, és a jelenlegi világrend még látványosabban összeroppan, akkor akiknek csak van lehetőségük és hívásuk fentről, a biztos zónába futhassanak, a bárkába, Istenhez.

Olvasson tovább: